Molnár Zsolt: Kívülről kell miniszterelnök-jelöltet találniuk a baloldali pártoknak 2026-ra

2024. június 20. – 11:21

Molnár Zsolt: Kívülről kell miniszterelnök-jelöltet találniuk a baloldali pártoknak 2026-ra
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex választási műsorának vendége Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője és pártigazgatója volt csütörtök reggel. Az interjúra az MSZP és a teljes baloldali összefogás szempontjából kijózanító választási eredmények után kerül sor: a június 9-i választásokon

  • a DK-MSZP-Párbeszéd EP-lista 8,1 százalékot (2 mandátum),
  • a pártszövetség közös fővárosi közgyűlési listája 16,6 százalékot (7 mandátum) szerzett,
  • de ezekből a képviselői helyekből mindössze egyet kap az MSZP (várhatóan Tüttő Kata, a fővárosi lista második helyezettje fog beülni a közgyűlésbe).

Az MSZP más pofonokat is kapott, vesztett például zuglói polgármesterük, Horváth Csaba, aki fővárosi listás 8. helye miatt a közgyűlésből is pont kiesik. Azokban a kerületekben pedig, ahol MSZP-s (és DK-s) helyi politikusok ráindultak a regnáló, független, de korábban ellenzéki összefogással pozícióhoz jutott polgármesterek jelöltjeire, csúfos vereséget szenvedtek a régi pártok. A leglátványosabb a VIII. kerületi bukás volt, ahol a Pikó András körül létrejött koalíció jelöltjeivel szemben a legtöbb körzetben elindult egy MSZP-s, aztán majdnem mindenhol az utolsó helyen végeztek, átlagosan 100 szavazatnál alig kaptak többet.

MSZP-s sikerként csak az könyvelhető el, hogy három népszerű budapesti kerületi polgármesterük (Tóth József a XIII.-ban, Őrsi Gergely a II.-ban, Gajda Péter a XIX.-ben) újra nyerni tudott, illetve vidéki városok közül is többet megtartottak. Ugyanakkor nem valószínű, hogy ezek a jó szereplések a pártháttérnek köszönhetők, sőt. Őrsi Gergely például már tavaly azt nyilatkozta, „nincs olyan nap, amikor ne gondolna arra, hogy elhagyja az MSZP színeit, és inkább függetlenként induljon”.

A gyenge eredmények ellenére a pártvezetés nem mondott le – szemben pl. a Momentummal, de a Jobbiknál is tisztújítást írtak ki. Kunhalmi Ágnes MSZP-s társelnök a választás éjszakáján azt mondta, „a hazai baloldal volt, van és lesz. A hazai baloldalt megőriztük”. Molnár Zsolt aztán a Telex videójában elismerte, hogy lényegesen jobb eredményre, 4-5 EP-képviselői helyre számítottak. Ebben a helyzetben hívtuk el Molnárt a stúdióba, hogy megtudjuk, milyen jövője van még szerinte ennek a pártnak.

Nemzeti és szociáldemokrata baloldal kell

Az interjúból kiderül, az első, ami Molnár Zsolt eszébe jutott a választási eredményeket látva, az volt, „egye meg a fene, igaza volt a kutatóintézeteknek”. Ennek ellenére nem merült fel benne és az elnökségben, hogy lemondanak, a „pánikszerű lemondások” az ő véleményük szerint sok kárt tudnak okozni, jön a nyár, széteshet a párt. Ősszel úgyis jön a tisztújítás, akkor kell vállalni a felelősséget, mondta, de szerinte egyébként nem az elnökök személye a gond, Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes szerinte jól végzik a munkájukat, csak tartalmi változás kell.

Ez a szükséges tartalmi változás Molnár Zsolt véleménye szerint egy patriótább és egy erősebb szociális államot képviselő baloldal. A választók most kinyilvánították, hogy igényük van arra, hogy

a balos pártok tisztázzák a viszonyukat a nemzettel, Trianonnal, a 2004-es kettős állampolgársági népszavazással, egyházakkal és hasonló ügyekkel,

mondta Molnár, aki régóta képviseli ezt a politikát, de eddig ez nem tudott érvényesülni szerinte. Orbán állításával, hogy a nemzetpolitikában elvesztettük a 20. századot, a 21.-et meg kell nyerni, egyetért, csak most nem ebbe az irányba megyünk. Szociálpolitikában pedig a 60-as, 70-es évek nyugat-európai szociális államai jelentik a mintát, bele kell állni a nagyobb újraelosztásba, progresszív adórendszerbe.

