Megzsarolt egy végrehajtót, védelmi pénzt szedett Schadl titkárnője, aztán az első pillanatban elárulta főnökét

Legfontosabb

2023. október 3. – 07:15

Megzsarolt egy végrehajtót, védelmi pénzt szedett Schadl titkárnője, aztán az első pillanatban elárulta főnökét
Illusztráció: Somogyi Péter (szarvas) / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Schadl György egyik legközelebbi munkatársa, pénzügyese és titkárnője volt F. Vivien, akit Kanál néven hallgattak le a nyomozás első időszakában. Ő nemcsak asszisztált Schadl védelmi pénzek beszedésére épülő hálózatához, de maga zsarolt meg és szervezett be egy végrehajtót, akinek aztán a nyeresége háromnegyedét elvették. A végrehajtói kamara elnökének letartóztatása után Kanál azonnal vádalkut kötött, és most a per egyik koronatanújaként vall volt főnökére.

Schadl György autóját 2021. november 5-én, délután fél kettő után néhány perccel állították félre a készenléti rendőrök a ferihegyi repülőtér prémium parkolójához vezető úton. Schadl a neje, valamint több millió forintnyi euró és dirham társaságában utazott volna Dubajba, állítása szerint tíz napra nyaralni. A rendőrök szerint viszont kapott egy fülest, és menekülni akart volna az országból, mivel az Egyesült Arab Emírségekkel Magyarországnak nincsen kiadatási egyezménye. Schadlt a helyszínen megbilincselték, előállították, és azóta is letartóztatásban van.

Schadl György elfogása után másfél órával, délután háromkor a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai megjelentek Kanál monori lakásánál. A lehallgatási jegyzőkönyvekben szereplő Kanál fedőnév F. Vivient takarja, aki akkor már tíz éve volt Schadl közvetlen munkatársa, papíron végrehajtójelöltként, a valóságban pénzügyesként és titkárnőként.

Kanál ruházatát a helyszínen átvizsgálták, majd rövid beszélgetés után a Központi Nyomozó Főügyészség Népligetnél lévő irodájába szállították. Az NVSZ munkatársai délután ötkor átadták a nőt az ügyészeknek.

Azt, hogy a következő három órában mi történt, nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy az ügyészek F. Vivient hivatali vesztegetés bűntettében bűnsegédlettel vádolták, de együttműködés esetén vádalkut ajánlottak neki. Kanál pedig a jelek szerint nem akart börtönbe menni, és ezen nem is gondolkodott sokat, mert még ott a helyszínen beleegyezett a vádalkuba.

Azonnal megtört és Schadlra vallott

Kicsivel több mint három órával a megérkezése után, 20.19-kor ügyvéd nélkül kezdték el a titkárnő kihallgatását. Ő pedig kertelés nélkül elmondta, hogy tíz éve dolgozik Schadlnak, aki az utóbbi években gyakran járt az Igazságügyi Minisztériumba Völner Pállal találkozni, és 2-3 millió forintos összegeket adott át neki különböző szívességekért cserébe.

Kanál arról is beszélt, hogy a bevételeiket és a kiadásaikat egy Excel-táblázatban vezették, amelyben külön megnevezésük volt a Völnernek juttatott összegeknek. Bevallotta, hogy a táblázathoz csak páran fértek hozzá, köztük Kés (M. Viktor), Schadl sofőrje.

A kihallgatás után a helyszínen lévő főügyészhelyettes és F. Vivien alá is írták a vádalkuról szóló szerződést, amelyben a hatóságok büntetlenséget ajánlottak a nőnek, ha mindent elmond Schadl és Völner korrupciós kapcsolatáról, és bizonyítékokat is szolgáltat erre. Ahogy ilyenkor lenni szokott, az ügyészek a megállapodást azzal indokolták, hogy Schadl és Völner leleplezéséhez nagyobb érdekük fűződik, mint Kanál megbüntetéséhez.

F. Vivient másodszor (ekkor már ügyvédje társaságában) november 11-én hallgatták ki, amikor megmutatták neki a Schadl végrehajtói irodájában, az egyik laptopon talált Házipénztár nevű Excel-táblázatot. A titkárnő ekkor részletesen, egyesével vallott a táblázat tartalmáról, és elsősorban az abban szereplő, állítólag Völnernek juttatott többmilliós tételekről.

