Győzött a fölhorgadás, Tihanyban elnapolták a szavazást a félszigetre tervezett nagy építkezésről
2024. március 5. – 19:19
Kedden viharos képviselő-testületi ülést tartottak Tihanyban, aminek fő témája az a településrendezési szerződés volt, ami alapján kvázi be lehetne építeni a Tihanyi-félsziget déli csücskének egy részét. A rendkívüli ülés e fő témájában végül akkora ribillió kerekedett az ülésen, hogy Tósoki Imre fideszes polgármester elnapolta a döntést.
A Cordia projektcégén, a Félsziget Resort Kft.-n keresztül apartmanházakat és szállodát tervez építeni az évek óta spontán beerdősült, de építési telekként számontartott Kenderföldeken. Ha az ember Szántód felől érkezik, és Tihanyrévben partra száll, a rév utáni kereszteződésből már láthatja azt a nagy erdőt, ami miatt több civil szervezet is nekifeszült az önkormányzatnak és a fejlesztőnek (aminek csak a terület egy része van tulajdonában).
A tihanyi faluvezetés még az előző csütörtökre hirdetett meg képviselő-testületi ülést, majd ezt egy héttel eltolta. Aztán mégis úgy döntött, hogy előrébb hozza az eseményt a keddi napra, a munkaidő közepére. A szerződés tervezetén időközben módosítottak, de a kapkodva összehívott ülés miatt nem mindenkinek volt ideje áttanulmányozni az új dokumentumot.
Délután 2-kor a pénzügyi bizottság tartott ülést, amin már megjelentek a tiltakozó civilek. Itt több résztvevő is kifogásolta, hogy miért kellett ennyire az utolsó pillanatban meghirdetni az eseményt. A következő három óra viharos, kiabálásokkal, odamondogatásokkal, érvekkel és ellenérvekkel tarkított nyílt bizottsági ülést hozott. Egyfelől Bartus Sándor önkormányzati képviselő, illetve helyi vagy üdülős civilek, másfelől Tósoki Imre polgármester, a látszólag őt támogató négy másik képviselő (közte az alpolgármester), valamint a beruházó cég háromfős csapata, benne magával Nyíri Viktor Cordia-tulajdonossal álltak/ültek szemben egymással.
A parttalannak tűnő vitában előkerült a Cordia által tulajdonolt telkek beépíthetőségi aránya, épület- és homlokzatmagassága, az ott jelenleg lévő sitt ártalmatlanítása és elhordása, a fairtás, a megközelíthetőség, a településkép és persze az érdekek szerteágazó ellentéte is. A beruházó mindvégig azzal próbált védekezni, hogy a kezdeti szállodát és nagy tömböket tartalmazó terven rengeteget finomítottak, a felépítendő 45 épület nem lesz nagy, a területen lévő hulladékot ártalmatlanítják, tovább pedig már nem tudnak visszalépni az ügyben.
A hosszas vita végén bő negyedórás szünetet tartottak, majd Tósoki polgármester bejelentette a még mindig ott tartózkodó civileknek, beruházóknak és faluvezetésnek, hogy a döntést elnapolják március 28-ra, akkorra hív össze testületi ülést. Ennél a pontnál később bizonytalanná vált Tósoki, mondván, ez a dátum túl közel van húsvéthoz, szóval ez még változhat. Addig is a civileket részben képviselő Révbe Érünk Egyesület részéről Cseri Zsuzsanna ügyvédet bevonják a szerződés felülvizsgálatába, és a három fél együtt alkotja meg a dokumentumot a fent leírt dátumig, azaz az ülésig.
Szállodát és mélygarázst terveztek, aztán finomodtak az elképzelések
2021-ben került be először a lapokba az ügy, ami kiakasztotta a természetvédőket és a tihanyiak egy részét. A félsziget déli csücskén található, beerdősült terület, azaz a Kenderföldek 22 hektárját részben be akarták építeni. 5,3 hektár magánkézben lévő területen apartmanházak és szálloda épültek volna, a révhez közeli ingatlanon pedig a Balaton Kapu nevű önkormányzati beruházás létesült volna.
