A NER és az ő szexbotrányba keveredő sztárpapja

2024. szeptember 12. – 10:05

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt hét legforróbb témája kétségtelenül az volt, hogy a többek közt a Karmelitát és a Megafont is megáldó Bese Gergő plébánosról kiderült, melegpartikra járhatott. Mint kiderült, Besét, akiről részletesen itt írtunk, már augusztus végén eltiltotta az egyház a médiaszerepléstől, az ügy nyilvánosságra kerülése után viszont felgyorsultak a dolgok – a Vasárnap.hu szakított a plébánossal, Bese pedig többször is megszólalt, és arra utalgatott, hogy kihasználták, valakinek pedig érdekében állt kirobbantani az ügyet.

A kormánysajtó először nem foglalkozott az üggyel, és volt, ahol a következő napokban is a hallgatás volt a megoldás, mások viszont üzengetésbe vagy hárításba kezdtek. A Mandiner, amelynek korábban Bese volt az egyik podcastos véleményvezére, mostanra odáig jutott, hogy „hulljon a férgese”, Bayer Zsolt pedig azon kesergett, hogy miért nem lehet végre egy olyan jobboldali szexbotrány, ahol egy felnőtt, egészséges férfi megdug egy felnőtt, egészséges nőt mindkettejük beleegyezésével.

Magyar Péter eközben arról írt, hogy az egész ügyben valójában az az aggasztó, hogy a kormány titkosszolgálati információkat használ fel politikai érdekből – mert hogy állítólag van egy legmagasabb kormányzati köröket is megjárt akta Bese ügyeiről. Az viszont nem biztos, hogy ezekre egyáltalán szükség volt a botrány kirobbanásához, a Telex több forrásból is úgy értesült, hogy valójában szerelmi féltékenység vezetett az országos botrányhoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!