Finomítottak a tihanyi lakópark tervein, nem lesz mélygarázs

2021. október 11. – 12:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az újabb elképzelések szerint nem épül mélygarázs a félsziget déli csücskére, és a beépíthetőség is csökken a tihanyi Kenderföldekre tervezett lakóparknál. Az erdősült terület ugyan nem maradhat meg, de az egyeztetések után egyre vállalhatóbbá válik az oda tervezett szállodás-apartmanházas komplexum, írja a 24.hu.

Finomodtak a tihanyi Kenderföldekre tervezett lakópark tervei – számol be róla a 24.hu. Ezt támasztják alá a helyiek között szétosztott tanulmánytervek és rajzok, de a lap megkeresésére mind a Cordia, mind az önkormányzat azt válaszolta, ezek nem végleges tervek. A Cordia megfogalmazása szerint „a hivatkozott látványtervek a számtalan munkaközi terv egyik verzióját jelentik”, a tervezés folyamatban van, az önkormányzattal és a civilekkel többször egyeztettek már.

Tósoki Imre polgármester viszont közlékenyebb volt a lappal. Mint írta, a Kenderföldeken most 20 százalék a beépíthetőségi mutató, kivéve a szálloda környékét, ahol elérheti a 30 százalékot. „Ez azonban a teljes területnek mindössze 15 százalékát (nagyjából 7000 négyzetméter) jelentheti” – fogalmaz a polgármester. Ha a szálloda nem épül meg, akkor a teljes területen 20 százalék lesz a beépíthetőség.

Szintén fontos fejlemény, hogy az eredeti tervben egy mélygarázs építése is szerepelt, „de a tervezők szerint ez gátolta volna a földalatti vizek mozgását, ezért erről lemondtak”. Szeptemberben bemutatott a beruházó egy tervet az önkormányzatnak, ami „a korábbiakhoz képest csökkentett beépítendő területtel számol”. Ez azt jelenti, hogy a korábbi tizenegy villaépület helyett kilencet terveznek, „és az alagsor+5 szint helyett földszint+3 szintre zsugorodtak az épületek”. Az önkormányzat még ezen felül is kérte a lakások számának csökkentését.

Fák az önkormányzat által bérelt, állami tulajdonú, Kenderföldek nevű tihanyi területen – Fotó: Bődey János / Telex
Fák az önkormányzat által bérelt, állami tulajdonú, Kenderföldek nevű tihanyi területen – Fotó: Bődey János / Telex

A tervező vállalta a „tihanyias” arculat megtartását is. Az épületek közti parkban megjelennek majd a nádashoz „kapcsolódó természeti elemek”, valamint őshonos fajokat telepítenek. Az egész projekt garanciája Tósoki Imre szerint a felkért tervzsűri, amely a következő tagokból áll: Czigány Tamás (egyetemi docens), Krizsán András DLA (a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke), Sugár Péter DLA (BME Középülettervezési Tanszék) és Földes László.

A lakóparképítésről és a tervek nyomása miatt megindult lakossági tiltakozásról szóló riportunkat itt olvashatja >>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!