
Cikkünk folyamatosan frissül!
Győr és Nyíregyháza után szombat délelőtt a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban folytatták a digitális polgári körök roadshowját Orbán Viktorral. A rendezvényt továbbra is zárt ajtók mögött tartották, és csak a regisztrált DPK-tagokat engedték be. Délután 14 órától Magyar Péter alig három kilométerrel arrébb, az Aradi vértanúk terén mond beszédet.
„Aki békét akar, velünk tart” a fideszes rendezvény mottója, amely forgatókönyve harmadszor is ugyanaz: Rákay Philip és Szabó Zsófi a műsorvezető, Orbán előtt ismert emberek beszélnek arról, hogy nem szeretnének háborút, és ismét elénekelte Radics Gigi és Curtis A szabadság vándorai című dalt.
Rákay a rendezvény elején bejelentette, hogy a szombati rendezvényt már nem csak a Hír TV adja élőben, hanem a TV2 is, ettől pedig szerinte „Magyar Péter idegállapotba jön”. Szerinte akkora az érdeklődés a háborúellenes gyűlések iránt az online térben, hogy azt üzente a Tisza Párt elnökének: „kezdjenek el menekülni”. Külön is köszöntötték a helyszínen Schmitt Pál volt köztársasági elnököt és feleségét, Makray Katalint, valamint a város fideszes polgármesterét, Szemereyné Pataki Klaudiát.
Az egyetlen újítás a korábbi eseményekhez képest az volt, hogy a miniszterelnököt most Csiszár Jenő korábbi rádiós műsorvezető és jelenlegi milánói főkonzul kérdezte. „Visszatér az Apukám világa” – szöveggel reklámozta be napokkal ezelőtt a beszélgetést Orbán Csiszár korábbi népszerű rádiós, betelefonálós műsorának címét felidézve. „Az igazi nagy esemény nem én vagyok, hanem a Jenő visszatérése” – jegyezte meg Orbán a színpadra lépve, majd Csiszár kérdésére elmesélte, hogy a Mikulást várva kisuvickolta a csizmáját, mert nagyon szereti a csokoládét, és a feleségétől és anyukájától is kap ilyenkor ajándékot. Innen aztán arra tért át, hogy a családokat az asszonyok tartják össze. „A férfiak azok jönnek-mennek, az asszonyok maradnak.” Szerinte férfiak háza táján vannak a problémák, és többet kellene tenniük a családért.

Csiszár megköszönte Orbánnak, hogy ilyen nagy hírverést csinált neki az elmúlt napokban Facebookon. A miniszterelnök elmesélte, hogy a kilencvenes években mennyire szerette az Apukám világa című műsort, általában a konditeremben hallgatta. „A te hangodra nyomtam a súlyokat.”
A régi műsort felidézve két kérdéssel indult a mostani beszélgetés is.
- Mi a hét királysága: 11 százalékkal nőtt a minimálbér vagy 12 év után újra vb-negyeddöntős a női kézilabda-válogatott?
- Mi a hét tahósága: a Tisza letagadta a saját megszorító csomagját és megtagadja a saját szakértőit, vagy Brüsszel kinyírná a rezsicsökkentést az orosz gáz és olaj betiltásával?
Erről Orbán Viktor új chatcsatornáján lehetett szavazni, és a műsor végén Csiszár kihirdette az eredményt. A hét tahósága az lett, hogy a Tisza letagadta a saját megszorító csomagját és megtagadja a saját szakértőit. „Brüsszel megúszta” – jegyezte meg Orbán. A hét királysága pedig az lett, hogy 11 százalékkal nőtt a minimálbér. A miniszterelnök nem erre fogadott volna.
Orbán: Lehet ezt még jobban is csinálni
A beszélgetés nagy része a háborúról és Brüsszelről szólt. Orbán megint elmondta, hogy az EU mondvacsinált ügyerek hivatkozva akarja megbüntetni Magyarországot, miközben ezekben az ügyekben sokkal rosszabbul teljesítenek, ami „pimasz és szemtelen visszaélés”. Megköszönte a támogatást ehhez a küzdelemhez, majd hozzátette, hogy a kecskemétiek még soha nem hagytak cserben, a legnagyobb bajban is mindig számíthatott rájuk, és a kecskemétiek is számíthatnak rá.