A beépítések miatt a helyi Révbe Érünk Egyesület, valamint a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) is eljárásokat kezdeményezett, de tüntetések is voltak.
A terület nyolc helyrajzi számra oszlik, többön is terveztek fejlesztéseket, azaz beépítést. Az illetékes bíróság az MTVSZ kérésére 2021-ben azonnali jogvédelmet rendelt el a régebben mocsaras, majd részben feltöltött, eleve beépítésre szánt, aztán elvadult, beerdősült területen. A magánberuházó Cordia Kft. (és projektcége, a Félsziget Resort Kft.) is azzal érvelt, hogy a terület régóta építési telek besorolású. Ahhoz azonban nagyarányú feltöltésekre lenne szükség, hogy szintbe hozzák a területet (aminek egy része kvázi illegális szemétlerakóként szolgált sokáig).
Az eredeti tervek szerint 100-120 szobás szállodát, valamint 388 lakásos apartmankomplexumot, medencéket és wellnesst húztak volna fel a területre 2030-ig. Ezután nem hivatalos tervek is megjelentek, amik már finomodtak az előzőekhez képest. Tósoki Imre polgármester 2021 októberében azt nyilatkozta: 20 százalék lenne a beépíthetőség, csak a tervezett szálloda környékén menne ez fel 30 százalékra. A beruházó a mélygarázs építését is elengedte a felszín alatti vizekre hivatkozva.
Villaépületek a tájképvédelmi övezetben
Miközben a párhuzamosan zajló önkormányzati projekt, a látogatóközpontot, kilátót, parkolót magába foglaló Balaton Kapu környezetvédelmi engedélyét megsemmisítette a bíróság, 2022 tavaszán egy új beruházás terve is megjelent: egy három épületből álló komplexumot is tervezett a tulajdonos Korner Klub Kft. (és a tervező Bplan Architekt Kft.) egy több mint 11 ezer négyzetméteres kenderföldi telekre. Ebben a projektben ekkor megindult az előzetes környezeti vizsgálat, azóta nem tudni, hogy előrébb lépett volna ez a projekt.
A Válasz.hu kedden lehozott riportja a Cordia projektjét egyenesen „túlméretezett és túlzsúfolt beruházásként” jellemzi, ami 45 villaépület felhúzásával járna egy olyan területen, ami része a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak és az országos jelentőségű tájképvédelmi övezetnek is. A szerződéstervezet szerint a beruházó tereprendezést és hulladékmentesítést végez, kiépíti a telken belüli úthálózatot, közműveket, megoldja a csapadékelvezetést, elviszi a szemetet az önkormányzati telekről, megépít egy feltáró utat az ingatlan bejáratától a főútig, valamint a Kenderföld utca egy szakaszát felújítja. A szemét elszállítását már megkezdték, úgy tudjuk, ez jó pár fa kivágásával is együtt járt.
A tervezet mindenesetre 1000 négyzetméteres telkeken 18 százalékos beépíthetőséget említ 7,5 méteres építménymagassággal, épületenként két lakással.
A Tihany brutális beépítését bemutató, 2022. májusi komplex cikkünkben Bujdosó Judit akkori tihanyi főépítész így érvelt a terület átalakítása mellett: „Szerintünk a terület állapotát javítani fogja, ha a spontán beerdősülés miatti elhanyagolt, szeméttel borított és invazív növényekkel benőtt terület rehabilitációját elvégzik.”
Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetségének elnöke viszont azt mondta, az egyes beruházások hatásai nem elválaszthatóak egymástól. „Nem tudjuk, hogy éppen mely kisebb vagy nagyobb beruházással lépünk át egy határt, melyet a tó nem tud tolerálni. Ezért lenne szükséges a Kenderföldekre tervezett, de leginkább Tihany más részeit érintő beruházások egységes elemzése egy környezeti vizsgálat keretében” – fogalmazott a Telexnek.