Az Európai Bizottság alelnöke szerint a nemzeti konzultáció hazugságokat tartalmaz, a plakátok pedig botrányosak

2023. december 13. – 08:20

Másolás

Vágólapra másolva

„Hazugságokat tartalmaz a magyar kormány nemzeti konzultációjának a kérdőíve, az ahhoz kapcsolódó plakátkampány pedig felháborító, botrányos és sértő” – válaszolta az Euronews kérdésére Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke.

A plakátok kapcsán a Bizottság demokráciacsomagjának keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, „ez a kampány sérti a főnökömet, Ursula von der Leyent, sért engem is személyesen és sérti a legtöbb a biztost, ha nem az összeset. Ez az első dolog és nem hiszem, hogy ezt hívják az európai zsargonban őszinte együttműködésnek”.

A nemzeti konzultációs kérdőívekről pedig azt mondta, látott benne olyan dolgokat, amelyek „igazolhatóan hazugságok”.

„Például az, hogy Brüsszel le akarja a bontani az energiaárak támogatási rendszerét: ez hazugság. Az, hogy Brüsszel meg akarja szüntetni a magyar extraprofitadót: ez hazugság, hiszen a tagállamok döntenek. És hogy valami szaftosat is mondjak: Brüsszel palesztinoknak nyújtott támogatása feltételezhetően eljut a Hamászhoz: ez színtiszta hazugság”.

„A kampány félrevezeti a magyarokat, és mi élesen ellenezzük ezt” – hangsúlyozta az uniós biztos.

Idén novemberben 13. alkalommal indított konzultációt a kormány. A téma az új mantra, a szuverenitásvédelem. A szuverenitásvédelmi törvényt viszont már a konzultáció lezárulta előtt – vagyis azelőtt, hogy megismerhették volna az emberek véleményét – benyújtották, majd meg is szavazták. A nemzeti konzultáció kérdéseinek valóságtartalma már önmagában is megkérdőjelezhető, illetve rengeteg témát le is egyszerűsít. A válaszokban ahogy eddig is, most is két opciót villantanak fel: egyetérteni a kormánnyal és minden rendben lesz, vagy egy „migránsgettóvá” züllesztett ország, ahol se rezsicsökkentés, se kamatstop, ami az ukránoknak azért fegyvert küld, a Hamásznak pedig pénzt, eközben pedig „génmódosított ukrán gabonát” esznek az emberek, a gyerekeket pedig „agresszív LMBTQ-propagandával” tömik – mindezt persze Brüsszel akaratából.

Az Európai Bizottság egyébként meglehetősen visszafogottan reagált a konzultációra, közölték, hogy „valótlan állításokat tartalmaz”, de a bizottsági szóvivő szerint bíznak „a magyar közvélemény intelligenciájában”. Eric Mamer azt is elmondta, hogy megmutatta a plakátokat a bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek, de „a szeme sem rebbent”.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!