Csiszár Jenő arról beszélt, hogy van két 18 éves fia, akik élsportolók akarnak lenni. „Nem azt gondoltam ki, hogy halottak legyenek egy háborúban. Stimmt? Közben olvasom, hogy megelőző csapást kell mérni Oroszországra. Az Üvegtigris örökbecsűjét idézném. Hát itt mindenki hülye?” Orbán erre rácsatlakoztva azt monfta, hogy az ukrajnai háborúban nem játékkatonák halnak, minden egyes halott egy emberi tragédia.
A miniszterelnök azzal folytatta, hogy mára egyértelművé vált, hogy az Európai Unió háborúra készül Oroszországgal, hiszen döntés született arról, hogy 2030-ra készen kell állniuk a háborúra. A legfontosabb kérdés ezért az szerinte, hogy ki tudunk-e maradni a háborúból. Elsősorban erőre van szükség, hogy 2030-ban nemet tudjunk mondani. Ebből az következik szerinte, hogy „a háború előtti utolsó választás lesz a 2026-os”. Ha Brüsszel-párti kormánya lesz az országnak, nem tudnak kimaradni a háborúból. Ha pedig a mostani kormány marad, van esély rá. „Iszom szavait” – szúrta közbe Csiszár.
„Buta embereket sose szabad az ország élére választani” – jelentette ki Orbán. Ez persze nem azt jelenti szerinte, hogy filozófusokat kell az ország élére tenni, az okosság alatt a természetes inteligenciát érti. Ide tartozik az, hogy tudni kell előre készülni, ő például már a háború utáni időszakra is tervez.
„Készülök arra is, hogy nyerni fogunk jövő áprilisban.”
A pezsgőt még nem hűtötte be Orbán, de munkacsoportokkal dolgoznak azon, hogy min kell változtatni a következő ciklusban. Arról beszélt, hogy ő most a kampánnyal és utcai harccal van elfoglalva, de vannak emberek a környezetében, akik azon gondolkodnak, hogy a kormányzati szerkezethez mely ponton kell hozzányúlni a választás után.

A tervezés része az, hogy egyeztetnek az USA-val és az oroszokkal, hogy a szankciók eltörlése után mi lesz. Elárulta, hogy a napokban egy nagy gazdasági delegáció Moszkvába utazik a gazdasági együttműködésekről tárgyalni. Szerinte az tud teret foglalni, aki előre gondolkodik, és felkészül a háború utáni időszakra is.
Orbán nem tudja, hogy miként készült a Tisza Párt Indexen közzétett, mesterséges intelligenciával készült kamuprogramja, de abban biztos, hogy egy tőről metszett baloldali program. Hosszasan beszélt ezután arról, hogy mi a különbség a bal- és jobboldal gazdasági programja között. Szerinte a Tisza Pártban baloldaliként azt gondolják: az a jó, ha a gazdaság helyett a politikusok döntenek a közös pénzek elosztásáról, és ehhez minél több pénzt akarnak beszedni az az emberektől. A magyar történelemben erre már voltak példák szerinte: ilyen volt a tervgazdaság és a padlássöprések világa. Ezzel szemben – folytatta – a jobboldal szerint szükség van valamennyi pénzre a közös célokra, de csak annyit akarnak elvenni az emberektől, amennyire szükség van. „A vége, hogy a baloldal mindig adót emel, a jobboldal meg adót csökkent.”
Csiszár felolvasott több olyan kérdést is, amit előzetesen lehetett küldeni. Az egyik például úgy szólt, hogy hol van a Fidesz gazdasági programja. A miniszterelnök rövid választ adott: a Fidesz gazdasági programja nem papíron van, hanem az életben.
Csiszár felolvasta Dobrev Klára kérdését is a Szőlő utcai ügyről. A DK elnöke arra kíváncsi, hogy a heti történések után meddig hallgat még Orbán az ügyben.
