Szabó Andrea: Az idő most nem a Fidesznek dolgozik

Szabó Andrea: Az idő most nem a Fidesznek dolgozik
Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / Telex

Izgalmas év volt az idei, tele eseményekkel, ezek közül is a Pride volt a legmeghatározóbb, mert túlmutatott önmagán: nem csak a szexuális kisebbségek jogairól szólt, hanem arról is, „hogyan tud egy hatalom karizmája megkopni” – mondta Szabó Andrea politológus, szociológus a Telex Téma évzáró adásában.

Szabó szerint a Fidesz mítoszához eddig hozzátartozott a karizmatikus uralom, a karizmatikus vezetővel, de a Pride megmutatta, hogy „Orbán Viktor karizmája idén bizonyos határok közé szorult”. Hiába tiltotta be a Fidesz hivatalosan a Pride-ot a gyülekezési törvény szigorításával, „az emberek egyszer csak azt mondták, hogy nem így lesz”. Ennek mégsem lett következménye, a politológus szerint ennek több oka volt: egyrészt feltehetően voltak információik arról, hogy sokan kint lesznek a vonuláson, és arra jutottak, a rendőrségi beavatkozások haszon helyett inkább kárt okoznának. Másrészt erős nemzetközi tiltakozás volt ellene.

A Pride előtt a kormány az úgynevezett ellehetetlenítési törvénynél is meghátrált. Szabó szerint mindezek miatt „elkezdtek látszódni a karizma szélei”, a fideszes szavazótábor elkezdte megkérdőjelezni a mindenhatóságot. Nem véletlen, hogy a Fidesz nyáron teljesen megváltoztatta a korábbi kampánystratégiáját, és megpróbálta visszaépíteni Orbán Viktor karizmáját és a mindenhatóságban való hitet, mondta Szabó. Ekkortól a miniszterelnök lett a Fidesz kampányának központi szereplője, pedig a választási kampányokban általában ez jóval később történt meg eddig. Ennek a politológus szerint lett is eredménye: javulni kezdett a közhangulat, az emberek elkezdték azt gondolni, hogy a Fidesz nyerheti meg a választást, a mérvadó közvélemény-kutatásoknál pedig megállt a Tisza előretörése, a Fidesz 2-3 százalékpontot behozott a hátrányából. Mindezek ellenére Szabó szerint ennél sokkal erősebb eredményt vártak a Fidesznél, „mert ahhoz szoktak, hogy Orbán mindent visz, de ezt most nem lehet állítani”.

Szabó szerint november környékén volt néhány hét, amit egyértelműen a Fidesz nyert, mert „Orbán amerikai útja sikertörténet volt”, a miniszterelnök hurráoptimista állapotban jött haza Washingtonból. Magyar Péterék pedig eközben hetekig a jelöltállítással voltak elfoglalva, és amikor egy párt a belügyekkel foglalkozik, „onnantól kezdve átadja a terepet a másik pártnak”. Szabó szerint nem véletlen, hogy a Fidesz sosem teszi ablakba, hogy választja ki a jelöltjeiket, azok csak megjelennek, mert ezek a kiválasztási folyamatok egyszerűen nem érdeklik a választókat, csak az, hogy a jelöltek felsorakozzanak.

A Szőlő utcai ügy viszont ekkor, a Fidesz szempontjából a lehető legrosszabb időpontban jött, és nem is kezelte jól, sem morálisan, sem politikailag, mert az „egy morális süllyedés”, hogy az ott élő fiatalokat elkezdték bűnözőknek nevezni, mondta Szabó. „Legalább egy államtitkárt fel kellett volna áldozni, hogy a saját szavazóikat megnyugtassák, ahelyett, hogy teljesen eltávolítják maguktól ezt az ügyet”, magyarázta. A Szőlő utcai ügy ráadásul továbbra is napirenden tartja a tavaly februári kegyelmi ügyet, hiába gondolná a Fidesz azt, hogy azt lezárták az államfő és a volt igazságügyi miniszter feláldozásával. Szabó Andrea abban egyetért Lázár Jánossal, hogy ha a Fidesz 2026-ban elveszíti a választást, akkor az a kegyelmi ügy miatt lesz.

