Nincs karácsony Kevin nélkül, és nincs Tusványos Orbán nélkül

2024. július 11. – 13:55

Nincs karácsony Kevin nélkül, és nincs Tusványos Orbán nélkül
Orbán Viktor beszédet mond a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban 2023. július 22-én – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Jobb pályán mottóval rendezik meg a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, ismert nevén Tusványost az erdélyi Tusnádfürdőn július 23. és 28. között – közölték a szervezők a csütörtöki sajtótájékoztatón Csíkszeredában az MTI beszámolója szerint.

Sándor Krisztina, Tusványos politikai programfelelőse, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke azt mondta: az idei mottó „erősítő jelzőként” fizikai és közéleti-politikai értelemben is helyt áll, és a Kárpát-medencei magyarság korábbinál jobb helyzetére utal. „Ha kicsit körülnézünk a szomszédságban, Európában, a világban, akkor kijelenthetjük 2024-ben, hogy mi most egy jobb pályán vagyunk” – tette hozzá.

A mottó szerinte Tusványos résztvevőinek jobboldali értékrendjére és a táborozás jobb infrastruktúrájára is utal, de pozitív kicsengésével a fiataloknak is üzenni akarnak, hogy megéri itthon maradni.

Az idei panelbeszélgetések négy fő témakör köré csoportosulnak:

  • az aktuális politikai folyamatok;
  • a háború és béke kérdése;
  • a gazdasági helyzet; valamint
  • külön témakörként nagyobb hangsúlyt kapnak a zöld témák, mint a klímaváltozás, energiahatékonyság, zöld átállás.

A politikai témák között a júniusi és az őszi választások, a magyar uniós elnökség a kiemelt. A nemzetpolitikai kerekasztalt is megtartják a Kárpát-medencei magyar szervezetek elnökeinek részvételével. A fesztiválon idén is több miniszter, államtitkár, országgyűlési képviselő lesz, a sztárvendég pedig Orbán Viktor, aki a szombati napon, július 27-én tartja meg a beszédét. „A miniszterelnök szombati előadása idén is regisztrációhoz kötött, a provokálni akarókat akarják kizárni ily módon” – mondták a szervezők.

A miniszterelnök Tusványoson szokta lezárni az előző politikai idényt, és itt jelöli ki a stratégiai céljait is. Itt beszélt először az illiberális demokráciáról 2014-ben, két éve pedig nagy port kavart a kevert fajúságról szóló értekezése. Tavaly román nacionalisták zavarták meg Orbán beszédét. A kormányfő 2030-ig szóló terveket vázolt fel, és azt ígérte: idén már a 2030 és 2040 közötti terveiről is beszél Tusványoson.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!