A Pesti TV-s műsorvezető szerint Karsaiban nem volt annyi türelem, hogy megvárja, míg az élet azt mondja, most van vége

2024. október 4. – 18:01

Másolás

Vágólapra másolva

„Én nem értem, tehát Karsai Dániel, mondjuk ki, emiatt a betegség miatt halálra volt ítélve. Tényleg csak az volt, hogy na, mikor fog ez bekövetkezni. Tehát hogy az emberben, már bocsánat, de ne legyen annyi türelem, hogy megvárja azt, hogy az élet mondja: »Danikám, akkor most van vége!«, és akkor utána ebből ekkora politikai ügyet csinálunk, én ezt nem értem”,

a 444 szúrta ki, hogy ezt mondta Kroó Zita műsorvezető a Pesti TV csütörtöki adásában a múlt héten elhunyt gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogászról, Karsai Dánielről.

Nem ez az első alkalom, hogy a Fideszhez közeli „médiamunkások” Karsaival kapcsolatban mondanak efféle kijelentéseket. Még a nyáron Szakács István, a Megafon győri influenszere a TikTokon ajánlott nyugtatót az akkor már haldokló jogásznak. „A Karsai Dániel kapja be… Azért, mert az életről egyedül a jóistennek van joga rendelkezni. A Karsai Dániel annyira, annyira izél, tehát hogyha olyan állapotban érzi magát, vegyen be két doboz Xanaxot, azt viszontlátásra” – mondta Szakács, aki később elnézést kért a kijelentésért, és vissza is vonult a közélettől.

Karsai Dánielnél 2022 augusztusában diagnosztizálták az ALS-betegséget. Állapota az elmúlt hónapokban rohamosan romlott, idén március végén tüdőgyulladás miatt került kórházba, ahonnan később kiengedték, de utolsó időszakában már lényegében semmit sem tudott egyedül csinálni, mindenhez segítségre volt szüksége. Május közepén adott interjút a Telexnek, akkor már alig lehetett érteni, amit mond.

Karsai Dániel kiállásával egy eddig tabunak számító témát, az eutanáziát emelte be a közbeszédbe, ezzel olyanoknak is erőt adva, akik hozzá hasonlóan gyógyíthatatlan betegségben szenvednek. Karsai Dániel készült arra, mi lesz, ha már nem éri meg, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletet hozzon az ügyében. „Lehet, hogy ennek az ügynek mi nem haszonélvezői, hanem mártírjai leszünk” – mondta tavaly egy sajtótájékoztatón. Még életében kérvényezte, hogy halála esetén testvére vihesse tovább az ügyét, amiben végül számára nem kedvező döntést hozott a strasbourgi bíróság.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) szeptember 3-án elutasította Karsai fellebbezését is, így jogerősen kimondták, hogy a magyar állam nem sérti az alkotmányjogász emberi jogait azzal, hogy nem teszi számára lehetővé az aktív eutanáziát. Az ítélet után Karsai azt mondta az RTL-nek: „Nagyon csalódott vagyok. Azt gondolom, a bíróság gyáva döntést hozott.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!