Letartóztatásba helyezték a bőnyi késelő kislányt

2024. április 30. – 18:31

Másolás

Vágólapra másolva

Az elsőfokú bíróság határozatáig, legkésőbb egy hónapig elrendelték a bőnyi iskolai késelés gyanúsítottjának letartóztatását – közölte az ügyben döntő Győri Járásbíróság kedden. Hozzátették, a bíróság a fogvatartást a gyanúsított életkorára figyelemmel javítóintézetben rendelte végrehajtani.

A közlemény szerint ezzel helyt adtak az ügyészi indítványnak. Ezt azzal indokolták, hogy még nem hallgatták ki az egész érintett osztályt, így a gyanúsított befolyásolhatná a tanúkat, ezzel az eljárást. Ráadásul mivel egy halállistát is találtak a 12 éves kislánynál, a bűnismétlést se tartják kizártnak.

A döntést az ügyész, a védő, a gyanúsított és törvényes képviselője is tudomásul vette, így az első fokon végleges.

A Telex úgy tudja, a diáklány vallomást tett a bíróságon, és felmerült a családi körülmények vizsgálatának szükségessége is.

Maratoni meghallgatás

A Telex megtudta, a késelő diáklány meghallgatása, illetve a határozathozatal a szokásosnál tovább tartott a járásbíróságon: több mint két óra után született döntés. Azonban valós, kézzelfogható indokot nem tudott mondani a lány arra, hogy az áldozatát miért bántotta.

Nem voltak jóban, ez tény, de az iskolában nem közösítették őt ki, nem bántották, konkrét vitát vagy esetet sem nevezett meg, ami miatt otthonról aznap elhozta a kést. A lány nem volt az iskolában magányos, voltak barátai, egy másik társasághoz tartozott.

Az otthoni dolgok sokkal nehezebbek voltak – ezt majd vizsgálni is fogják, mint ahogy a lány elmeállapotát is. Nyilván mérlegelnie kellett a bíróságnak, hogy lenne-e hová menni, ha esetleg „házi őrizetbe” kerül a súlyos bűncselekménnyel gyanúsított gyerek, de mivel nem volt ilyen, maradt a javítóintézet.

Utólag többen mondják a faluban, hogy észre kellett volna venni az árulkodó jeleket, de egy egyébként csendes lányt kell elképzelnünk, akinek nem voltak korábban dühkitörései, a tanulmányi eredményeivel sem volt különösebb gond.

Előzmények

A rendőrség korábban közölte: hétfő reggel háromnegyed 9 előtt a bőnyi iskola igazgatója hívta a rendőrséget, hogy késelés történt az iskolájuk 6. osztályában. Egy 12 éves kislány az első órai kicsengetés után, amikor a gyerekek nagy része kiment a teremből, egy otthonról hozott, elrejtett, 20 centiméter pengehosszúságú késsel hátba szúrta az előtte ülő 12 éves osztálytársát, majd kihúzta azt a hátából és a padlóra dobta. A sérült kislányt életveszélyes sérüléssel mentőhelikopter vitte a győri kórházba, állapota most életveszélyes, de stabil, az intenzív osztályon ápolják.

Nagy Ágnes szerint az elkövető listát készített, melyen az osztálytársai neve szerepelt: pirossal azok voltak megjelölve, akiket szintén meg akart ölni, zölddel, akiket nem. A kést és a listát a rendőrség lefoglalta.

Az elkövetőt jó tanuló, csendes kislánynak írták le, motivációját a rendőrség vizsgálja, még tart a bűnügyi szemle és a kihallgatás. A késelőt gyanúsítottként hallgatják ki, egyeztetnek a vármegyei főügyészséggel is a nyomozás további menetéről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!