Mi lesz az utcára került kárpátaljai menekültekkel?

2024. augusztus 22. – 10:36

Másolás

Vágólapra másolva

„Nagyon nagy kisebbsége magyar az érintetteknek, hiszen többségük nem menekültstátuszban van, hanem magyar állampolgár” – mondta Gulyás az ATV kérdésére a Kormányinfón. Az állítás elsiklik afelett, hogy magyar állampolgárok is legalább a menedékesnek megfelelő ellátást kaptak, ha Kárpátaljáról érkezve azt igényelték.

„Nem azt állítom, hogy nincs közöttük egyetlenegy magyar család sem, de azt igen, hogy amilyen intézkedéseket meghoztunk, azok összhangban állnak a cseh, a lengyel, a román intézkedésekkel, hiszen ők is korlátozták a menekültellátási gyakorlatot.”

„Itt kialakult egy olyan gyakorlat, hogy négyezer ember úgy élt a magyar állam pénzén, hogy eközben munkát nem vállaltak. Azt, hogy Magyarországon nem lehet munkát találni, ez nem igaz, aki akar, az tud dolgozni” – mondta Gulyás.

„Ehhez képest egy évben elköltöttünk 10 milliárd forintot, hogy munkaképes embereket is elszállásoljunk.”

„Ami a gyermekeket illeti, Kocson a Máltai Szeretetszolgálattal felvettük a kapcsolatot, így biztonságban, fedél alatt töltötték az éjszakát” – mondta Gulyás. Igaz, nem a kocsi szállás az egyetlen, amely nem vállalhatja az ellátást a továbbiakban, országszerte szűntek meg ilyen pontok, a kormányrendelet 2-3 ezer embert is érinthet.

A Komárom-Esztergom vármegyei Kocson szerdán kialakult helyzetről itt láthatja videónkat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!