Elfogadták a 13. alaptörvény-módosítást, nincs elnöki kegyelem a gyermekek elleni bűncselekmények elkövetőinek
2024. június 11. – 13:52
frissítve
A parlament kedden 13. alkalommal módosította az Alaptörvényt, a kegyelmi botrány hatására mostantól nem részesülhetnek kegyelemben azok, akik gyerekek sérelmére követtek el bűncselekményeket.
Ez a módosítás egyértelmű válasz volt a bicskei botrányra. Novák Katalin köztársasági elnök 2023 áprilisában, a pápa látogatására hivatkozva elnöki kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesét, aki segítette az igazgatót a rá terhelő vallomást tévő gyerekek kényszerítésében. Az ügybe belebukott a köztársasági elnök, a kegyelmet ellenjegyző korábbi igazságügyi miniszter, Varga Judit, valamint lemondott Balog Zoltán a református egyház zsinati elnökségéről is.
Elfogadták a gyermekvédelmi törvény módosítását is, ami többek között szigorítja a pedofil bűncselekmények büntetési tételeit, szigorítja a táboroztatás feltételeit, eltörli a 18 év alattiak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények elévülését. A törvénycsomag megtiltja az ilyen bűncselekmények elkövetőinek az erkölcsi bizonyítvány beszerzését, szigorítja a gyermekvédelmi intézmények felügyeletét, a dolgozókra vonatkozó előírásokat. Boros Ilona, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egyenlőség projektvezetője korábban azt nyilatkozta a Telexnek, hogy ezek a szigorítások szembe mennek azzal, amit a bicskei ügyből tanulni lehetett volna, az erről szóló cikkünket itt lehet elolvasni. A gyermekvédelmi törvény módosításáról itt írtunk részletesebben.
Politikai nyilatkozat a baloldali EU-s képviselők tevékenységéről
Az Európai Ügyek Bizottsága idén márciusban döntött úgy, hogy megvizsgálja: bizonyos „baloldalhoz tartozó” európai parlamenti képviselők valóban tettek-e azért, hogy Magyarország ellen több uniós eljárás is induljon a közelmúltban. A Parlament oldalán található információk szerint pont idén márciusban lett a bizottság elnöke a fideszes Tessely Zoltán, egyik alelnöke pedig egy hónappal később Menczer Tamás. A bizottságban ellenzéki képviselők is vannak, a DK-tól, Jobbiktól, és ott van a listában Fekete-Győr András is a Momentumból.
A bizottság 2018-ig visszamenően tárgyalta az ügyet, és megállapította, hogy az Európai Unió szabályrendszere kormányokat nem tud szankcionálni, csak országokat, ezért a „baloldal politikusai (...) Magyarország és a magyar emberek számára okoztak és okoznak súlyos károkat azzal, ha az európai uniós források nem jutnak el Magyarországra.” A jelentés indoklása nagyjából a felénél tisztázza, hogy magyar európai parlamenti képviselőkről van szó, ezért a bizottság felkéri a Szuverenitásvédelmi Hivatalt a vizsgálatra, mert a tevékenységeik felvethetik az „információk manipulálására irányuló és dezinformációs tevékenység gyanúját is”. A parlament elfogadta a bizottság jelentését.
Kapuőrök
A parlament szintén elfogadta a magyar fogyasztók és vállalkozások érdekében történő fellépésről szóló törvénymódosítást is. Ennek a lényege az, hogy az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló törvény kiegészül két új definícióval: mostantól hivatalos elnevezés lehet az ilyen cégeknél a „kapuőr” és az „online szálláshely-közvetítő” az erre vonatkozó törvényekben.
A szöveg szerint a szálláshelyeket online kínáló vállalkozók hátrányba kerülhetnek a nagyobb kapuőr cégek miatt, amik rájuk kényszeríthetnek kevésbé tisztességes eljárásokat is az ügymenet során. A módosítás egyszerűsíteni és gördülékenyebbé akarja tenni a panaszkezelést is a kapuőrök felé.
Salátatörvény a katasztrófavédelemről, az új ügyeleti rendszerről és az iskolákról
Kivételes eljárásban a parlament elfogadta a választás másnapján beterjesztett salátatörvényt, amiben a katasztrófavédelem átalakításáról, az állami kórházak egységes beléptetéséről, új ügyeleti rendszerről, illetve a telefonok iskolai tiltásáról. Erről itt írtunk részletesebben.
Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!