Megnyerték a választást, de csak októberben vehetik át a hivatalt

2024. június 11. – 04:58

Megnyerték a választást, de csak októberben vehetik át a hivatalt
Az I. kerületi V. Naszályi Mártát váltó fideszes Böröcz László kampányplakátjával a választás másnapján – Forrás: Böröcz László / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Közel hatvan nagyobb városban és fővárosi kerületben váltották le a polgármestert vasárnap. Az új településvezetők azonban még hónapokig a polgármesteri iroda ajtaja előtt toporoghatnak, a most hivatalban lévő képviselő-testület és polgármester megbízatása ugyanis október 1-jéig tart.

Az Országgyűlés fideszes többsége 2022 júliusában az Alaptörvény 11. módosításával egy napra tette az EP- és az önkormányzati választásokat. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint a két választás összevonásával 9-10 milliárd forintot is spórolhat az állam.

A módosítás miatt idén október helyett júniusra tűzték ki az önkormányzati választást. A hivatalban lévő polgármesterek és képviselő-testületek ötéves megbízatását azonban nem csökkentették le, így közel négy hónapos átmeneti időszak következik azokon a településeken, ahol leváltották a vezetőket.

A 10 ezer fő feletti településeken és a fővárosi kerületekben összesen 58 helyen lesz új polgármester októbertől.

Ebből 12 helyen ugyanaz a politikai oldal marad hatalmon, csak új polgármesterrel vágtak neki a választásnak. Újpesten például a DK-s (exmomentumos) Déri Tibor helyett a szintén DK-s Trippon Norbert indult, és meggyőző fölénnyel tartotta meg a kerületet az ellenzéknek.

Vannak olyan helyek, ahol ugyanaz maradt a polgármester, csak épp a korábbi pártja ellen indult, így a vezetés is változik valamelyest (épp ezért a fenti térképünkön pirossal jelöltük). Borbély Lénárd csepeli polgármestert kipaterolták a Fideszből, miután összeveszett Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, választókerületi elnökkel. Komoly revansot jelenthet Borbélynak, hogy az idei választáson kiütéssel legyőzte a Fideszt a XXI. kerületben egy civil szervezettel a háta mögött. Hasonló történt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón is, ahol Hosszú József nyert korábbi pártja, a Fidesz ellen.

Két fővárosi kerületben és hét megyei jogú városban váltották le a polgármestert. Budapesten a Fidesz visszahódította az ellenzéktől az I. kerületet, a XII. kerületben pedig a kormánypárti Pokorni Zoltán októberben az MKKP-s Kovács Gergelynek adja át a hivatalát. A megyei jogú városok közül a Fidesz visszahódította az ellenzéktől Baját, Egert, Miskolcot és Salgótarjánt. Az ellenzéki jelölt pedig leváltotta a fideszes polgármestert Győrben, Nagykanizsán és Szolnokon.

Az új önkormányzatok alakuló üléseit az NVI tájékoztatása szerint október 1. és 15. közötti időpontra kell összehívni. Az alakuló ülésen teszik le az esküt a polgármesterek és képviselők, hivatalosan akkor kezdhetik meg a munkát. Addig a kassza kulcsa és a település irányítása a leváltott polgármesternél és testületnél van.

Majdnem két éve volt arra a Fidesznek, hogy kitalálja a szabályokat az átmeneti időszakra, de nem tettek egy lépést sem.

Frissítés 8:56-kor: Cikkünk megjelenése után jelezte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, hogy hétfőn, a választás másnapján kiküldött hírlevélben részletes tájékoztatást adtak az önkormányzatoknak a következő hónapok feladatairól. Emellett az elmúlt hónapokban több egyeztetés is volt jegyzőkkel, főispánokkal, polgármesterekkel az átmeneti időszakról.

A törvénymódosítást beterjesztő Kocsis Máté az InfoRádiában arról beszélt 2022 nyarán, hogy szerinte nem kell korlátozni a még hivatalban lévő, de választást veszített polgármesterek hatalmát „Aki öt évig vezetett egy települést, nem hiszem, hogy nekiáll szórni a pénzt. Aki ezt teszi, annak amúgy is büntetőjogi következménye lehet, és akkor joggal váltották le a választók. A mandátum lejárta előtt a polgármester vagy a testület jogkörének a korlátozása alkotmányellenes lenne” – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.

A következő hónapokban érdemes lesz figyelni, hogy a váltás előtt hol kötnek hosszabb távú szerződéseket a leváltott polgármesterek, és miként gazdálkodnak a költségvetéssel.

Előfordulhat-e, hogy a leváltott polgármester üres kasszával adja át a hivatalt az utódjának? Milyen mozgástere van a megválasztott polgármesternek, ha a leváltott elődje az átmeneti időszakban rossz szerződéseket köt az önkormányzat nevében?

Vannak olyan polgármesterek, akiknek nem kell októberig várni. Tavaly májusban eltörölte az Országgyűlés az időközi választásokat a választás előtti egy évben. Tavaly április eleje óta nem lehetett feloszlatni a képviselő-testületeket, és nem választhattak új polgármestert. Ha valahol lemondott vagy meghalt egy polgármester, az alpolgármester vagy a képviselő-testület által kinevezett ügyvezető irányította a települést. Ezeken a településeken a vasárnap megválasztott polgármester az eredmény jogerőre emelkedését és a megbízólevél átvételét követően azonnal hivatalba lép.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!