Feljelentést tesz az erdő nélküli lombkoronasétány miatt az Integritás Hatóság

2024. február 6. – 14:06

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos szabálytalanságokat talált a Kelet-Magyarországon épült lombkoronasétányoknál az Integritás Hatóság (IH), ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek. A gyanú szerint költségvetési csalás esete történt a projektekkel kapcsolatban – írta a hatóság közleménye.

A IH rendszerszintű vizsgálatot folytatott az elhíresült a lombkoronasétány-pályázatok anyagai között. A pályázati kiírástól az irányító hatóság tevékenységén és a lombkoronasétányok megvalósításán keresztül a számlák benyújtásáig a teljes folyamatot átnézték. A hatóság honlapjára feltöltött nyilvános dokumentum szerint vizsgálták:

  • A nyírmártonfalvai lombkoronasétányt, ami a tarra vágott erdő helyén, Filemon Mihály polgármester földjén épült 60 millió forintos uniós támogatásból.
  • Nyírmártonfalva falva környékén, a Petőrészi-kilátónál bruttó 68,5 millió forint támogatásból épült másik lombkorosansétányt.
  • A fideszes Tasó László Hajdú-Bihar vármegyei országgyűlési képviselő nyíradonyi magánerdejében található lombkoronasétányt.
  • És Tasi Sándornak, a Fidesz Hajdú-Bihar vármegyei alelnökének az építményét, ami szintén Nyíradonyban található a politikus magánerdejében.

A hatóság ezeknél a projekteknél a folyamat minden fő állomásán olyan súlyos szabálytalanságokat tárt fel, amelyek sértik az európai uniós támogatások felhasználásra vonatkozó előírásokat. Megállapították, hogy:

  • A kedvezményezettek nagy csoportja között fennáll az összejátszás gyanúja: a pályázók nagy része 2 vármegyére (Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg) korlátozódva, azonos tartalmú támogatási kérelmeket nyújtott be, megegyező projektleírással, műszaki tartalommal, tervezővel és kivitelezővel, gyakorlatilag ugyanolyan összköltségvetéssel és hasonlóan jelentős mértékben túlárazva a projekteket.
  • Már a pályázati kiírás is szabálytalan volt, a folyamatból pedig hiányoztak az ellenőrzési mechanizmusok, kontrollok. A kiírás a kezdeti helyes iránytól eltérve, több módosítás után végül úgy került publikálásra, hogy csak a pályázók egy szűk körének kedvezett.
  • Az irányító hatóság nem alakított ki objektívan elbírálható értékelési keretrendszert. Gyakorlatilag nem voltak olyan tényszerűen elbírálható mérőszámok, amelyek alapján összehasonlítható lett volna a pályázatok szükségessége vagy létjogosultsága.
  • Sérülhetett az egyenlő bánásmód elve is, mivel a pályázókat egyenlőtlen feltételek teljesítése elé állították például a hiánypótlási lehetőséggel vagy annak hiányával.
  • A támogatás nyertesei a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzések során vélhetően korlátozták a versenyt.

„Az erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztése” című programhoz összesen 1,61 milliárd forint forrás állt rendelkezésre. Az IH versenyfelügyeleti eljárás megindítását is kezdeményezi a Gazdasági Versenyhivatalnál, valamint felszólítja az irányító hatóságot a szabálytalansági eljárások lefolytatására.

A lombkoronasétányok körüli visszaéléskre akkor figyelt fel igazán az ország, amikor 2023 márciusában kiderült, hogy az egész erdőt tarra vágták a Debrecentől 30 kilométerre fekvő Nyírmártonfalván. A Transparency civil szervezet az ügy kivizsgálását kérte az állami korrupcióellenes hatóságtól, szerintük ugyanis arra lehet következtetni, hogy az EU-s forrásokból megvalósuló projektek kiválasztása során „rendszerszintű hibák” fordulnak elő. Azóta egyébként már az Állami Számvevőszék is vizsgálja az értelmetlen építmények körüli pénzelosztást.

A nyírmártonfalvai lombkoronasétányt mi is megnéztük:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!