Őrsi Gergely: A helyi ellenzék sem hitte el, mégis megnyitottuk a pártiroda helyén az orvosi rendelőt

2023. szeptember 11. – 07:51

Másolás

Vágólapra másolva

„Őszintén hiszek abban, hogy az önkormányzati politikában az országos politikának a lehető legkisebb szinten kell jelen lennie” – mondta Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere a 444-nek adott interjújában. Őrsi hozzátette, nincs olyan nap, amikor ne gondolna arra, hogy elhagyja az MSZP színeit és inkább függetlenként induljon:

„Azért szeretnék mindent megtenni, hogy az emberek belássák: helyi politikában nem kell, hogy akkora jelentőségük legyen a pártszíneknek.”

Őrsi arról is beszélt, hogy egyelőre hivatalosan nem tudja, ki lesz jövőre az önkormányzati választásokon a kihívója – pletykákat hall csak arról, hogy talán a jelenlegi frakcióvezető, Gór Csaba lesz az. Őrsi kifejtette, azóta nem a helyi MSZP elnöke, amióta nincs az MSZP-nek pártirodája, ezt maguk zárták be. A korábbi választási ígéretükben szerepelt egy orvosi rendelő, ennek elsőre nem találtak jó helyet, ezért

„a helyi ellenzék sem hitte el, mégis megléptük, és a pártiroda helyén nyitottuk meg a háziorvosi és fogászati rendelőt, a Kapás utcától 100 méterre, amit sokan és nagy megelégedéssel látogatnak.”

Őrsi beszélt a kerületi parkolási rendszerről is, arról, hogy náluk lett kártyás parkolási rendszer. Ő úgy látja, „úgy is lehet szabályozni a parkolást, ha nem az anyagiak az elsődlegesek.” Őrsinek nagypolitikai ambíciói nincsenek, az ellenzéki összefogást is bírálta, szerinte az embereknek elege van abból, hogy az összefogáson belüli pártok egymással foglalkoznak, egymásra mutogatnak.

„Azzal, hogy a főpolgármesternek a kormánnyal kell hadakoznia, a budapestiek veszítenek.”

A polgármester arról is beszélt, hogy a helyi fideszes ellenzék inkább „érdek és nem érték” alapján vitázik: van olyan, aki a helyi Greenpeace Bolygó nevű közösségi terének megnyitójára is elment, „aztán a propagandalapjuk lehozza, hogy Őrsi Soros-szervezeteket telepít a Margit körútra. Így nehéz konstruktív párbeszédet fenntartani.”

Őrsi szerint kevés logikát találni abban, ahogy a kormány kiszervezte magához az önkormányzati jogköröket. Ilyen például az, hogy az önkormányzat nem adhat magától szolgálati lakást pedagógusoknak, nem irányíthatja a védőnőket, „nem tudunk építésfelügyeleti eljárást kezdeményezni és leállítani egy építkezést, amikor azt látjuk, hogy az szabálytalanul valósul meg.”

Végül Őrsi arról is beszélt, hogy 13 év alatt hét öngyilkosság történt a Mammutban, ezért a tulajdonosokkal egyeztetve krízisközpont nyílik majd a bevásárlóközpontban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!