Gulyás Gergely jó hírekkel érkezett
A kormány a mai ülésén tárgyalta a január 1-jén hatályba lépő intézkedéseket, és hosszabb tájékoztatást hallgattak meg az Európai Unió legutóbbi tanácsüléséről – kezdte Gulyás Gergely a Kormányinfót.
Ami az intézkedéseket illeti, ott döntően jó híreket tud közölni, mondta, januárban például teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása. A családi adócsökkentés pluszhoz tartozik még az, hogy életbe lép a 30 év alatti anyák adómentessége, 40 év alatti édesanyák esetén pedig ez akkor van így, ha két gyereket vállaltak, a háromgyerekes anyáké pedig idén októberben hatályba lépett. 2027. január 1-jén ezt ki akarják bővíteni majd. Emellett a házaspár másik tagja igénybe veheti a családi adókedvezményt.
A minimálbér és garantált bérminimum is emelkedni fog, előbbi 322800 forint lesz január 1-től, utóbbi pedig 373200 forint.
A 11 pontos vállalati adócsökkentési programot is elfogadta a kormány, ez is több pontból áll, az alanyi áfamentesség mértéke például 18 millió forintról 20 millió forintra emelkedik, és 22 és 24 millióra akarják emelni a következő években.
A tizennegyedik havi nyugdíj első negyedét februárban fogják megkapni a nyugdíjasok, az átlagnyugdíj pedig 250 ezer forint fölé fog emelkedni. A közszolgálatban dolgozók számára 1 millió forintos otthontámogatást fognak nyújtani. A tanárok béremelése is folytatódik, 10 százalékos béremelésre kerül majd sor. A közigazgatásban is 15 százalékos béremelés lesz, és az igazságügyi alkalmazottak is többet kapnak, a bíráknál két év alatt 50 százalékos emelést jelent, a következő lépés 2026. január 1-jén fog megtörténni.