Magyar Péter független polgármester- és képviselőjelölti castingot hirdetett a Facebookon

2024. április 12. – 13:45

Másolás

Vágólapra másolva

Független polgármester- és képviselőjelöltek jelentkezését várja Magyar Péter és a Tisza Párt. Magyar a Facebookon erről azt írta, arra már nem lesz idejük, hogy saját jelölteket indítsanak az önkormányzati választáson, de várják azok jelentkezését, akik „azonosulni tudnak a Talpra Magyarok Közössége és a Tisza Párt céljaival és víziójával”.

Magyar és csapata az európai parlamenti képviselőjelölteket is így pályáztatta meg, és a szerda éjféli határidőig több mint 500 jelentkezés érkezett be. A jelöltekről egy tíztagú bizottság dönt majd, április 16-án pedig nyílt szavazást indítanak, amin keresztül „minden magyar ember beleszólhat a Tisza Párt európai parlamenti listájának összeállításába”.

Magyar Péter pártját csütörtökön vette nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság, az ezt követő sajtótájékoztatón Magyar azt mondta, ez lényegében egy új párt, és nem foglalkozik az előéletével. A Tisza Párt április 20-án elkezdheti gyűjteni az ajánlásokat az induláshoz, a szavazólapon a Talpra, magyarok! mozgalom logója és a Tisza Párt neve szerepel majd. A párt nyilvántartásba vételét a választási bizottság egyhangúlag szavazta meg, a döntés azonban még nem jogerős.

Szerdán nyújtotta be Magyar a kérelmét a választási bizottságnak, ekkor derült ki, hogy az eddig ismeretlen Tisza Párt színeiben vágna neki a június 9-i választásoknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!