Áder Jánost nem lecserélték, hanem átrakták egy még nagyobbra tervezett DPK-gyűlésre

Áder János lesz az egyik főszónoka az idei utolsó DPK-gyűlésnek, amit a nyolcezer fő befogadására alkalmas szegedi Pick Arénában rendeznek meg december 20-án – mondta Partos Bence, a Digitális Polgári Körök mögött álló alapítvány alapítója a Mandinernek.

Partos szerint eddig minden eseményük telt házas volt, és egyre többen akarnak menni a Digitális Polgári Körök találkozóira. Partos azt mondta, ezért úgy döntöttek, hogy nagyobb helyszínt keresnek, és megszervezik az eddigi legnagyobb háborúellenes gyűlésüket, ahol szerinte további meglepetésekre is lehet számítani.

Az ügy előzménye, hogy bár az eredeti meghívóban még Áder János szerepelt felszólalóként Orbán Viktor mellett, hamar kiderült, a kecskeméti háborúellenes DPK-gyűlésen mégsem a volt köztársasági elnök, hanem Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója tart majd beszédet. Partos szerint tehát nem lecserélték, hanem megtették Ádert az évzáró gyűlésük egyik főszónokának.

A kecskeméti program módosításáról megkérdeztük a DPK sajtóosztályát, és az Áder-féle Kék Bolygó Alapítványt is. Cikkünk megjelenéséig azonban nem reagáltak a kérdéseinkre. Amint válaszolnak, beszámolunk róla.

Múlt hétvégén Nyíregyházán, előtte pedig Győrben versenyzett a figyelemért Orbán Viktor és Magyar Péter. Összecsapásról azonban egyik esetben sem volt szó, mert nem találkoztak egymással, de a Fidesz és a Tisza is ugyanarra a napra szervezett tömegrendezvényt a városokban. Riportunkat itt olvashatják a nyíregyházi rendezvényekről, a győri eseményeket pedig ebben a videóban foglaltuk össze. Szombaton mindkét párt Kecskeméten tart rendezvényt, amiről a Telexen is beszámolunk majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!