Felülvizsgálati kérelmet ad be az NVB-nek Karsai Dániel és testvére az eutanáziáról szóló népszavazás ügyében

2024. február 15. – 08:45

Másolás

Vágólapra másolva

Karsai Dániel alkotmányjogász és testvére, Karsai Péter pénteken felülvizsgálati kérelmet ad be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) azért, mert az NVB korábban elutasította a népszavazási kezdeményezésüket.

Decemberben a Momentum, Karsai Dániel és testvére két népszavazási kérdést nyújtott be a Nemzeti Választási Irodánál (NVI). A kérdések lényege: az emberek módosítanák-e a Btk.-t, hogy azok, akik gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, ami jelentős fizikai és/vagy mentális fájdalmat okoz, valamint ami megfosztja őket az emberi méltóságuktól, az eutanáziát választhassák. Február elején a bizottság nyolc tagja szavazott a két népszavazási kérdés elutasításáról, míg négy tag a hitelesítés mellett foglalt állást.

A felülvizsgálati kérelmet 90 napon belül bírálja el a Kúria. A kérelmet pénteken reggel 9-kor nyújtják be. Az eseményen részt vesz Karsai Dániel két betegtársa is, Dunavölgyi Erzsébet és Skripeg Béla, illetve a Momentum képviselői.

Karsai Dániel alkotmányjogász szeptemberben fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, hogy méltóságban fejezhesse be az életét. 2022 augusztusában ALS-t diagnosztizáltak nála, és míg korábban aktív életmódot folytatott, azóta annyira elsorvadtak az izmait mozgató idegsejtjei, hogy ma már járni is alig tud, fürdeni és enni pedig nem tud egyedül.

A kormány elfogadhatatlannak nyilvánította a kérelmét, és arra kérte a bíróságot, hogy tegyen ugyanígy. A bíróság gyorsított eljárásban tárgyalja Karsai ügyét, és küzdelméhez azóta más, gyógyíthatatlan betegségekkel élők is csatlakoztak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!