Mi az a fővárosi lista?

2024. június 2. – 20:24

Másolás

Vágólapra másolva

Majdnem napra pontosan fél évvel az önkormányzati választás előtt átírta a fővárosi választási szabályokat is az Országgyűlés fideszes többsége. A Mi Hazánk Mozgalom javaslatára visszaállították a 2014-ben eltörölt listás választási rendszert Budapesten.

A Fővárosi Közgyűlésben a június 9-i önkormányzati választás után ismét nem a kerületi polgármesterek ülnek majd, hanem 32 tagját listás választási rendszer alapján választhatják meg a budapestiek.

A 33. hely a közvetlenül választott főpolgármesteré. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a budapesti választók eggyel több szavazólapot kapnak, mint 2019-ben: a kerületi polgármester- és képviselőjelöltek, valamint a főpolgármester-jelölt mellett pártlistákra is szavazhatnak.

A listás választással az eddigi eredmények alapján nem szerez valószínűleg több mandátumot a Fidesz, de bekerülhet a Fővárosi Közgyűlésbe a Kutyapárt, a Momentum, a Tisza Párt és a Mi Hazánk is. Könnyen előfordulhat, sőt egyre valószínűbb egy olyan forgatókönyv, hogy Karácsonyéknak az MKKP-s, LMP-s vagy éppen tiszás képviselők szavazatára is szükségük lesz a főváros működtetéséhez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!