Magyar Péter: Azért annál okosabbak, hogy ebben a feszült hangulatban fizikai atrocitás érjen

2024. február 23. – 07:00

Másolás

Vágólapra másolva

Interjút adott a Magyar Hangnak Magyar Péter, Varga Judit exférje, aki a kegyelmi botránnyal egy időben kicsekkolt a NER-ből. A Diákhitel Központ volt vezetője a lapnak azt mondta, kicsit faramuci helyzet, hogy két hete még senki nem ismerte, most pedig az ország nagyobbik része tőle várja, hogy a rendszer megbukjon. Magyar a lapnak azt mondta, nem akarja lejáratni a „magát még polgári jobboldalnak aposztrofáló tömböt”, sokkal inkább építeni szeretne, a kiállásának célja a figyelemfelhívás.

„Már most számos eljárást indítottak ellenem, jó eséllyel a következő 5–10 évem azzal telik majd, hogy rendőrségre, ügyészségre és bíróságra járok, előbb tanúként, később talán gyanúsítottként. Tudom, amit csináltam, az felségárulás a szemükben. Azért annál okosabbak, hogy ebben a feszült hangulatban fizikai atrocitás érjen. Legalábbis még így gondolom”

– mondta Magyar.

Az interjúban Magyar Péter azt is mondta, hogy szerinte:

  • a jelenlegi status quo nemcsak a Fidesz, de Gyurcsány érdeke is, egymást tartják fenn;
  • valós igény van egy középen álló erőre;
  • 50 millió forintot költ a kormány az őt lejárató kampányra;
  • látott olyan belső felmérést, amiben a 70 százalék azt hozta ki, hogy Rogánnak mennie kell;
  • jó ideig nem lesz munkája, mert „nyilván elintézik azt is, hogy a privát szférába se vezessen utam”;
  • tudja, hogy amit csinált, az „felségárulás a szemükben”;
  • ha indítana pártot, az ideológiától mentes lenne;
  • magát nemzeti liberálisnak mondaná, de szerinte ezek a szavak is le vannak járatva;
  • nem gondolt bele igazán, mi várhat rá; most már azt is el tudja képzelni, hogy egy napon nem lesz szabadlábon;
  • saját kiállásáról azt mondta, az egyfajta „sufnituning”, „garázsban összetákolt valami”, de szerinte indultak már így jó dolgok.

Arra a kérdésre, hogy ha nem dobja le az „atombombát”, akkor mit tervez, Magyar Péter ezt válaszolta: „Teszem, amit tennem kell.”

Magyar először a Partizánnak adott interjút közvetlenül a kegyelmi ügy kirobbanása után, mert felháborította, ahogy a jobboldali sajtó, szerinte Rogán Antal vezetésével bánt a köztársasági elnökkel. Kijelentései alapján több nyomozás is indult, de gazdagodása miatt beleszállt többek között Tiborcz Istvánba, a miniszterelnök vejébe is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!