A Veres Péter Gimnázium igazgatója azt szeretné, ha lecsengene az iskola körüli felhajtás

2024. március 14. – 12:56

Másolás

Vágólapra másolva

„Azt szeretnénk, ha a körülöttünk zajló, politikai felhangokkal terhelt felhajtás lecsengene, a napi hírekből kikerülnénk (vagy szóljanak azok az eredményeinkről, mert van is, lesz is bőven) és nyugodt körülmények között dolgozhatnánk tovább” – válaszolta megkeresésünkre a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium igazgatója csütörtökön. Az iskola vezetőségét azután kerestük meg, hogy szerdán visszavonta a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium fenntartói jogának átvételét a Milton Friedman Egyetem, mert az egyetem és a gimnázium tanárainak egyeztetése idejére köztéri tüntetés készült, és petíció is indult a fenntartóváltás miatt.

Szerettük volna megtudni, hogy mit gondolt az iskola vezetése a fenntartóváltás ötletéről és mit gondolnak most, annak visszavonásáról, illetve a petícióról és a készülő tüntetésről, de ezekre a kérdésekre Székely György nem kívánt reagálni.

Múlt héten derült ki, hogy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség által fenntartott Milton Friedman Egyetem venné át az ország negyedik legjobb gimnáziumának, és az annak szomszédságában lévő Zipernowsky Károly Általános Iskola üzemeltetését. Kiss László, a III. kerület DK-s polgármestere szerint erről már egyeztetett az egyetem és az Észak-Budapesti Tankerületi Központ, a 24.hu viszont korábban arról írt, hogy a diákok és szüleik csak egy emailből értesülhettek a lehetséges váltásról.

Az elmúlt hetekben a XII. kerületi Tamási Áron Iskola is azzal került be a hírekbe, hogy a fenntartását a Gábor Dénes Egyetem vette volna át a Közép-Budai Tankerületi Központtól, de időközben a GDE is visszalépett a szándékától. Ezt azzal indokolták, hogy szakmai szintről tisztán politikai színtérre helyeződött át a közbeszéd, nemcsak a közösségi médiában és a sajtóban, de a Tamásiban is. Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester a fenntartóváltásról tartott önkormányzati képviselő-testületi ülésen azt mondta, örül, hogy a józanság győzött a Tamási Áron iskola ügyében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!