Vitézy: Jövő héten megváltoztathatjuk Budapest jövőjét

2024. június 2. – 23:00

Másolás

Vágólapra másolva

Vitézy szerint jövő héten megváltoztathatják Budapest jövőjét. Elmondta, hogy ő az egyetlen esélyes kihívója Karácsonynak, Szentkirályi Alexandra pedig még csak a vitákra sem volt hajlandó eljönni. Szerinte Karácsony Gergely főpolgármesterként továbbra is csak a lájkokra játszana, hogy aztán ráforduljon a 2026-os országgyűlési választási kampányra. Azt mondta, hogy most lehetőség van kitörni a pártpolitikai harcokból, mert „ez a város többet érdemel, mert ez a világ egyik legszebb fővárosa”. Hozzátette: A két nagy politikai oldal mellett van egy harmadik ajánlat, ami az övék, ehhez pedig a programjuk, és az embereik is megvannak. „Támogassanak, munkával fogom megszolgálni” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!