„Aki gyerekekhez nyúl, azt miszlikbe kell aprítani. Ahogy az édesanyám mondaná, kikaparom a szemét”
– válaszolta Orbán, de a Szőlő utcai ügyről nem mondott semmi konkrétumot.


„Hol a lóvé miniszterelnök úr? Hol vannak az MNB-ből ellopott milliárdok?” – így szólt a következő kérdés. Orbán szerint „fájdalmas dolog” az a vád, hogy pénzek tűntek el az MNB-nék, de azt javasolja, hogy ne intézzék el ennyire nagyvonalúan a kérdést. Minden döntés mögött vannak döntéshozók, és nem lehetetlen kideríteni, hogy ki miatt tűnt el a pénz. „Ezt ki kell deríteni, olyan nincs, hogy az MNB nem tud elszámolni” – tette hozzá, és azt is mondta: mindenki megkapja, ami jár neki, ha majd a hatóságok kiderítik, hogy mi történt az MNB-nél.
Orbán arról is beszélt, hogy az MNB-nél eltűnt pénzek eltörpülnek az ország vagyonához képest. Felsorolta, hogy mennyi támogatást kapott Kecskemét és környéke, milyen fejlesztések történtek 2010 óta. Orbán szerint ebből mindenki számára nyilvánvaló, hogy az elmúlt 15 évben mindenki gyarapodott. „Lehet ezt még jobban is csinálni, meg is mutatjuk.”
Bár Csiszár itt már le akarta zárni a beszélgetést, Orbán még behozott egy témát, amivel készült. Az Egyesült Államok néhány napja megalkotta az új nemzetbiztonsági stratégiáját, és ebben szó van Európáról is. Azt írják az amerikaiak, hogy az európaiak nagy többsége békét akar, de ez a vágyuk nem alakul politikai cselekvéssé, mert a kormányaik megcsúfolja a demokráciát.
„Lehet, hogy a Rogán Tóninak nagy befolyása van, de akkora nincs, hogy ezt ő iratta volna.”
Ha a mostani trendek folytatódnak, az USA szerint Európa húsz év múlva felismerhetetlenné válik, és nem biztos, hogy lesz olyan elég erős gazdaságuk és haderejük, hogy megbízható szövetségesek maradjanak.
Csiszár Jenő a beszélgetés végéhez érve megosztotta, hogy neki nagyon tetszett a műsor, mire Orbán azt kezdte magyarázni, hogy 35 éve van a politikában, de próbál újat mondani. „Keressük a formátumot, amiben újszerűen tudunk politikáról, hazáról és közéletről beszélgetni, ez egy kísérlet volt.”
Orbán Balázs a Brüsszelben lefejezett kis Jézusról beszélt
Rákay Philip a miniszterelnök politikai igazgatójaként konferálta fel Orbán Balázst, azt viszont nem említette, hogy ő a Fidesz kampányfőnöke is. Orbán Balázs azt mondta, nagy megkönnyebbülés, hogy ott lehet a kecskeméti DPK-gyűlésen, mert az elmúlt napokat Brüsszelben töltötte. „Kinek mit intézett a Mikulás.”
Elmesélte, hogy egy konferencián vett részt, amikor elterjedt a hír, hogy a karácsoinyi vásárban felállított betlehemben lefejezték a kis Jézust. Mindenki készpénznek vette a hírt, mert az ilyesmik arrafelé mindennaposak.
Csakhogy kiderült, hogy „a woke radikalizmus” miatt szedték le a figura fejét, nem pedig az iszlamisták miatt.
Szerinte a helyi keresztény közösség ezzel tiltakozott a „woke-kompatibilisre” maszkírozott Jézuska ellen, és ez is azt mutatja, hogy Nyugat-Európa krízisban van. Európában mindenkinek nyilvánvaló, hogy Magyarország jó döntést hozott, amikor lezárta a határait a migrációs válság idején, de ezt a többi ország nem tett meg. Ezután arról sorolt adatokat, hogy hányan vándoroltak be Európába az elmúlt években, és hány gyerek születik Afrikában. Majd rátért Európa gazdasági problémáira, és arról beszélt: az erőszakos zöldítés miatt van bajban az európai gazdaság.


