Elutasították Karsai Dániel fellebbezését Strasbourgban

2024. szeptember 2. – 19:36

Másolás

Vágólapra másolva

Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő Karsai Dániel fellebbezését, így most már jogerősen is kimondták Strasbourgban, hogy a magyar állam nem sérti az alkotmányjogász emberi jogait azzal, hogy nem teszi számára lehetővé az aktív eutanáziát – írja a hvg.hu.

Az EJEB közleményében azt írta, hogy az ötfős bírói testület hétfőn arra a döntésre jutott, hogy nem ad helyet Karsai fellebbezésének, így az ügy nem kerül a Nagykamara elé. A döntést nem indokolták, az azonban biztos, hogy az öttagú testület nem gondolta úgy, hogy az ügy komoly, az Emberi Jogok Európai Egyezményének vagy jegyzőkönyveinek értelmezését vagy alkalmazását érintő kérdést, vagy komoly általános jelentőségű kérdést vet fel.

Az elutasítással a korábban meghozott ítélet jogerőre emelkedett.

Karsai Dániel augusztus elején, pontosan egy évvel az eredeti beadvány elküldése után küldte el a fellebbezését Strasbourgba. Akkor azt írta, hogy a kérelem szerinte nagyon jó lett, a befogadhatóságról szóló döntés után pedig nyilvánosságra is hozza majd. Arról is írt, hogy szeptember elején jelentkezik majd az életvégi döntésekhez való jogért folytató küzdelmének további lépéseivel. „Annyit előzetesen mondhatok, hogy jogi és nem jogi, szabadtéri és fedettpályás lépések egyaránt tervezés és szervezés alatt állna” – írta akkor az alkotmányjogász.

A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász korábban azért fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, mert itthon a magyar jogszabályok nem teszik lehetővé az aktív eutanáziát. Karsai Dánielnél 2022 augusztusában diagnosztizálták az ALS-betegséget, 2023. szeptemberben állt nyilvánosság elé, amikor Facebook-oldalán közzétett egy bejegyzést a betegségéről. Az elmúlt hónapokban rohamosan romlott az állapota, május közepén adott interjút a Telexnek, akkor már alig lehetett érteni, amit mond.

Az ALS, azaz amiotrófiás laterálszklerózis betegség lényege, hogy az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadnak, ami idővel teljes bénuláshoz vezet. A betegség gyógyíthatatlan. A betegség a mentális képességeket nem érinti.

Karsai Dániel kérelmét a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága júniusban elutasította, mert habár úgy vélik, megfigyelhető egy olyan trend több államban is, hogy az emberek maguk dönthessenek az életük végéről, a strasbourgi bíróság szerint az eutanázia annyira érzékeny kérdés, hogy arról jobb, ha saját hatáskörben döntenek az országok. Később Karsai stábja sajtótájékoztatót tartott, ahol azt mondták, szerintük helye van az újratárgyalásnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!