Volt ukrán menekült, aki méltányosságot kapott, mert rákbeteg, de a gondozójáról már levette kezét a kormány

„Azt láttuk, hogy utcára tesznek sok-sok anyukát, nagymamát gyerekkel, és hogy sok embernek valóban nincs hova mennie” – mondta Bakonyi Anikó, a Helsinki Bizottság menekültügyi programjának vezetője. Augusztus 20. óta kerülnek folyamatosan utcára kárpátaljai magyarok és ukrajnaiak egy új kormányrendelet miatt.

A júliusi módosítás értelmében tovább pusztult az egyébként is kivéreztetett magyar menekültügyi rendszer: az állam úgy döntött, csak akkor támogatja az ukrajnai menekülteket, ha azok a kormány által meghatározott, úgynevezett „háborús zónákból” érkeznek. Ezzel együtt az állam a Máltai Szeretetszolgálat kezébe nyomta a teljes szállásellátási rendszer adminisztrációját.

Ez a rendelet oda vezetett, hogy augusztus végén százaknak kellett elhagyniuk szállásukat, ahol két éve éltek. Ezeknek a menekülteknek túl sok választásuk nem maradt: vagy visszamennek Ukrajnába, vagy, ahogy például Kocson történt, állnak az utcán, hátha történik valami. Tudunk olyan szállásokról, ahol a magyar gyámügy is megjelent, köztük olyanról is, ahol maga az addigi szállásadó kérte a hatóságot, hogy adjanak időt a menekülteknek.

A menekültrendszer további szűkítése azt mutatja, hogy ahol az állam bezár egy kaput, ott kinyílik több kérdés. Azt sem tudni, hogy mi lesz a sorsuk azoknak, akik kiestek a rendszerből, de kérdés az is, hogy hogyan tovább. A Máltai Szeretetszolgálatot megkérdezve, illetve civilszervezetekkel próbáltuk megfejteni az új menekültrendszer fő kérdéseit: de akkora a bizonytalanság az új rendszerben, hogy láthatóan több a kérdés, mint a válasz.

Mi történt augusztus végén?

„A rendelet napján csak azért nem ült a szálló előtt egy csomó ember, mert a civilszervezetek megpróbálták megoldani a helyzetet. Ahol magánszálláson voltak menekültek, mint Kocson, ott látványos volt a rendelet hatása” – magyarázza Siewert András, a Migration Aid vezetője, hogy mi történt a rendelet életbelépésének napján. Náluk a menekültek egy része továbbment Európába. Voltak, akik ukrán közösségi házakba költöztek ki, de akadtak olyanok is, akik tudták fizetni maguknak az eddigi szállásukat. Vannak olyanok is, akiket átmenetileg támogat a szervezet a lakhatásban. A Migration Aidnél

„A rendszerből kikerültek 80 százaléka kárpátaljai volt, a többiek belső ukránok. Volt olyan, aki Poltavából érkezett: arról a területről, amit a keddi orosz légitámadás érintett”

– mondta Siewert. Az új rendeletnek része az is, hogy a kormány eldönti, ki számít háborús zónából érkezőnek, és ki nem: az viszont, ahogy azt a rendelet megjelenésekor is írtuk, nem teljesen átlátható, hogy mi alapján maradtak le adott tartományok a listáról.

„A menekültek rosszul élték ezt meg, kifejezetten kényszer hatására kellett menniük, mert nem volt más opció. Napokon keresztül sírtak, főleg ott, ahol nagyfiú volt. Volt olyan is, aki a nagykorú fiát itthagyta a besorozás miatt, ő maga pedig hazament” – mondta Siewert, aki úgy látja, családokat szakított szét a rendelet: az idősek és a férfiak abban az esetben is itt maradtak, ha a család másik fele hazaindult Ukrajnába. Ők jellemzően Ukrajnában maradt rokonokhoz költöztek, mert legtöbbüknek a saját háza már nem volt meg.

Hány embert érint?

A Helsinki Bizottság becslése szerint nagyjából 2-3000 embert érintett a módosítás, de pontos számot nem tudni: abból lehetne esetleg kiszámolni, ha a kormány adott volna tájékoztatást arról, hogy egyáltalán hány ember kapott szállást. Ez azonban nem történt meg.

Az ő értesüléseik szerint is voltak szállások a főváros vagy civilszervezetek kezelésében, ahol meg tudták oldani, hogy maradhassanak azok is, akik a rendelet miatt már nem jogosultak az ellátásra. A szállásellátási rendszerben azonban nagyrészt magánszállásadók voltak, „tőlük nem elvárható, hogy ezentúl ingyen biztosítsák az ellátást. Ők azon az alapon biztosítottak szolgáltatást, hogy az állam kifizette a menedékesek szállását” – mondta Bakonyi Anikó.

