Több mint 50 ezren írták alá a DK petícióját a közvetlen köztársaságielnök-választásról

2024. február 18. – 10:56

Másolás

Vágólapra másolva

A Demokratikus Koalíció (DK) közlése szerint már több mint 50 ezer ember írta alá a párt petícióját online és az utcán, csatlakozva a közvetlen köztársaságielnök-választásról szóló követelésükhöz.

A DK szerint itt az ideje, hogy újra méltó köztársasági elnöke legyen Magyarországnak. A DK több ellenzéki párttal közösen tüntetést szervez február 25-ére.

Korábban már írtunk róla, hogy a DK mellett a Momentum, az MSZP és a Jobbik is alaptörvény-módosítást kezdeményez, hogy az országgyűlés helyett a jövőben a választópolgárok dönthessenek az új köztársasági elnök személyéről.

Dobrev Klára szombaton, Novák Katalin lemondása után azt írta: „Magyarország három legutóbbi köztársasági elnökéről is Orbán Viktor döntött. Kettő még a hivatali ideje lejárta előtt megbukott, a harmadik pedig csak súlytalan aláírógépként működött, egy pillanatig sem betöltve a köztársasági elnök valós szerepét”.

Novák Katalin lemondása és Varga Judit visszavonulása után az ellenzéki pártok a közvetlen államfőválasztás mellett parlamenti vizsgálóbizottságot és a miniszterelnök magyarázatát is követelték – erről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!