A Madách gimnázium tantestülete elfogadhatatlannak tartja az igazgató kirúgását

2024. augusztus 28. – 12:54

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti Madách Imre Gimnázium tantestülete elfogadhatatlannak tartja, hogy a Belügyminisztérium szerdán azonnali hatállyal kirúgta az iskola igazgatóját, Mészáros Csabát.

Az iskola Facebook-oldalán közzétett bejegyzésükben azt írták: „Megdöbbenéssel és mélységes felindultsággal értesültünk arról, hogy intézményünk igazgatóját, Mészáros Csabát, aki 24 éven keresztül kiemelkedő eredményességgel vezette iskolánkat, felmentették. Mindez a tanév megkezdése előtt három munkanappal, a legfontosabb feladatok megszervezése közepette történik. Álláspontunk szerint a rendelet adta kereteken belül hoztunk döntést a digitális eszközök iskolai használatáról. A felmentés tényét, annak indoklását és módját elfogadhatatlannak tartjuk.”

A minisztérium azzal indokolta az igazgató felmentését, hogy „egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt”. Ezzel arra utaltak, hogy korábban a Madách Imre Gimnázium kijelentette: nem fogják betartani azt a rendeletet, ami alapján az új tanévtől minden tanulótól el kell venni a mobiltelefonját a tanítás kezdete előtt.

Az iskola vezetése szerint „életszerűtlen” lenne leadni a mobilokat tanítás előtt, mert bármelyik órán szükség lehet a telefonokra a tanuláshoz. Bár a gimnázium házirendje eddig is tartalmazta a mobiltelefonok iskolai használatát, a kép- és hangrögzítés korlátait, a tanárok arra kérik a diákokat, az órai magatartásukkal ne kockáztassák, hogy a mobiltelefonokat tanítás előtt elvegyék tőlük. Hogy az okoseszközök korlátozása hogy nézhet ki a gyakorlatban, és mindez hogyan fogja befolyásolni a diákok és a tanárok életét, arról ebben a cikkben írtunk részletesen.

A rendelettervezetet korábban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) átgondolatlannak és kidolgozatlannak nevezte. A kormány pedig 200 milliárd forintért vett laptopokat a diákoknak és a tanároknak, hogy most kitiltsa azokat az iskolából.

Szerda este 19 órára néhány volt madáchos diák spontán békés tüntetést szervez a gimnázium elé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!