Több száz tiltakozó, dudáló kamionból álló konvoj vonul át Budapesten, ötvenet beengedtek a Hősök terére

Több száz tiltakozó, dudáló kamionból álló konvoj vonul át Budapesten, ötvenet beengedtek a Hősök terére
Fotó: Huszti István / Telex

1723

Cikkünk folyamatosan frissül!

Dudálva tiltakozó kamionosok százai vonulnak át a fővároson, a Róbert Károly körút, az Árpád híd és a Szentendrei út érintésével később vissza fognak hajtani az M0-s autóútra. Az eredetileg tervezett útvonal végére, a Hősök terére viszont csak ötven kamiont engedtek be a rendőrök. A Hősök terére beérkezett kamionosokat lelkesen fogadták, a helyszínen többen videózták őket, integettek nekik. Tudósítónk szerint a rendőrök egymás mellé terelték a járműveket, a Hősök terére három előtt pár perccel ért be az ötven kamionból álló konvoj.

Orosz Tibor, a tüntetés szervezője azt mondta a Telex tudósítójának, hogy megpróbálják bejuttatni azokat a kamionosokat is a Hősök terére, akik nem fértek be az ötvenes keretbe, ebben taxisok segítenek nekik. Azt is mondta, minisztériumi tisztviselőket várnak a Hősök terére, hogy egyeztessenek velük.

A tiltakozók nagyobb, több száz járműből álló konvoja közben elérte az óbudai Flórián teret. Tudósítónk szerint itt nem okoztak fennakadást, nem állt be sehol a forgalom. Dudálva, de nagy térközökkel jöttek a kamionok egymás után.

Korábban egy sávon teljesen beállt a forgalom az M3-as autópályán, dél körül értek a tiltakozók a Budapest határán lévő Városkapu utcai felüljáróhoz, annyira sokan voltak, hogy a felüljáróról nem is lehetett látni a konvoj végét. A többi sávban egyelőre haladhatott a forgalom.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Az Útinform tájékoztatása szerint három kilométeres torlódás alakult ki az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, az M0-s autóút csomópontjánál, a 15-ös és a 12-es km között. A torlódás hat az M0-s autóút forgalmára is, mindkét irányban feltorlódtak a járművek ott, ahol az M3-as autópályára lehet lehajtani. A rendőrség is torlódásokról írt ezen a szakaszon. De írtak arról is, hogy a kamionosok elindultak a tervezett útvonalon, úgyhogy torlódásra és forgalomlassulásra lehet számítani az M3 bevezető – Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út – Batthyány utca – M0-s autóút – Megyeri híd – M3-as autópálya – M3 bevezető útszakaszokon.

Fotó: Huszti István / TelexFotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Az M3-as és az M0-s kereszteződésénél lévő Shell kútnál várokozó egyik kamionos a Kecskemét melletti Bócsáról érkezett. Nemzetközi fuvarozással foglalkozik, „szartól a rakétáig” mindent szállít, ami a ponyva alá befér. A Telex kérdésére azt mondta, addig marad a tüntetésen, amíg nem teljesül a fuvarozók tizenkét követelése. A fuvarozók többek között a jelenlegi formában történő útdíjemelések visszavonását követelik, és azt, hogy vezessék vissza az inflációkövető díjemelés gyakorlatát. Követelik azt is, hogy a kormány hagyja abba a lakosság hergelését, a gyűlöletkampányt a fuvarozók ellen.

Miközben zajlik a kamionosok tiltakozása, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közleményt adott ki arról, hogy „értetlenül áll a forgalomkorlátozó kamionos demonstráció előtt, hiszen a megállapodás széleskörű szakmai konszenzuson alapul, és azt hét érdekképviseleti szerv is aláírta”. Péntek délután jelentette be a Lázár János vezette ÉKM, hogy megállapodtak a fuvarozókat képviselő szervezetekkel az útdíjemelésekről. Szombaton jelezte a tüntetést szervező Orosz Tibor, hogy elhatárolódnak, mert a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) által kialkudott útdíjat sem tudnák kifizetni a fuvarozók.

A minisztérium hétfői közleménye szerint a tüntetés szervezője, Orosz Tibor úgy állítja be a történteket, mintha a minisztérium csak egy szervezettel, az MKFE-vel kötött volna megállapodást. A minisztérium közleményének fényében fontos megjegyezni, hogy a hétfőn tiltakozó kamionosok tizenkét követelése között az egyik az, hogy mondjon le az MKFE és a minisztériummal szintén megállapodást kötő Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének (NiT-Hungary) vezetése.

Fotó: Huszti István / TelexFotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A Több,mint Kamionos nevű Facebook-oldal videót posztolt a haladó konvojról, amit a tüntetés szervezőjének, Orosz Tibornak a kamionja vezet. Az oldal később a Budapest határában kialakult torlódásról is posztolt videót.

A Police.hu szerint a tüntetés délután kettő és este nyolc óra között torlódásokat, forgalmi akadályokat okozhat Budapesten belül is. A kamionosok a tervek szerint ezen az útvonalon vonultak volna:

M3 bevezető – Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út – Batthyány utca – M0-s autóút – Megyeri híd – M3-as autópálya – M3 bevezető – Kós Károly sétány – Állatkerti körút – Hősök tere.

Orosz Tibor (sapkában) – Fotó: Huszti István / Telex
Orosz Tibor (sapkában) – Fotó: Huszti István / Telex

A tüntetés szervezője, Orosz Tibor vasárnap arról beszélt az RTL Híradónak, hogy totális káosz lesz a közlekedésben, mintegy kétezer fuvarozó részvételére számít a tiltakozáson. A fuvarozók problémája az, hogy a tervek szerint a gyorsforgalmi utakon 4,3 százalékkal nőhetnek az útdíjaik, a főutakon közlekedő teherautósok viszont több mint ötvenszázalékos emelésre is számíthatnak. Orosz Tibor szerint ezzel Magyarországon kéne fizetni a legmagasabb útdíjat.

Lázár János a parlamenti meghallgatásán arról beszélt, nem az útdíjak emeléséből származó többletbevétel motiválta a kormányt, hanem az, hogy a kamionokat inkább az autópályákra tereljék. Szerinte az eddigi gyakorlat szerint a teherautók olcsóbban használták az alacsonyabb rendű utakat, ami súlyos terhelést jelentett a településeknek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!