A Mi Hazánk vizsgálóbizottságot állítana fel, Vonáék feljelentést tesznek Magyar Péter Rogánról szóló kijelentései miatt

2024. február 12. – 10:22

Másolás

Vágólapra másolva

Vizsgálóbizottságot kezdeményez Rogán Antal piszkos ügyei miatt a Mi Hazánk – posztolta a Facebookon Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese, Varga Judit volt férjének vasárnap esti interjúja után. Novák Katalin és Varga Judit szombati lemondása után a Partizánnak adott interjújában Magyar Péter beszélt többek között a Fidesz „belső magjáról”, arról, hogy a „kommunikációban katonai rend van, az van, amit Rogán Antal mond”, és arról is, hogy Rogánnak mennie kell.

A Mi Hazánk vizsgálóbizottságot kezdeményez, hiszen Magyar Péter, a volt igazságügyi miniszter korábbi férje, aki maga is magas állami pozíciókat töltött be, rendkívül súlyos vádakat fogalmazott meg Rogán Antal propagandaminiszter személyével kapcsolatban, amelyek ha igaznak bizonyulnak, Rogán Antalnak nincs helye a közéletben

– írta Dúró Dóra, aki szerint a propagandaminiszternek felelnie kell többek között arra, hogy érintett-e a Schadl-Völner ügyben, visszaél-e a titkosszolgálatok irányításával és arra is, hogy a kormányzati kommunikáció működtetése során milyen mértékű túlárazások történtek.

A Jobbik volt elnökének, Vona Gábornak a pártja, a Második Reformkor arról posztolt, hogy feljelentést tesz hivatali visszaélés és költségvetési csalás bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, miután Magyar Péter túlárazott kommunikációs szerződésekről beszélt az interjúban.

LMP: Hívják össze a Nemzetbiztonsági Bizottság rendkívüli ülését!

Az LMP a Nemzetbiztonsági Bizottság rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte Magyar Péter állításai miatt, derül ki az ellenzéki párt közleményéből. Az LMP szerint a Diákhitel Központ korábbi vezérigazgatója olyan súlyos állításokat tett Rogán Antal miniszteri tevékenységéről a vasárnap esti interjúban, „különös tekintettel a szakszolgálat politikai célokra történő befolyására és használatára”, hogy szerintük a bizottságnak soron kívül kell meghallgatnia a minisztert.

Magyar Péter gyakorlatilag kicsekkolt a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből, eközben keményen beolvasott Rogán Antalnak és az oligarcháknak. Varga Judit volt férje már a hét elején Skrabski Fruzsina, Novák Katalin elnöki tanácsadójának posztja alá is odaírta, hogy „nem titkolózni kell és terelni, hanem magyarázatot adni, elnézést kérni”. „Ne féljetek” – írta néhány napja Facebook-oldala címébe Magyar, illetve kirakta Ferenc pápa Úrangyala imájának egy részletét, ami úgy folytatódik, hogy „álljatok készen”, azaz maradjatok ébren, ne legyetek passzívak.

Ezután jött Magyar szombati, a lemondásokat követő Facebook-bejegyzése, amiben nyíltan a NER, Rogán Antal, illetve az oligarchák ellen fordult. Vasárnap pedig arról írt, hogy tisztában van döntésének árával és azzal is, hogy a rogáni propagandagépezetet minden eszközzel megpróbálja majd lejáratni. Magyar Péterről, kapcsolatairól, korábban betöltött pozícióiról, illetve rövid közéleti pályafutásáról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Magyar a vasárnapi interjú után hétfőn délelőtt újra posztolt a Facebookon, azt írta, Varga Judit kezdeményezte Völner Pál leváltását a Schadl-ügy előtt, de a miniszterelnök nem engedte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!