Az LMP Hack Pétert javasolja Novák utódjának

2024. február 14. – 09:43

Másolás

Vágólapra másolva

A Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton szerdán nyílt levelet intézett Balog Zoltán református püspökhöz. Levelét úgy kezdte: “Kezdem a kíméletlen valósággal: a tegnapi napon minden magyar előtt egyértelművé vált, hogy ön egy gyáva ember. Már az is beszédes volt, amikor a kegyelmi ügy kirobbanásakor elmenekült az országból, majd két nő szoknyája mögé bújt, de a tegnapi ördögi magyarázkodása minden addigit alulmúlt.” A Jobbik elnöke vérlázítónak nevezte, hogy Balog nem szólt az áldozatokról.

„Kegyelmi döntése megfosztja az áldozatokat a méltó igazságszolgáltatástól” – írta Novák Katalinnak az egyik bicskei áldozat. Nos, az ön méltatlan magyarázkodása megfosztotta a magyar embereket és legfőképpen az áldozatokat az igazságba vetett hitüktől! Nem egyházi testületeknek kell ítéletet mondania az ön tettéről, hanem a saját lelkiismeretének!" – fogalmazott.

A szocialisták a Diákhitel Központ előtt akcióztak

A kegyelmi ügyre reagálva leragasztotta a Diákhitel Központ irodáját az MSZP ifjúsági szervezete – derül ki a párt közleményéből.

„Magyar Péter a Partizán interjújában elmondta, hogy Rogánék nyomására, gyakorlatilag az egyetemi hallgatókat megkárosítva üzemel a Diákhitel Központ. Az MSZP ifjúsági szervezete, a Societas azonnali vizsgálatot követel, hogy tisztázzák a több százmillió forint kiszivattyúzásával kapcsolatos vádakat!” – írja az MSZP. A Societas emellett azt is követeli, hogy csökkentsék a diákhitel kamatát, valamint nyújtsanak hiteltörlesztési kedvezményeket.

Szintén szerdán Sas Zoltán, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke online sajtótájékozatón jelentette be, a testület következő, február 20-án 14 órakor kezdődő ülésén tájékoztatást kér az illetékes titkosszolgálatoktól Varga Judit volt férjének sajtóban tett kijelentéseivel kapcsolatban. Az Alfahír által ismeretett tájékozatón a politikus nem említette, konkrétan mely kijelentésekkel kapcsolatban kérdezné a nemzetbiztonsági szakszolgálatok vezetőit.

Az LMP Hack Pétert szeretné köztársasági elnökjelöltnek

Az LMP szerdán bejelentette, Hack Péter jogtudóst ajánlják az egész országgyűlés figyelmébe, mint közös köztársaságielnök-jelölt.

„A tragikusan hibás kegyelmi ügy fölszakította a magyar közbeszéd gennyes, tokosodó sebeit, közben pedig mindkét oldal a sebek sózásával kíván politikai hasznot szerezni. Ennek véget kell vetni. Ennek első lépése, hogy olyan köztársasági elnököt választunk, akit szakmai előélete, életműve alkalmassá tesz a pozíció betöltésére, és aki nem mélyíteni akarja a mindent megfertőző szekértábor logikát, hanem felszámolni” – írja Facebook-oldalán Ungár Péter, az LMP társelnöke.

„Ezért az LMP Dr. Hack Pétert ajánlja az országgyűlés összes frakciójának figyelmébe, hogy közös jelölésével a nemzet egységét megtestesítő, a jogállamot és az alkotmányos rendszert őrző köztársasági elnökünk legyen”.

„Biztos vagyok abban, hogy Dr. Hack Péter a legalkalmasabb jelölt köztársasági elnöknek. Ezért a mai napon levelet írok minden frakcióvezetőnek, ellenzékinek és kormánypártinak egyaránt, mert bízom abban, hogy képviselőtársaim felismerve a politikai válság mélységét, a jelenlegi helyzetben az intézmény és az ország iránti felelősségük tudatában hozzák meg ezt a döntést, és nem részérdekek alapján” – írta Ungár.

Elsőként a Mi Hazánk nevezte meg saját államfőjelöltjét, Csath Magdolna közgazdász személyében. Kedden a Párbeszéd bejelentette, hogy Kaltenbach Jenő jogtudóst, egyetemi oktatót, az állam- és jogtudományok kandidátusát jelölik köztársasági elnöknek, amennyiben közvetlen köztársaságielnök-választás lesz.

Arról, hogy lehet-e az ellenzéknek közös köztársaságielnök-jelöltje, ebben a cikkben írtunk. A kormánypárt lehetséges elnökjelöltjeiről pedig itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!