Női kézi-vb: mínusz hatról döntetlen Japán ellen, negyeddöntős a magyar válogatott

A magyar női kézilabda-válogatott bejutott a negyeddöntőbe azzal, hogy 26-26-os döntetlent játszott Japánnal a holland-német közös rendezésű világbajnokság középdöntőjének második fordulójában. A péntek délutáni meccsen 20-14-re is vezettek a japánok, de a végére a magyar válogatott egy nagy hajrával felzárkózott, és végül döntetlenre mentette a találkozót.

A csapat legutóbb a párizsi olimpia selejtezőjében játszott Japánnal hazai pályán, akkor 37-28-ra nyert Golovin Vlagyimir csapata. Ennek ellenére most nem számíthattunk könnyű találkozóra ellenük Rotterdamban: a csoportkörben többek között a horvátokat is legyőzték.

Az első öt perc gól nélkül és sok hibával telt el, az első találatot Aizava szerezte. Hét percet kellett várni az első magyar gólra, Vámos Petra kígyózott át a japán védelmen, és nem hibázott (1-2). Három perc múlva újra ő volt eredményes, de eközben a japánok már négynél jártak vagyis tíz perc után 4-2-re vezettek. Klujber előbb hetesből, majd egy lendületes átlövésből egyenlített, de a vezetést nem sikerült átvenni, negyedóra után 5-4 volt az állás oda. Simon Petra ötperces gólcsendet tört meg a 20. percben, ezzel egyenlített a magyar válogatott. Albek Anna kiállítást harcolt ki, majd egy hetes árán tudták csak megfékezni a lendületét, Klujber azonban telibe találta a kapufát a büntetőből.

Tóvizi Petra a Magyarország-Japán világbajnoki mérkőzésen 2024. december 5-én, Rotterdamban – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Tóvizi Petra a Magyarország-Japán világbajnoki mérkőzésen 2024. december 5-én, Rotterdamban – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A 24. percben Janurik nagy védése után Albek lőtt gólt, így először vezetett a meccsen a magyar csapat (6-5). Jó védekezés után Albekről ismét kiállítottak egy japánt, Tóvizi pedig beállóból belőtte a hetedik magyar gólt. Az emberelőnyben mutatott határozott védekezés után két beállóval támadtunk, Márton Grétának így nagy helye volt, és be is vágta a hosszúba a labdát (8-5). Ekkor semmi jel nem utalt arra, hogy baj lehet, még ha a félidőre kettővel közelebb jöttek is a japánok, így 8-7-es magyar vezetéssel ért véget az első 30 perc. A gólszám jól érzékelteti, hogy egyik csapat sem tündökölt igazán.

A fordulás után sem tudott felgyorsulni a magyar csapat, sőt még inkább dekoncentrálttá vált. Japán előbb egyenlített, és mivel a magyar támadások kapkodóvá és elhamarkodottá váltak, a 39. percben már 14-11-re vezetett az ellenfél. Golovin ekkor jobb híján időt kért, hogy megnyugtassa a csapatát.

Az időkérés után Tóvízi Petra befordult, és a kapuba lőtt, de a másik oldalon pontos volt a japánok hetese is. Újabb ideges magyar akció után a japánok emberelőnybe kerültek, és ha Márton egy labdaszerzés után az üres kapuba is lőtt, a japánok is ugyanezt tették, és már néggyel elhúztak (13-17).

A 46. percben Naoko labdaszerzés után végigrohant a pályán, és Szemerey tehetetlen volt vele szemben, így már 14-19 volt.

Ohmacuzava belőtte a huszadikat, az üres kapuba talált be, innen viszont, mínusz hatról a legjobbkor jött három magyar gól (Simon, Tóvizi és Vámos) jött zsinórban.

A japán időkérés után jó volt a magyar védekezés, de Klujber kísérleténél jól érezte a kapus, mi következik. Az utolsó tíz percre így háromgólos japán előnyt mutatott az eredményjelző. Aizava hetesén rajta volt Szemerey, de nem tudta kirúgni a jobb alsóba tartó labdát. Az 54. percben Márton Gréta 20-22-re alakította az állást, a japán kapitány is időt kért. Ezután Josidome bevágta a szélről, de Kovács Anettnek erre is volt válasza. A balkezes szélső kitűnően szállt be, nagyon kellett sorrendben a harmadik gólja, hogy meg lehessen menteni ezt a meccset.

Az utolsó öt percben nézzük, mi történt támadásonként:

  • Magyar labdaszerzés után senki sem merte megkockáztatni, hogy az üres kaput célba vegye. Simon egy szép betörés után kilőtte a bal felsőt. (22-23)
  • Kovács két percet érően szabálytalankodott, hetest kaptak a japánok, Szemerey azonban nemcsak a büntetőt, az ismétlést is védte. Simon pedig megtalálta a rést a falon. (23-23)
  • Sasaki átlövése a kapuba ment, Klujber azonnal válaszolt. (24-24)
  • Josidome a szélről a hosszú felsőbe lőtt, Simon sem hibázott. (25-25)
  • Akidzsama a kapuba lőtt Szemerey mellett, így japán előnnyel kezdődött az utolsó perc, Márton a szélről ezúttal a felső sarkot választotta. (26-26)
  • Hat másodperccel a vége előtt lőhettek a japánok, a blokkról Szemerey kezébe ment a labda, így sikerült kibrusztolni a döntetlent.

A magyar csapat vasárnap Dániával játszik a csoport első helyéért. A szerdai negyeddöntőben a házigazda Hollandia vagy Franciaország jöhet. A folytatásban a mainál lényegesen több kell.

Magyarország-Japán 26-26 (8-7)
Rotterdam, v.: Lemes, Sosa (uruguayiak) lövések/gólok: 45/26, illetve 42/26 gólok hétméteresből: 3/1, illetve 4/3 kiállítások: 8, illetve 6 perc
Magyarország: Janurik – Falusi-Udvardi, Vámos 5, Papp, Tóvizi 3, Kuczora 2, Márton 4, cserék: Klujber 3, Simon 5, Albek 1, Bordás, Kovács 3, Szemerey
A csoport állása: 1. Magyarország 7 pont, 2. Dánia 6, (egy meccsel kevesebbet játszott), 3. Románia 4, 4. Japán 3, 5. Svájc 2. 6. Szenegál 0.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!