A Péterfy Sándor utcai Kórház szerint Magyar Péter nem mond igazat a náluk tett hőmérős látogatásáról

2024. augusztus 15. – 09:30

Másolás

Vágólapra másolva

Közleményben szólt vissza a Péterfy Sándor utcai Kórház a Tisza Párt elnökének, Magyar Péternek, aki szerdán élőben jelentkezett be az intézményből, miután állítása szerint lezárták előtte a bejáratot, hogy ne tudja folytatni a kórházi hőmérős akcióját. A közlemény szerint mindenben együttműködtek a később valóban bejutó Magyarral, aki végül nem a levegő hőmérsékletét mérte meg, hanem különböző felületekét. A kórház szerint Magyar ezzel az egészségügybe és a konkrét intézménybe vetett bizalmat is megingatta.

Magyar a hétvégén jelentette be, hogy kórházjáró körútra indul, és megméri a kórtermek és a műtők hőmérsékletét a kánikulában sorra meghibásodó kórházi klímák miatt. Ennek második állomása volt szerdán a Péterfy Sándor utcai Kórház, ahova Magyar elsőre nem tudott bejutni, mert leláncolták előtte a bejáratot. A kórház szerint ugyanakkor nem igaz, hogy nem engedték be Magyarékat az intézménybe, hiszen a videójában is látszik, hogy az épületen belül tartózkodnak.

Ez szőrszálhasogatásnak tűnhet, hiszen Magyarék a kórház előteréből jelentkeztek be, de a közlemény szerint az ajtót sem a kórházvezetés láncolta le, és amint értesültek erről, haladéktalanul gondoskodtak a kinyitásáról, így csak pár percig volt zárva az érintett bejárat. Mint írták, az intézménynek több ajtaja van, így szerintük az sem igaz, hogy a betegek és a látogatók nem tudtak bejutni az épületbe. Ezt egyébként nemcsak Magyar állította, hanem

az ATV helyszíni riportere is, aki szintén arról számolt be, hogy az RTL stábjával együtt kitessékelték őket, majd leláncolták a főbejáratot, ahol aztán több beteg sem tudott bejutni.

A kórház szerint a vezetőség végig együttműködött Magyarékkal, mindent megtettek azért, hogy látogatásuk zökkenőmentes legyen és ne okozzon fennakadást a betegek ellátásában, és minden szükséges engedélyt megadtak, hogy személyesen tájékozódhassanak a kórházban és hozzájuthassanak a munkájukhoz szükséges információkhoz. Azt is félrevezetőnek tartják, hogy a kórházban szerintük „a képviselők jellemzően nem a léghőmérsékletet vizsgálták, hanem tárgyakét, falakét, így az nem tükrözte a valós hőérzetet”.

Magyar Péter a szerdai kórházlátogatása után este az ATV Egyenes Beszéd című műsorába is visszatért, ahonnan most nem sétált ki másfél perc után, ellenben az egészségügy helyzetéről is sokat beszélt. Erről szóló cikkünket itt olvashatják el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!