Három új ingatlant építenének a tihanyi Kenderföldekre

2022. május 31. – 21:39

Másolás

Vágólapra másolva

Három épületből álló lakókomplexumot terveznek építeni a tihanyi Kenderföldek területén – írja az Építészfórum a Veszprém Megyei Kormányhivatal közleményére hivatkozva, amiben a létesítéshez szükséges előzetes környezeti vizsgálat megindításáról írnak.

A szaklap szerint a kérdéses beruházás tulajdonosa a Korner Klub Kft. a terveket pedig a Bplan Architekt Kft. készíti. A tervek szerint a 12 méter homlokzati magasságú, négyszintes, zöldtetős épületek részben állandó lakhatásra, részben vendéglátásra szolgálnak majd. A kérdéses Kenderföld utca 10. alatt található 11 352 négyzetméteres, egykor lápos, de már régóta feltöltött telek területéből 1656 négyzetmétert építenének be.

Az előzetes vizsgálati dokumentumból az derült ki, hogy

a tervezett épületekmodern kialakításúak, és gyökeresen eltérnek a helyben szokásos, hagyományos építészeti formáktól”

A beruházásnak helyt adó ingatlan része a Balaton-felvidéki Nemzeti Park országos jelentőségű védett természeti területének, valamint országos jelentőségű tájképvédelmi övezetnek is, így a törvényben foglalt táj- és természetvédelmi szabályokat figyelembe kell venni a megvalósítás során.

A helyszíni vizsgálat nyomán tartósan megtelepedett védett fajként csak a fürge gyíkot azonosították, de a helyiek szerint a láp magas fáin fészkelnek például gólyák is – írja az Építészfórum.

Ahogy azt korábban már megírtuk, a tihanyi Kenderföldek beépítése miatt a helyiek tiltakozásba kezdtek, de érdemi változás a beruházás terveit illetően nem történt.

A Kenderföldek területén lévő építkezéseknél a Nemzeti Park is kifogásolta, hogy a leendő építkezés nem illeszkedik Tihany építészeti/táji jellegébe, és a tervezési terület az invazív fajok jelenléte mellett is egybefüggő zöldterület, ezért értékes élőhelynek tartják. A Magyar Természetvédők Szövetsége perre is ment az önkormányzat projektje ellen, és a bíróság meg is semmisítette a Balatoni Kapu projekt környezetvédelmi engedélyét.

Tihany beépítésének ügyét ebben a Komplex cikkben fejtettük ki bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!