Kívülről kell miniszterelnök-jelöltet hozni

Az MSZP pártigazgatója az egész mostani kampányt reménytelen küzdelemnek minősítette, mert túl széttagolt volt az ellenzék és túl későn kötötték meg a megállapodásokat, miközben jött a Tisza Párt, és hiába mérték az év elején egy ponton 20 százalék fölé őket, aztán nagyon gyorsan változtak az események. Ezen kívül viszont állította, hogy a baloldal sikeres volt a kegyelmi ügy kommunikációjában,

úgy gondolja, „jelentős szerepük volt” abban, hogy lemondott Varga Judit és Novák Katalin.

Molnár azt mondta, leginkább a DK-n múlt, hogy ilyen sokáig csúszott a megegyezés a közös listákról, az MSZP már egy éve kezdeményezte ezeket. A DK nagyobb fogadókészsége és Magyar Péter berobbanás pedig időben egybeesett, szerinte volt is ezek között összefüggés, bár ezt nem mondták ki a tárgyalásokon.

Az esetleges lemondásokat más pártok esetében sem tartja értelmesnek, a DK szerinte például elképzelhetetlen Gyurcsány Ferenc nélkül, akinek nem lemondania kéne, hanem újragondolnia az irányt. Újra kell értelmezniük, hogy „az európai egyesült államokkal, és ezzel a polgári, nagyvárosias rétegre” célozva kell-e továbbmenniük, ajánlotta a pártszövetség legnagyobb tagjának. Molnár Zsolt azt mondta, Gyurcsány személyében nem gátja a kormányváltásnak, ezt bizonyítja, hogy sokan olyanok is nyertek most, akiket a Fidesz százmilliókból próbált összegyurcsányozni.

Arra a felvetésre, hogy talán sokan csak jobb híján szavaztak a DK-ra és a többi balos pártra eddig is, azt mondta, ha tudnak korrigálni az ő ötleteinek megfelelően, és lesz egy jó miniszterelnök-jelölt, akkor visszerősödhetnek. Fontos, hogy a miniszterelnök-jelölt ne belülről, a pártokból jöjjön, kívülről kell hozni Orbán 2026-os kihívóját, mondta, bár korábbi jó példaként Horn Gyulát és Medgyessy Pétert említette. Molnár Zsolt szerint tehát a mostani eredményekkel elúszott Dobrev KLlára 2026-os miniszterelnök-jelöltsége is, bár azt is mondta, hogy legerősebb pártként a DK-nak kéne megtalálnia legkésőbb 2025 őszére-telére a megfelelő (külső) jelöltet.

Aki egyedül akarja legyőzni Orbánt, az úgy viselkedik, mint a Fidesz

Azt egyébként elképzelhetetlennek tartja, hogy összeolvadjon a DK és az MSZP, 2026-ra inkább szoros pártszövetségre számít. A következő országgyűlési választáson szerinte Orbán Viktort nem lehet majd jobbközépről leváltani. Hiába halad szépen Magyar Péter, amikor eljutunk oda, hogy mi az ellenajánlat, akkor csak baloldali alternatívával lehet majd megbuktatni a Fideszt, mondta. Megjegyezte, hogy ellenpélda erre Lengyelország, de szerinte ez csak kivétel.

Ha a következő két évben kiegyenlítődik a baloldal és a Tisza támogatottsága, akkor Magyar Péternek kompromisszumkészséget kell mutatnia, ha pedig erre ő nem hajlandó, akkor úgy viselkedik, mint a Fidesz. 15 párt a Fidesz ellen nem fog győzni, de egy sem, mondta Molnár, aki szerint Márki-Zay Péter ötletének, miszerint csak egy párt induljon a Fidesz ellen, csak akkor van legitimitása, ha a Tiszán kívül mindenkit parlamenti küszöb alá mérnek.

Jelen helyzetet egyébként úgy értékeli, hogy ha így maradna a pártok támogatottsága, akkor egy erős kétharmad, de akár egy háromnegyed is kinézne a Fidesznek 2026-ban.

