Egy szippantós kocsi átadásával és imával indult a tusványosi fesztivál

2024. július 24. – 11:10

Egy szippantós kocsi átadásával és imával indult a tusványosi fesztivál
Németh Zsolt a 33. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor nyitónapján ceremoniálisan átadott egy szippantós kocsit a romániai Tusnádfürdő polgármesterének – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Ha van még egy percünk a megnyitó előtt, akkor menjünk hátra egy tusványosos bögrét venni, mert az cuki” – mondta mögöttünk egy nő a bálványosi szabadegyetem első napján. Azt is megállapították, hogy „milyen nagy ez a sátor”, ahol a fesztivál megnyitóját tartották szerda délelőtt.

A 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort kedden durrantották be a romániai Tusnádfürdőn, de a hivatalos megnyitója csak másnap reggel volt. A programok szombatig tartanak, amikor délelőtt szokás szerint Orbán Viktor is beszédet mond. A szigor nagy: étel kitiltva, így még csak répát sem hozhattunk be magunkkal a fesztivál területére. Közben viszont a kajakínálat sem lett koleszterinbarátabb: csülök, pacal, mics, krumpli, krumpli és krumpli, amíg a szem ellát. A kávét viszont nem érintette meg az infláció: ahogy tavaly, úgy idén is 8 lej (körülbelül 600 forint) a presszókávé.

Délelőtt 10 órára (magyar idő szerint 9-re) megtelt a sátor, és szervező feliratú tusványosi pólóban befutott Németh Zsolt is, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke, a fesztivál egyik alapítója. Néhány áldás és egy gyors közös ima után („Ragyogjon a hitünk, bizalmunk, adjon a Jóisten szép gazdag rendezvényt!”) pedig hivatalosan is megnyitották a fesztivált, aminek idén a „jobb pályán” a mottója.

A szervezők szerint a mottó „erősítő jelzőként” fizikai és közéleti-politikai értelemben is helyt áll, mert ha körülnézünk Európában és a világban, akkor azt látjuk, hogy a magyarság a korábbinál jobb helyzetben, jobb pályán van. Németh Zsolt a megnyitón arról is beszélt: a jobb pálya már a kedd esti koncertek alatt megmutatkozott, amikor a szakadó esőben a gumiszőnyegek miatt nem volt akkora sárdagonya, mint korábban.

Németh Zsolt érkezik a megnyitó beszélgetésre – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Németh Zsolt érkezik a megnyitó beszélgetésre – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Németh Zsolt érkezik a megnyitó beszélgetésre – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

De azért is jobb ez a pálya idén, mert Németh Zsolt az Energiaügyi Minisztérium támogatásával szervezett Tusnádfürdőnek egy szippantós autót, amit épp a sátor mellé parkoltak le, hogy mindenki megtekinthesse. Szerinte innentől „a határ már a csillagos ég”, hiszen az autóval „Tusnád is jobb pályán van.”

„Ez nem semmi” – jegyezte meg valaki a közönségből, és erre erősített rá Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár is, aki egy régi esküvői anekdotát elmesélve azt a tréfát sütötte el, hogy a szippantós autót tűz esetén is lehet használni. Csak épp a szippantás helyett a másik gombot kell megnyomni.

Ezután Németh Zsolt sűrű kézfogások és ölelgetések közepette ceremoniálisan átadta ezt a szippantós autót Tusnádfürdő polgármesterének. A megnyitó végén a kocsi el is hagyta a helyszínt.

Németh: Kritikai gondolkodás nélkül nem lehet normál demokráciát építeni

Potápi Árpád János arról is beszélt, hogy a következő pár napra gyakorlatilag Tusnádfürdőn lesz a magyar uniós elnökség központja, hiszen jó pár kormánytag, országgyűlési képviselő vesz részt az itteni programokon, és minden évben fontos politikai gondolatok fogalmazódnak meg itt a nemzetpolitikáról.

A Tusványost alapító David Campanale után Németh Zsolt is a fülén meglőtt Donald Trumpot megidézve a fülére ragasztott egy Hajrá Magyarok! feliratú matricát.

Drámainak nevezte ezt a szimbólumot a parlament külügyi bizottságának elnöke. „Dráma, hogy ez megtörténhetett, hogy előre megfontolt ideológiai-politikai szempontból rálőttek Donald Trumpra.” Németh Zsolt drámainak tartja, hogy ugyanez történt néhány héttel korábban Szlovákiában Robert Fico miniszterelnökkel. Az erőszak, az agresszivitás eszkalációja ellen is demonstrálunk az idei fesztiválon, tette hozzá.

Butyka Zsolt, Tusnádfürdő polgármestere, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Németh Zsolt a Külügyi Bizottság elnöke, David Campanale a Bálványosi Nyári Szabadegyetem alapítója, Toró T. Tibor Erdélyi a Magyar Szövetség alapítója a megnyitó beszélgetésen – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Butyka Zsolt, Tusnádfürdő polgármestere, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Németh Zsolt a Külügyi Bizottság elnöke, David Campanale a Bálványosi Nyári Szabadegyetem alapítója, Toró T. Tibor Erdélyi a Magyar Szövetség alapítója a megnyitó beszélgetésen – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Tiltakoznak az ellen is, hogy az Európai Parlamentben „az eljárásjog sárba tiprásával” nem kapott alelnöki posztot a Patrióták Európáért frakciója. „Tiltakoznunk kell a konfrontáció, az eljárási szabályok lábbal tiprása ellen, és ki kell állni az együttműködés, a dialógus mellett.” Németh szerint erről szól Tusványos, és a magyar kormány is olyan országot, olyan Európát szeretne építeni, ahol a különböző politikai gondolatok megférnek egymás mellett. „Kritikai gondolkodás nélkül nem lehet normál demokráciát építeni” – tette hozzá.

