Karácsony: Budapest nem kér a zöldre maszkírozott Fideszből sem

2024. június 2. – 23:05

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony szerint Budapest egy szabad és emberséges város lett az elmúlt öt évben, amit nem akarnak feláldozni, mert azért legfeljebb stadionokat kaphatnának a kormánytól. A következő öt évre tele vannak tervekkel, jobb közösségi közlekedését és több zöldet ígért. Szerinte Budapest számára a Fidesznek nincs üzenete, csak hadüzenete. Majd arról beszélt, hogy „Budapest nem kér a zöldre maszkírozott Fideszből sem, aminek államtitkára nem tudja kimondani azt, hogy szakított ezzel a rendszerrel”. Hozzátette: szerinte a Tisza Párt azért nem volt ott a vitán, mert nincs Budapest-programja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!