A közvélemény-kutatások a Tisza előnyét mérik, ezek pedig Szabó szerint hatottak a Fideszre. Ennek a következménye az is, hogy Orbán Viktort előtérbe hozták a kampányban, ahogy a Lázárinfók is, hiszen eddig elképzelhetetlen volt, hogy egy fideszes politikus kiálljon az emberek elé, és válaszoljon a kérdésekre. Emellett a digitális polgári körök is megpróbálják összehozni a fideszes közösséget, és lecsökkenteni az eltávolodást a közösség és a párt között.

Szabó szerint ha most vasárnap lennének a választások, akkor a Tisza Párt nyerne, de hozzátette, hogy a választás tényleges időpontjáig a Fidesz még meg tudja fordítani a trendet, nemcsak az osztogatások miatt, hanem például akkor, ha az orosz-ukrán háborút lezáró békét Magyarországon írják alá. Ez ugyanis sokat hozhat a Fidesznek, mert a miniszterelnököt egy nagy világpolitikai szereplőként láttatná. Ugyanakkor a kegyelmi vagy a Szőlő utcai ügyhöz hasonló erkölcsi ügyek pedig tovább árthatnak a Fidesznek.

Az egy tipikus gumicsont Szabó szerint, hogy Orbán Viktor az utódlásról beszél. A miniszterelnök a szegedi DPK-gyűlésen három nevet emlegetett, de Szabó nem tudja elképzelni azt a forgatókönyvet, hogy ne Orbán lenne a miniszterelnök. Azt azért igen, hogy a következő ciklusban átalakítják a kormányzást, és ekkor megindul az örökösödési háború, és a miniszterelnök kijelöli a saját utódját.

Szabó végül arról beszélt, mik történnének egyes választási eredmények esetében.

Ha a Tisza Párt kétharmaddal nyer, akkor akkor a fideszes mélyállamban lévő emberek azzal fognak számolni, hogy az ő idejük lejárt, mert a kétharmad bármit meg tud változtatni. Ha csak csak néhány mandátummal nyer a Tisza, „abban a pillanatban mozgásba lendül a mélyállam, és elkezdi a csápjait kinyitni, és elkezdi megfojtani az aktuális hatalmat, mert ahol csak lehet, megpróbál keresztbe tenni”. Példaként hozta erre a költségvetést – ha a költségvetési tanács azt nem fogadja el, akkor ki kell írni az előrehozott választást. De az Alkotmánybíróság is meg tudja bénítani a kormányzat működését azzal, ha a köztársasági elnök minden törvényt odaküld elé átvizsgálásra. Orbán Viktor viszont túlélné a választási vereséget, mert Szabó egyelőre nem lát olyan embert a Fideszben, aki őt megkérdőjelezné.

Ha szűk többsége lesz a Fidesznek, a politológus szerint Orbán Viktor akkor is elvállalná a miniszterelnökséget, de már készítené elő az utódlást. Ha pedig kétharmaddal győz a Fidesz, akkor óriási apatikus állapotba kerül az ellenzék.

Szabó Andrea mostanában azon gondolkodik, ha a számok nem javulnak, nem biztos, hogy áprilisban lesznek az országgyűlési választások, ahogy azt most várjuk, hiszen törvényileg lehetőség van egy májusi időpontra is. Ezzel pedig a Fidesz kap még egy hónapot arra, hogy jóléti intézkedéseket hozzon, azaz osztogasson. „Az időfaktor a legfontosabb. Az idő ebben a pillanatban nagyon vészesen szorítja a Fideszt, most nem a Fidesznek dolgozik. Ezért kezdtem el magamban azon morfondírozni, hogy lehet, még szükségük van egy hónapra”, mondta erről.

A Szabó Andreával, Zsiday Viktorral és Sz. Bíró Zoltánnal készült évzáró adásunkat itt tudja visszanézni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!