Magyar Péter követeli, hogy nyilatkozhassanak az orvosok és engedjék be a sajtót a kórházakba

2024. augusztus 15. – 11:57

Másolás

Vágólapra másolva

Miután csütörtök reggel a Péterfy Sándor utcai Kórház azzal vádolta meg Magyar Pétert, hogy nem mondott igazat a náluk tett hőmérős látogatásáról, a Tisza Párt elnöke délelőtt már vissza is szólt a kórháznak, amelyet szerinte a kormányzat arra kényszerít, hogy tagadja le a valóságot. Magyar emiatt már azt követeli a kormánytól, hogy engedje be a független sajtót a kórházakba és hagyja nyilatkozni az orvosokat.

Magyar a hétvégén jelentette be, hogy kórházjáró körútra indul, és megméri a kórtermek és a műtők hőmérsékletét a kánikulában sorra meghibásodó kórházi klímák miatt. Ennek második állomása volt szerdán a Péterfy Sándor utcai Kórház, ahova Magyar elsőre nem tudott bejutni, mert leláncolták előtte a bejáratot. A kórház szerdán azt állította, hogy az ajtót nem a vezetés záratta be, Magyarékat pedig beengedték és végig együttműködtek velük.

A politikus közleményében a kórház állításait hazugságnak nevezte, arra a felvetésre pedig, hogy az általuk mért számok nem a valóságot tükrözték, mert a falak hőmérsékletét mérték, azt reagálta, hogy a levegő hőmérsékletét is mérték, és egyébként is, szerinte délben a fal hidegebb, mert lassabban melegszik fel. Az egészet Magyar arra futtatta ki, hogy a kormány szerinte hazudik és zsarolja az egészségügyi dolgozókat, majd azt írta, hogy

„ha tényleg nem igazak az ország minden részéről érkező rémhírek az egészségügyi intézmények állapotáról, akkor a kormány engedélyezze, hogy a független sajtó bármelyik kórházba bemehessen és felvételeket készíthessen.”

Emellett azt is kérte, hogy azonnali hatállyal oldják fel az általuk elrendelt nyilatkozat-stopot az egészségügyi dolgozók kapcsán, hogy az orvosok és ápolók elmondhassák a valóságot a magyar egészségügy helyzetéről. Magyar Péter a szerdai kórházlátogatása után este az ATV Egyenes Beszéd című műsorába is visszatért, ahonnan most nem sétált ki másfél perc után, ellenben az egészségügy helyzetéről is sokat beszélt. Erről szóló cikkünket itt olvashatják el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!