Ahogy korábban írtuk, a kormányrendelet jelentős részben kárpátaljaiakat érintett, de más ukrán megyékből is kerültek ki menekültek a szállásukról. Akik maradtak, azoknál is 30 naponta dönt majd a kormány arról, hogy háborús zónába esik-e a településük, ahonnan jönnek. Ez Bakonyi szerint „nem túl felelősségteljes döntés. Ha 30 naponta felülbírálják valakinek a jogosultságát, az problémát jelent. Például akkor, ha a gyereke elkezd iskolába járni szeptembertől, de aztán kiderül, hogy októbertől már nem lakhatnak ott.”

„Ahogy megoldották a helyzetet, az a szokásos. Átgondolatlan és felkészületlen dolog volt. Meghoztak egy rendeletet, de nem foglalkozott azzal már senki, hogy mi lesz az utcára kerülő emberekkel. Megint mások végzik el a kormány feladatát” – foglalta össze Siewert a sajátos helyzetet, amiben szállásadóként nekik kellett megoldást találniuk annak érdekében, hogy ne kerüljenek sokan utcára.

Van, aki maradhatott a rendszerben?

Azoknak, akik a rendelet alapján kiestek az ellátási rendszerből, volt lehetőségük egyéni úton méltányossági beadvánnyal élni, hogy továbbra is maradhassanak a szálláshelyükön. A Helsinki Bizottság szerint azonban ennek a rendszere is „átláthatatlannak és átgondolatlannak tűnik. Nem láttunk szempontrendszert, csak azt láttuk, hogy kevesek kérelmét bírálták el pozitívan, maximum az érintett menekültek 10-15 százalékának” – mondta Bakonyi, hozzátéve, hogy erről sem kaptak egyelőre pontos adatokat.

A Migration Aidnél minden menekültnek adtak be méltányossági kérelmet, de volt olyan szállás, ahol egyedül egy 65 év feletti nőét bírálták el kedvezően. Ők úgy látták, az időseknek és a fogyatékkal élőknek bírálták el kedvezően a kérelmét, de ez is nehéz helyzeteket szült:

„Volt olyan, ahol csak a nyugdíjas nő kapta meg a méltányosságit, a többi családtagja nem. A szomszédos szállón egy fogyatékkal élő kiskorú kapott, a gondozóját viszont elutasították”

– mesélte Siewert. Tudnak olyan 17 éves anyukáról egyéves gyerekkel, ahol sem a gyermek, sem a kiskorú anya nem kapott pozitív elbírálást. Olyan családdal pedig nem találkoztak, ahol a család együtt tudott maradni. Hasonlókat tapasztalt a Helsinki Bizottság is, „vannak olyan esetek, ahol a család egyik fele maradhatott, a másikat elutasították. De volt olyan is, ahol a rákbeteg maradhatott, a róla gondoskodó személy viszont nem kapott méltányosságot” – mondta Bakonyi.

Azok a menekültek, akiknek a kérelmét elutasították, tájékoztatást sem kaptak arról, hogy milyen indokkal történt ez. Az általunk megkérdezett szervezetek szerint viszonylag gyorsan, pár hét alatt ledarálta az állam az összes kérelmet, „láthatóan nem az egyéni történeteket vizsgálták, hanem csak azt, hogy kinél milyen rubrika van behúzva”.

Aki nem dolgozik?

„Itt kialakult egy olyan gyakorlat, hogy négyezer ember úgy élt a magyar állam pénzén, hogy eközben munkát nem vállaltak. Az, hogy Magyarországon nem lehet munkát találni, ez nem igaz, aki akar, az tud dolgozni” – mondta Gulyás Gergely a kormányrendeletről a legutóbbi kormányinfón. A Helsinki Bizottság szerint normális esetben a rendszernek úgy kellene működnie, hogy a védelmi státuszúaknak segítik a folyamatos integrációját, ezzel párhuzamosan fokozatosan csökkentik a nekik nyújtott segítség mértékét.

Ehhez jön hozzá az is, hogy a menekültek jelentős részt nők és gyerekek, az anyáknak pedig már csak emiatt is jóval nehezebb elhelyezkedniük a magyar munkaerőpiacon. Az általunk augusztusban meglátogatott szállásokon az látszott, hogy aki munkát talált, az is csak alkalmit, olyat nem, ami elég a stabilitáshoz: a férfiak általában építkezéseken voltak, a nők takarítottak vagy például csirkét pucoltak. Ez nem volt rendszeres, inkább kiegészítése volt a felnőtteknek járó havi 22, és a gyerekek után járó 13 ezer forintos támogatásnak, ami a szállás mellé járt a kormánytól.

A magyar menekültrendszerben a legtöbb szálláson nem volt szociális munkás, pszichológus, a menekültek étkezést és szállást kaptak, de ennél több segítséget nem. „Nem kapták meg a klasszikus segítséget, amit egy menekülthelyzetben meg kell kapni. A szülőt is segíteni kell, a gyereknek pedig támogatni az óvodába vagy iskolába kerülését – magyarázta Bakonyi.