Orbán Balázs szerint politikai válság van is, mert a brüsszeli elit antidemokratikus módon ragaszkodik a hatalmához. Ezekre a krízisekre jön a háború. Brüsszel egy európai-orosz háború előkészítésén dolgozik. Ebbe a sorba illeszkedik Ukrajna gyorsított felvétele az EU-ba, amire azért van szükség, hogy forrásokat tudjanak oda küldeni, katonai műveleteket is könnyebb lenne onnan indítani. A háborúhoz szükséges pénzt valahonnan be kell gyűjtenie az EU-nak szerinte. A csehek már megtapasztalták, hogyan megy ez, Magyarországnak nem szabad ebbe a zsákutcába belemennie.
Orbán Balázs szerint a pártállástól függetlenül az lesz a következő választás fő kérdése, hogy „ki az a magyar politikus, akiről megalapozottan feltételezhetjük, hogy le tud ugrani Magyarországgal együtt a háborús vonatról, és ki tudja siklatni a brüsszeli elitet”. Ő úgy látja, hogy erre egyedül Orbán Viktor képes, Magyar Péter nem. „Lehet, hogy szelfizni tud, de Ukrajna és Brüsszel kedvence nem képes erre a feladatra.”
Szabó Zsófi példaképe Orbán Viktor
Szabó Zsófi megkérdezte a vendégektől, hogy ki a példaképük, majd gyorsan megosztotta, hogy neki Orbán Viktor. Mint kiderült, a kecskeméti színházat vezető Cseke Péternek is a miniszterelnök a példaképe, a Hunyadi-sorozat írója, Bán Mór kecskeméti alpolgármester pedig egy olyan nevet mondott, akitől szerinte sokat tanulhatott Orbán: Hunyadi János. Mivel nem akarta a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója, Fekete Rajmund is a miniszterelnök nevét mondani, Mindszenty Józsefet választotta példaképnek.
Helyszíni tudósítónk szerint Menczer a sportcsarnok bejáratánál adott rögtönzött sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt is mondta: nem tudja, mennyibe került a DPK mai rendezvénye, mert nem a Fidesz, hanem egy civil szervezet, a Digitális Demokráciafejlesztési Alapítvány a szervező. Ugyanez volt az indoklás már a szeptemberi DPK-gyűlés előtt is, amit a Papp László Sportarénában tartottak. A Fidesz kommunikációs igazgatóját a Magyar Nemzeti Bank kecskeméti száláról is kérdezték, de csak annyit mondott, hogy várja a vizsgálatok eredményét, mert ha valaki törvénytelenséget követ el, azt nem fogja védeni, akár az „övé”, akár az „ellenfél embere”. Menczer mögött a Magyar Kétfarkú Kutya Párt két aktivistája is feltűnt egy táblával.

A két kecskeméti központú választókerületében a 2022-es országgyűlési választáson a Fidesz jelöltjei nyertek: Salacz László (Bács-Kiskun 1.) és Szeberényi Gyula Tamás (Bács-Kiskun 2.). A tavalyi önkormányzati választás után a város polgármestere maradt a fideszes Szemereyné Pataki Klaudia a polgármester, az EP-választáson azonban szoros lett az eredmény: a Fidesz listája 38,9, a Tisza Párt 37,72 százalékot kapott.
A szombati rendezvény eredeti meghívójában még Áder János szerepelt Orbán mellett felszólalóként, de a volt köztársasági elnököt aztán Orbán Balázsra, a miniszterelnök politikai igazgatójára cserélték. Partos Bence, a Digitális Polgári Körök mögött álló Digitális Demokráciafejlesztési Alapítvány alapítója szerint szó sincs cseréről. A Mandinernek azt mondta: Áder a roadshow idei legnagyobb, záró rendezvényén, a szegedi Pick Szeged Arénában lép majd fel.
Jövő szombaton Mohácson, december 20-án pedig Szegeden lesz a Fidesznek és a Tisza Pártnak kampányrendezvénye.