November 16-án, a harmadik kihallgatásra Kanál már egy pingvin formájú, gumírozott pendrive-val érkezett, amelyről a Moncsi elszámolás nevű Excel-táblázatot mutatta meg az ügyészeknek. Ez annak a monori végrehajtói irodának a befizetéseit tartalmazta, amelytől Schadl Kanálon keresztül szedte be a neki járó sarcot.

Kanál legnagyobb dobása

F. Vivien akkor folyt bele a főnöke védelmi pénzes rendszerébe, amikor a kihallgatás előtt négy évvel egy ismerőse, bizonyos Szabó Balázs jelentkezett végrehajtónak. A titkárnő az irodában, cigizés közben felhozta a témát Schadlnak, aki csak annyit kérdezett, hogy Szabó megbízható-e. A titkárnő igent mondott, Schadl pedig elintézte Szabó kinevezését.

Alig kapta meg Szabó a megbízatását, amikor F. Vivien közölte vele: az iroda nyereségének felét le kell adnia Schadlnak, „hogy mindenki boldog legyen”. Schadl titkárnője ezt a kihallgatáson úgy írta le, hogy „szerintem nem számított erre a Szabó Balázs, kissé kiborult, de átgondolta és belement. Valószínűleg én is rábeszéltem. Bár pontosan nem emlékszem, hogy anno a monori pizzériában milyen beszélgetés zajlott le közöttünk, de emlékszem, hogy én is ideges voltam. Szerintem nem kellett elmagyarázni Balázsnak, hogy miért kéri Gyuri a bevétele 50 százalékát, hiszen ő is tudta Schadlről, hogy gyakorlatilag teljhatalma van a végrehajtók felett, mint a Kar elnöke.”

Szabó tehát első körben a nyeresége felét adta át Kanálon keresztül Schadlnak, aki azt mondta, annak a fele Völnernek megy tovább. Később azonban Schadl megengedte a titkárnőjének, hogy a Szabónál maradó nyereség felét magának követelje, a végrehajtó pedig ebbe is belement. Innentől kezdve tehát már csak a profit negyede maradt Szabónál, annak második negyede Kanálhoz, harmadik negyede Schadlhoz, negyedik negyede pedig állítólag Völnerhez jutott.

Szabót Schadl 2018-ban nevezte ki monori végrehajtónak, ő pedig onnantól kezdve minden évben készpénzben adta át az irodája nyereségének háromnegyedét Kanálnak. Kanál szerint egyszer ez akkora összeg volt, hogy ő nem is akarta azt bevinni Schadl irodájába, hanem megkérte Kést, Schadl sofőrjét, hogy jöjjön érte, és Monoron, az utcán adta át neki.

Szabó egyébként még idén májusban bűnösnek vallotta magát, és részletesen vallott Schadlra is, ezért cserébe csak felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Ő azt vallotta, hogy összesen 190,5 millió forintot adott le védelmi pénzként Kanálnak. Kanál szerint ő személyesen 40 milliót rakott zsebre Szabó nyereségéből.

Nem a vádlottak padján ül

F. Vivien saját védelmi pénzes esete ellenére az igazságszolgáltatás tartotta magát az eredeti megegyezéshez, és így ő a perben nem vádlottként, hanem tanúként érintett. Kihallgatása már júniusban elkezdődött, amikor (védelme érdekében a vádlottaktól mindig elválasztva) részletesen megismételte az első napokban adott vallomásait.

A bíróságokon például beszélt arról, hogy Szabótól egy ponton a korábbinál több pénzt kértek, amit azzal indokoltak meg, hogy Völnernek is kell adni belőle. Máskor pedig azt mondta, hogy az államtitkárnak szánt pénzeket jelöletlen borítékban kellett előkészítenie, mielőtt Schadl a kocsiba szállt volna velük.

A tárgyalások őszi időszaka F. Vivien további kihallgatásaival kezdődik, később pedig Schadl legendás találmánya is terítékre fog kerülni. Az ősz várható fejleményeiről itt írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!