– Az EU-ban egységes szabályok vonatkoznak azokra, akik ideiglenes védelmet kaptak, azaz akinek menedékes státusza van, és ezek szerint a menedékeseknek jár megfelelő szállás is. Ezért is jogsértő ez a kormányrendelet. A menedékes státuszt megadja nekik a kormány, de az ezzel járó jogokat már nem – foglalta össze Bakonyi. Szerinte korábban volt integráció a magyar menekültügyi rendszerben is, azonban ezt 2016 óta teljesen leépítették.

– Most már alig lehet hozzáférni a magyar menekültügyi rendszerhez. Szinte lehetetlen kérelmet benyújtani, és kevesen vannak olyanok, akik nemzetközi védelmet kapnak” – mondta. Az is volt tehát a probléma a szűkítő rendelettel, hogy nem fokozatosan csökkentették a segítséget, hanem hirtelen kihúzták a szőnyeget ezrek lába alól anélkül, hogy az egyéni körülményeiket figyelembe vették volna.

Hogy működött a rendszer?

A Helsinki Bizottság próbált kikérni adatokat arról is, hogy hány ember kapott támogatott szálláshelyet, illetve hány szállás kapott az állami forrásból, de „senki nem érezte úgy, hogy ő lenne ezeknek az adatoknak a kezelője”. Az állam egyedül azokról adott tájékoztatást, akik EU-s támogatással kerültek be a rendszerbe, de ez csak néhány hely volt: az eddigi rendszer működéséről tehát szinte semmit nem tudni.

Azt igen, hogy akik Magyarországra jöttek Ukrajnából, azok vagy a határon lévő segítőpontoknál, vagy a Nyugatinál lévő kormányablaknál kérhettek elhelyezést. A kiadható helyek száma az elmúlt két évben csökkent. Bakonyi szerint azért is, mert a kormány tavaly augusztusban egyszer már szűkítette a támogatás kereteit. Csökkent egyrészről a támogatás összege (7000-ről 5000-re), másrészről szűkült azoknak a köre is, akik egy hónapnál tovább vehették igénybe a támogatást. Ebbe ekkor még beletartoztak a gyerekek, a hozzájuk tartozó szülő, az idősek, a várandósok és a fogyatékkal élők is, attól függetlenül, hogy Ukrajna melyik részéről menekültek Magyarországra.

A szállásellátási rendszerben sokféle szállásadó volt, hotelesek, panziósok, színvonalasabb munkásszállók, ugyanígy kisebb helyek, vendégházak, nyári táborok is. Ők eddig a védelmi bizottsággal álltak szerződésben, az új rendelet alapján a Máltai Szeretetszolgálattal fognak. A szállásellátási rendszerre rálátó forrásaink szerint az ő esetükben végül sok minden nem változott, ahonnan elment az összes menekült, ott megszűnt a támogatási rendszer.

Ahol viszont maradtak, azoknak egészével vagy egy részével már új szerződést is kötött a Máltai Szeretetszolgálat: náluk „folytatódik minden úgy, ahogy eddig, de jóval kevesebb menekülttel” – tudtuk meg egy szállásadótól. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogyha például volt eddig egy panzió, ami az összes szobáját beadta a szállásrendszerbe, az most már csak x számú szobát ad ki ukrajnai menekülteknek. A többi szoba visszakerül a piacra, így nem naponta kap utána egy fix összeget a szállásadó, hanem csak akkor, ha azt valaki piaci alapon kiveszi.

Mit visz tovább a Máltai Szeretetszolgálat?

Megkérdeztük a Máltai Szeretetszolgálatot is arról, hogyan tovább. Mint megtudtuk, sok részletet ők sem ismernek, továbbra is az állam hoz majd döntéseket az új rendszerben, rájuk csak egy „teljesen adminisztratív rész hárul” ezentúl. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az új rendelet összefogta azt a száznál is több szervezetet, amely eddig a védelmi bizottsággal állt kapcsolatban. A központosítás egyébként hasonló a fővárosi hajléktalanellátáshoz, amiben szintén feladatokat vett át a Máltai Szeretetszolgálat az államtól.

Tehát az állam ezentúl nem több mint száz partnerrel áll majd kapcsolatban, hanem mindössze eggyel, a Máltai Szeretetszolgálattal. „Rövid idő alatt kellett átvenni ennek a működését, minden érintett szervezettel sikerült szerződést kötnünk – tudtuk meg a szeretetszolgálattól. – A Máltai Szeretetszolgálatnak adminisztratív feladata lesz, ami az állami rendszert illeti. Az állami ellátás nem szűnt meg” – tette hozzá a szeretetszolgálat.

Az igaz, hogy az ellátás nem szűnt meg, az viszont biztosan látszik, hogy átláthatatlanabb lett, még több kérdőjellel. Hosszú távú megoldást pedig továbbra sem adott a kormány arra, hogy mi legyen majd azokkal, akik utcára kerültek, vagy a családjuk nélkül egyedül maradtak.