Németh arra is kitért a beszédében, hogy egy jobboldali előretörésnek vagyunk szemtanúi. Ez látszott szerinte az EP-választáson és több nemzeti választáson is. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy létrejött egy új politikai család az Európai Parlamentben, és ezzel szerinte megnyílt egy pálya. A következő időszakban ezt a pályát kell majd bemozogni.

Mindeközben továbbra is fontosnak tartja a kormány béke melletti kiállását, és mint fogalmazott: „senki nincs olyan morális helyzetben, hogy ezt felrója Magyarországnak a két világháború után”. De ugyanilyen fontos felkészülni arra is, hogy mi lesz az orosz-ukrán háború után, hogy alakul majd át a világrend.

Németh Zsolt a Trumpot idéző cédulával a fülén – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Németh Zsolt a Trumpot idéző cédulával a fülén – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Németh Zsolt a Trumpot idéző cédulával a fülén – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

„A rövidnadrágos nemzeti politikai találkozó”

A vasárnapig tartó fesztivál a szokásos menetben zajlik: nappal politikai beszélgetések vannak, esténként pedig magyar együttesek lépnek fel. Idén itt van Nagy Feró és Ákos is, de fellép még a Honeybeast, Szabó Balázs Bandája és Kowalsky meg a Vega is.

De előttük még a magyar miniszterek beszélgetnek: idén Bóka János uniós ügyekért felelős miniszter, Nagy István agrárminiszter, Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Lantos Csaba energiaügyi miniszter, Hankó Balázs kulturális miniszter és a miniszterelnök helyettese, Semjén Zsolt bukkan fel egy-egy sátorban, de ott lesz Németh Szilárd rezsibiztos, Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselő és Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is. A Fidesz alelnöke, Kósa Lajos is szinte már hazajár Tusványosra, ő a szuverenitásvédelemről osztja meg a gondolatait a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjével, Lánczi Tamással együtt, a volt SZDSZ-es Fodor Gábor pedig Bayer Zsolttal fog „kendőzetlenül” elmélkedni Tusványosról.

A hagyományok szerint egy-két ellenzéki képviselő is megmutatja magát: a volt MSZP-s, ma már Szocialisták és Demokraták néven futó Mesterházy Attila a háborúról beszélget Németh Zsolttal, az LMP-s Keresztes László Lóránt pedig a magyar soros EU-elnökségről Bóka Jánossal, az európai uniós ügyek miniszterével. Az MSZP-s Molnár Zsolt, a jobbikos Lukács László György és az LMP-s Kanász-Nagy Máté „Két választás között – Pártpolitikai Kerekasztal” néven ül le vitázni Deutsch Tamással, a Fidesz EP-képviselőjével és a KDNP-s Nacsa Lőrinccel.

Németh Zsolt szerint egyébként a magyarországi ellenzék azért jár Tusványosra, mert „azt érzékeli, hogy a szervezők nyitottak a párbeszédre, az együttműködésre, a kritikai gondolkodásra”. Közben „a magyar ellenzéknek a nemzeti identitáshoz, a nemzeti összetartozás tudatához való viszonya nagyon ellentmondásos volt az elmúlt évtizedekben, és azáltal, hogy megjelennek Tusványoson, szeretnék erősíteni ezen a vonalon a saját támogatottságukat”.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A fesztivál tortáján persze idén is Orbán Viktor a hab, aki szokás szerint szombaton mond beszédet. A miniszterelnök Tusványoson szokta lezárni az előző politikai idényt, és itt jelöli ki a stratégiai céljait is. 2014-ben itt beszélt először az illiberális demokráciáról, két éve pedig a nagy port kavart kevert fajúságról. Tavaly 2030-ig szóló terveket vázolt fel, közben Kína felemelkedését ecsetelte, az uniót pedig egy kiöregedett bokszbajnokhoz hasonlította. Már azt is elhintette, hogy idén, 2024-ben már a 2030 és 2040 közötti terveiről szeretne beszélni Tusványoson, úgyhogy szombaton feltehetően erre is számíthatunk. Azt is megtudtuk előre Németh Zsolttól, hogy még Tusványos is Orbán Viktor békemissziójáról fog szólni, annak „egy fontos állomása” lesz.

„Tusványos mindig egyfajta rövidnadrágos nemzeti politikai találkozó, egyfajta rövidnadrágos magyar-magyar csúcs. A külhoni magyar vezetőknek az egészen egyedülálló találkozási lehetősége a magyar politikával, nemcsak a kormánypolitikával, hanem a magyar ellenzék meghatározó személyiségei is jelen lesznek, amit szintén Tusványos egy nagyon fontos erényének, értékének tartok” – mondta Németh Zsolt.

A Telex egész héten a helyszínről jelentkezik, a lehető legtöbb eseményről részletesen beszámolunk, írásban és videóban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!