A volt fideszes képviselőjelölt és az alpolgármester titkárnője is önkormányzati bérlakáshoz jutott az V. kerületben

Legfontosabb

2024. július 20. – 10:15

A volt fideszes képviselőjelölt és az alpolgármester titkárnője is önkormányzati bérlakáshoz jutott az V. kerületben
Szentgyörgyvölgyi Péter választási plakátja az V. kerületi Kristóf téren 2024 májusában – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Információink szerint az V. kerületi önkormányzat fideszes többségű Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottsága a keddi zárt ülésén megszavazta két üresen álló önkormányzati lakás piaci alapon történő bérbeadását. Egy 99 négyzetméteres, kétszobás és egy 78 négyzetméteres, két és fél szobás lakásról van szó. Mindkettő a belvárosban, jó helyen található.

Az egyik kérelmező a június 9-i választáson a kerületben induló fideszes képviselőjelölt volt, a másik pedig az egyik alpolgármester titkárnője.

A birtokunkba jutott dokumentok szerint mindkét esetben Balla Valéria alpolgármester volt a kérelem előterjesztője. Úgy tudjuk, hogy az önkormányzatnál titkárnőként dolgozó kérelmező az ő munkáját segíti. Ezt az önkormányzat sem cáfolta megkeresésünkre, ahogyan a döntések tényét sem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Balla Valériához tartoznak a vagyongazdálkodási ügyek, emiatt nem is lehetett volna más az előterjesztő. Ettől még furcsán veszi ki magát, hogy egy önkormányzati dolgozó lakáskérelmét a saját közvetlen munkatársa terjeszti fel szavazásra.

A lakásokról nem nyílt pályázaton, hanem egyedi méltányosság alapján döntött a bizottság. Úgy tudjuk, hogy a „piaci alapon” történő bérbeadásnál az V. kerületi önkormányzat négyzetméterenként 1000 forintot határoz meg havi lakbérként. Vagyis a szóban forgó két lakás bérleti díja 80-100 ezer forint lehet, ami töredéke annak, amennyiért kiadó lakásokat lehet találni a környéken – piaci alapon.

Halandó embernek éveket kell várni egy lakásra

A döntésre Csonka Krisztián, a bizottság külsős ellenzéki tagja hívta fel a figyelmünket. Azért tartja problémásnak az eljárást, mert a kerület évek óta nem írt ki lakáspályázatot, és azt sem hirdetik ki, ha megürül egy-egy önkormányzati lakás. Emiatt csak az juthat lakáshoz, aki bennfentes információkkal rendelkezik. Nem véletlenül szerepel a kérdéses kérelmekben az a fordulat, hogy „tudomásomra jutott”, mondta Csonka Krisztián.

Szerinte az is aggályos, hogy a bizottság nyár közepén, a kérelmek beérkezése után alig 2-3 héttel döntött a lakásokról. Az egyik kérelmező június 28-án adta be a kérelmét, a másik július 4-én. A kérelmeket július 12-én terjesztették a bizottság elé, július 16-án pedig már szavaztak is róluk. „Halandó ember csak évekkel később juthat önkormányzati lakáshoz, vagy eleve a bizottság elé sem kerül a kérelme.”

Csonka Krisztián azt mondta: ez azt mutatja, hogy az önkormányzat fideszes vezetése a választási eredmény fényében azt gondolja, hogy „mindent meg lehet csinálni”. A bizottsági ülésen egyébként azt javasolta, hogy nyílt pályázaton döntsenek a lakásokról, de ezt a fideszes többség leszavazta, pedig ő is támogatná, hogy az önkormányzati dolgozók előnyt élvezzenek ilyen esetekben.

Megkérdeztük az V. kerületi önkormányzatot, hogy miért nem pályázaton döntöttek a lakások bérbeadásáról és milyen szempontok alapján támogatták a kérelmeket. „A tárgyi ügyek kapcsán, zárt ülésen hozott határozatok lévén és az ügyek civil alanyai személyiségi jogainak tiszteletben tartása miatt konkrét adatokat nem adhatunk ki, de általánosságban elmondhatjuk, hogy hosszú ideje tartó kerületi kötődés; az V. kerületiekért végzett munka; helyi iskolában évtizedes, kimagasló pedagógusi munkavégzés; családalapítás/bővítés; idős szülő egészségi állapota miatt szükségessé vált összeköltözés indokolta az egyedi méltányosságra vonatkozó kérelmeket” – írta megkeresésünkre a sajtóosztály.

Az önkormányzati lakások bérbevételére vonatkozó rendelet a pályázati eljárást és az egyedi méltányosságot is lehetővé teszi. „Ez utóbbi nélkülözhetetlen az egyedi élethelyzetekre történő reagálás végett, hogy a lakosság érdekei ne sérüljenek, amit a 2019-2024 önkormányzati ciklus során az ellenzék, köztük a jelenlegi bizottsági ülésen a másik ellenzéki tag távollétében egyedül jelenlévő Csonka Krisztián is több esetben támogatott.”

Egy telexes cikkel cáfolná a kerület, hogy politikai alapon döntenek

Arra nem válaszolt külön az önkormányzat, hogyan lehetséges, hogy a kérelmek beérkezés után néhány héttel már döntöttek is azokról. Azt viszont kiemelték, hogy korábban a Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság ellenzéki tagjai is támogatták a pedagógusok és a kerületért dolgozók lakáshoz jutását. „Minden ellenzéki jelölt önkormányzati választási kampányában megjelent, a kerületért dolgozók, pedagógusok lakáshoz juttatásának támogatása, ígérete korábban, s korábban több ilyen esetet szavaztak meg teljes egyetértésben a bizottság ellenzéki és további tagjai.”