Szerinte a mostani kormány legyőzéséhez semmilyen forgatókönyvet nem szabad kizárni, mindent meg kell vizsgálni. Ők koalícióképesek mindenkivel a Fideszen kívül – mondta.

Baranyi elgondolkodhatna

A konkrét választási eredményekre rátérve Molnár a VIII-XI. kerületi ráindulásokról azt mondta, „több száz döntést kellett meghozni, ön kiemelte azt a kettőt, ahol nem sikerült a kompromisszumot megkötni”. Szerinte Józsefvárosban személyi ellentétek lettek úrrá a helyzeten, és így is sokat engedtek Pikóéknak, de az már sok volt, hogy a 3 korábban nyertes képviselőjükből csak egyel akart a polgármester együtt dolgozni a továbbiakban. Ők pedig eleve úgy gondolták, hogy a ráindulások nem veszélyeztetik Pikóék győzelmét – mondta. A Ferencvárosban Molnár szerint bár Baranyi Krisztina végül nyert, nem mindig annak van igaza, akinek több szavazata van, és azért Baranyi helyében elgondolkodna, hogy minden párt, ami korábban támogatta, ellene fordult.

A hírek szerint őrizetbe vett MSZP-s, a fővárosi listán is szereplő Czeglédy Gergőről Molnár közölte: a sajtóból értesültek, mi történt, de a magyar ügyészséggel, a jogállammal kapcsolatban vannak kérdések azért, sajtóhírek alapján így véleményt formálni nehéz. Arra a felvetésre, hogy rákérdeztek-e az MSZP-n belül arra Czeglédynél korábban, miért vannak NER-es szereplőkkel közös bizniszei, amelyben túlárazott közbeszerzéseket is nyernek, Molnár azt mondta, volt erről szó. Czeglédy ezekre azt mondta, hogy csak nyílt közbeszerzéseken indult, elenyésző százalékban nyert, a pártban ezzel megelégedtek, bár Molnár azzal egyetértett, hogy nem szerencsés az ilyesmik látszata,

erről volt is Czeglédyvel beszélgetés, de nem minden részletét fogadta meg.

Egyébként Molnár „tudna említeni sok ellenzéki céget, ami kint van a piacon”, nyer beszerzéseket. Molnár kérdésként megkapta azt is, mi lesz most Horváth Csabával? Mint mondta, egyszemélyben nem tud erre választ adni, de a most elbukott zuglói polgármester „régóta nagyon értékes tagja a közösségnek”, meg fogják találni a helyét. Ma nem tűnik valószínű forgatókönyvnek, amit sokan rebesgetnek, hogy Tüttő Kata mandátumát átvenné a fővárosi közgyűlésben, de találni fognak neki munkát – mondta.

MSZP: lesz
Görcsösség: nem lesz

Ember nincs az ellenzékben, akiről ennyiszer mondták, hogy kollaborálna a Fidesszel, de Molnár Zsolt szerint ez főképp azért van, mert a nemzetpolitikában vannak dolgok, amikben nagyjából egyetért a kormánypárttal, és ez sokaknak már túlzás a baloldalon. Azt mondta, „karaktergyilkosság áldozata, amit méltósággal visel”. Más „fogott embereket”, Fidesszel kollaborálókat sem lát az ellenzékben, inkább az a helyzet, hogy sokaknak fontosabb lett az egymással szembeni versengés, a relatív győzelem, mint hogy legyőzzék a Fideszt.

Arra a kérdésre, hogy ha ősszel az új MSZP-elnökség felkérné, hogy legyen tovább pártigazgató, vállalná-e, azt felelte, hogy nincsenek egzisztenciális kényszerei, ezért csak akkor fogadja el a felkérést, ha van olyan irányváltás, amivel egyet tud érteni. Ha úgy megy tovább a baloldal, mintha mi sem történt volna, akkor nem. Molnár biztos benne, hogy 2026-ban még lesz MSZP, bent is lesznek a parlamentben, ha végrehajtják az irányváltásokat. Ha pedig ő nem lesz bent a parlamentben, akkor fog tudni aludni, és a többi szocialista képviselőben sincsen görcsösség ezzel kapcsolatban, mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!