Elhagyta a rezidenciát, saját tulajdonú ingatlanjába költözött Novák Katalin

2024. augusztus 3. – 16:51

Másolás

Vágólapra másolva


Megkereste Novák Katalin titkárságát, az Országgyűlés Hivatalát és a Sándor-palotát is a Magyar Hang, arra voltak kíváncsiak, kiköltözött-e már Novák Katalin a mindenkori magyar köztársasági elnök számára fenntartott, Béla király úti rezidenciából.

Az Országgyűlés Hivatala azt válaszolta, hogy nem rendelkeznek erről információval, majd július 29-én Sulyok Tamás államfő hivatalának (Sándor-palota) kommunikációs igazgatósága azt írta a lapnak, hogy „dr. Sulyok Tamás nem költözött még be a köztársasági elnöknek járó rezidenciába, azt jelenleg még Novák Katalin használja”.

Pár nappal később változott a helyzet, augusztus 2-án válaszolt Novák Katalin titkársága, ők már azt írták, hogy

„Novák Katalin kiköltözött családjával a Béla király úti ingatlanból saját tulajdonú otthonukba”.

Lemondása után Nováknak el kellett hagynia a munkahelyét, a Sándor-palotát, és családjával a Béla király úti köztársasági elnöki rezidenciából is ki kellett költöznie, ám az Országgyűlés Hivatalától kap egy másik lakást egyfős személyzettel, és a fenntartási költségeket is az állam állja.

A volt köztársasági elnök élete végéig háromfős titkárságot alkalmazhat, valamint térítésmentes egészségügyi ellátás és személyes autóhasználat illeti meg. A titkárság elhelyezését és működési költségeit is az Országgyűlés Hivatala biztosítja.

Novák Katalin február 10-én mondott le, miután kiderült, hogy tavaly áprilisban a pápalátogatás ürügyén elnöki kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesét, K. Endrét, aki zsarolással kényszerítette az otthon több lakóját, hogy vonják vissza a pedofil igazgató ellen tett vallomásukat. Az ügybe belebukott a köztársasági elnök, a kegyelmet ellenjegyző korábbi igazságügyi miniszter, Varga Judit, valamint lemondott Balog Zoltán a református egyház zsinati elnökségéről, püspöki címét azonban megtartotta. Az még mindig nem derült ki, hogy K. Endre miért kaphatott kegyelmet, a kegyelmi ügyről itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!