Csonka Krisztián erre azt mondta, hogy az önkormányzat által hivatkozott rendelet valóban lehetőséget biztosít egyedi méltányosságra. A főszabály az, hogy pályázat útján döntenek a lakások bérbeadásáról. A rendeletben ez áll: „Piaci alapú lakásbérbeadás elsősorban nyilvános pályázat (továbbiakban: pályázat) útján történhet.” A bizottság ellenzéki tagja szerint a gyakorlatban pont fordítva van, csak egyedi méltányosságból adnak lakást, pályázat viszont nincs.

Azt ő is elismerte, hogy lehetnek olyan helyzetek, amikor indokolt az egyedi méltányosság, de szerinte a mostani döntés nem ilyen. „Valóban lehetnek olyan egyéni élethelyzetek, amikor indokolt a lakás pályázaton kívüli bérbeadása, és ilyeneket szavaztunk is meg, például, amikor valaki tűzeset miatt vesztette el az otthonát, vagy egyéb súlyos élethelyzetekben. Itt nem ilyenről van szó. Az önkormányzati dolgozók lakáshoz juttatását nem keverném a fideszes politikusok lakáshoz jutásával” – mondta.

Az esetleges összeférhetetlenségre vonatkozó kérdéseinkre azt válaszolta az V. kerületi önkormányzat, hogy a döntéseknél nem szokták nézni a bérlők politikai hovatartozását. „Leszögeznénk, hogy a bizottság nem hivatott a bérlő politikai pártállását vizsgálni, ez nem befolyásolhatja a döntését, sem pozitív, sem negatív diszkriminációként.” Szerintük a Telex egyik korábbi cikke is ezt bizonyítja. Arra a cikkünkre utaltak, amiben megírtuk, hogy az V. kerületben előválasztást tarthat az ellenzék.

Ebben esik szó arról, hogy Magyar Kétfarkú Kutyapárt és a támogatásukat egy ideig élvező Juhász Péter azzal támadta a másik ellenzéki polgármesterjelöltet, Kovács Alexet, hogy önkormányzati képviselőként 50 százalékos kedvezménnyel jutott hozzá egy egy Falk Miksa utcai 82 négyzetméteres önkormányzati lakáshoz. Kovács azzal reagált a vádakra, hogy nem kapta a lakást, amit addig bérelt, hanem megvásárolta. Az előválasztást végül Juhász Péter nyerte, aki azonban végül alulmaradt Szentgyörgyvölgyi Péterrel szemben. A fideszes polgármester 2014 óta vezeti a kerületet, Rogán Antaltól örökölte meg a polgármesterséget.

A belvárosban mindig forró téma az ingatlanok sorsa

Nem először éri kritika az V. kerület vagyongazdálkodását. A belvárosi önkormányzat a rendszerváltáskor szinte páratlan ingatlanvagyont örökölt, irodák, raktárak és üzlethelyiségek százai kerültek a tulajdonába. Ezt a vagyont a fideszes kerület vezetése azóta fokozatosan értékesíti, nagy részét korábban a „belvárosi módszerrel” áron alul adták el haveri cégeknek. Egy alkalommal összesen 55 millió forintért adtak el egy teljes épületet a Belváros szívében. A Fővárosi Önkormányzat néhány éve pert indított, mert szerintük a Szentgyörgyvölgyi Péter vezette kerület áron alul adott el egy csomó önkormányzati ingatlant.

2014-ben magának a polgármesternek is volt egy zűrös ingatlanügye. Még korábban kedvezményesen és kamatmentesen vásárolt meg egy V. kerületi önkormányzati lakást. Később kiderült, hogy a 40 millióra becsült lakásért 19 milliót fizetett Szentgyörgyvölgyi. Az ellenzék addig támadta őt emiatt, hogy végül visszaadta a Szerb utcában található lakást.

FRISSÍTÉS – 14:22

Cikkünk eredeti verziójában Balla Valéria alpolgármester titkárnőjét az alpolgármester beosztottjának neveztük, az alpolgármestert pedig a felettesének. A cikk megjelenése után a kerületi önkormányzat ezt sérelmezte, mert „az alpolgármesterek sem munkáltatói, sem felettesi jogkörrel nem rendelkeznek. A Polgármesteri Hivatal munkatársainak minden esetben az osztályvezető a felettesük. Határozottan cáfoljuk, hogy alpolgármester valaha is önkormányzati dolgozó kérelmét saját feletteseként terjesztette volna elő.” A „felettes” és a „beosztott” szavakat ezért átírtuk a cikkben.

Az V. kerületi önkormányzat szintén szükségesnek látta felhívni a figyelmet arra, hogy „a zárt ülésen tárgyalt előterjesztések nyilvánosságra hozatala, közzététele és az abban szereplő információk bizottság tagjain kívüli fél részére történő átadása jogellenes. Tehát, Csonka Krisztián visszaélve a külső bizottsági tagként birtokába jutott információkkal, az előterjesztések tartalmát, az abban szereplő civil személyek adatait jogellenesen szolgáltatta ki illetéktelen fél részére.” Ebben az esetben az illetéktelen fél a Telex – és rajtunk keresztül a nyilvánosság volt.

Az V. kerületi önkormányzat válaszában azzal is vádolta Csonka Krisztiánt, hogy korábban még képviselőként maga is élt az egyedi méltányossági kérelem lehetőségével. Amikor erről korábban bizonyítékot kértünk, azt válaszolták, hogy nem adhatnak ki erről információt, ezért forduljunk Csonkához, aki viszont határozottan tagadta, hogy bármikor élt volna ezzel. Azt mondta, nem tudja, mire utal az önkormányzat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!