Schadl irodavezetője benyúlt a maciba, és kivett egy köteg húszezrest

Legfontosabb

2024. április 9. – 12:14

Schadl irodavezetője benyúlt a maciba, és kivett egy köteg húszezrest
Schadl György 2024. április 4-én a bíróságon – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Számítógépes mappák és Excel-táblázatok nézegetésével telt a Schadl–Völner-per keddi tárgyalása. Ez a beírás mit takarhat? Mikor írt ön bele? – ilyen kérdések hangoztak el egymás után Schadl György irodavezetője felé, akit másodszorra hallgatott meg a bíróság a végrehajtói kar volt elnöke, Schadl György és volt igazságügyi miniszterhelyettes és államtitkár, a fideszes Völner Pál korrupciós perében.

P. Máté volt ott, amikor a nyomozók házkutatást tartottak a végrehajtói kar volt elnökének irodájában. A napi ügyek intézése mellett pedig neki is hozzáférése volt a perben kiemelt szerepet kapó páncélszekrényhez, a Schadl budaörsi irodájában lévő széfhez. A vád szerint ebben elég nagy volt a pénzmozgás, innen mentek a kenőpénzek, köztük a fideszes exállamtitkárnak és igazságügyi miniszterhelyettesnek, Völner Pálnak állítólagosan csurgatott milliók is. Ezeket az ügyleteket pedig a „Házipénztár” és az „EgyenlegMoncsi” elnevezésű Excel-táblázatokban dokumentálták – főleg F. Vivien, Schadl egyik bizalmi embere, aki mivel már korábban vádalkut kötött az ügyészséggel, ezért csak tanú a perben, nem vádlott. De a könyveléshez Schadl irodavezetője, P. Máté is hozzáfért.

A férfi most azt mondta, ő úgy heti kétszer-háromszor írt be ebbe a táblázatba. Ezután a bíróság tételesen végigment a táblázaton, és arra voltak kíváncsiak, amikor pénzt kapott P. Máté a széfből, az mire ment el. Tankolásra, autógumikra, csekkbefizetésre, mondta. Még a néhány ezer forintos bejegyzéseket is megemlítették, voltak olyan tételek, amikhez ezeket írták: „spenót, aranygaluska”. Van, amire a tanú azt mondta, abból „szerinte vásárlásra” ment, másra meg azt mondta, nem tudja, nem emlékszik. De a milliós tételekről sem tudta megmondani, mik azok.

Gyurinak kp, gyuri kp – ilyen bejegyzései voltak P. Máténak a táblázatban. És kinek kellett ez a pénz? – kérdezte a bíró, a válasz pedig Schadl György volt. De a bíró végül azt mondta, nem akar minden csekkfeladásra rákérdezni, inkább szóljon a tanú, ha felismeri, melyik az ő bejegyzése a többoldalas táblázatban. Végül mégis rákérdeztek szinte minden bejegyzésre. Arról nem is tudott, hogy a táblázatban voltak vizes autó feljegyzések – bár Schadl György 2021 novemberi letartóztatásáig a végrehajtói kar akkori elnökének dolgozott, Schadl találmányáról, a vízzel menő autóról „csak a hírekből olvasott”, mondta.

P. Máté szerint ő általában a széfben lévő zöld pénzdobozba nyúlt a pénzért, amit „macinak” neveztek. Abból néha kivett egy köteg húszezrest, ami 2 millió forintot jelentett. Mellette volt egy boríték is, de azt nem tudja, hogy ezekben hány köteg húszezres volt. „Nem tudom, talán 4-5 millió forint körül lehetett”, mondta, de azt nem gondolja, hogy neki ezt figyelnie kellett volna. Érdekesség, hogy az ügy koronatanúja, F. Vivien így vallott a bíróságon: „Fehér jelöletlen borítékba tettem a Schadl által meghatározott összeget”, ami ment tovább Völner Pálnak.

F. Vivien egyébként korábban úgy is vallott, hogy bár a pénzmozgások könyveléséhez alkalomadtán P. Máté is hozzáfért, „a Völnernek való pénzvitel kapcsán M. Viktor és én voltunk a bizalmi személyek”. Szerinte ebbe a páncélszekrénybe kerültek azok az összegek is, amiket a végrehajtók az osztalékaikból kifizettek Schadlnak, a házipénztárt pedig „idézőjelesen kell érteni, az ebben a táblázatban jelölt és a páncélszekrényben elhelyezett összegek Schadl úr magánvagyonának számítottak”.

P. Máté a korábbi tárgyaláson azt mondta, Völner Pállal kétszer találkozott – vagyis jobban mondva „kétszer látta”, amikor az exállamtitkár bement Schadlhoz a budaörsi irodába. Azt nem tudja, Völner pontosan mikor vagy miért járt a végrehajtói kar elnökének irodájában. „Pillanatra láttam az irodában, felismertem, mert a tévéből ismertem. Szerintem negyed órát – húsz percet volt az irodában” – mondta. Annyit tudott a miniszterhelyettesről, hogy a végrehajtási területtel foglalkozott.

A Schadl–Völner-ügy lényege a vádirat szerint, hogy Schadl korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, aki rendszeresen 2–5 millió forintot kapott tőle – összesen legalább 83 millió forintot. Az államtitkár cserébe vállalta, hogy a pozíciójából eredő befolyásával Schadl kéréseire elintéz konkrét ügyeket, például a jól jövedelmező végrehajtói kinevezéseket. Az ügyészség szerint Schadl lényegében „fizetésként” adta Völnernek a pénzt, hogy folyamatosan rendelkezésére álljon a különböző ügyek elintézésében. A végrehajtói kar elnöke pedig ezt abból a pénzből finanszírozta, amit azoktól kapott, akiket a végrehajtói pozícióba segített. Így összesen 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert a vád szerint. Hétből hat végrehajtó a bíróságon is elismerte, hogy ez így történt, és Schadl György pénzért cserébe segítette őket pozíciókhoz.

A Schadl–Völner-ügyben írt összes cikkünket ide kattintva találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!