Karácsony: A kormány előbb egyeztessen a várossal mini-Dubajról, utána keressen hozzá befektetőt

2023. december 4. – 17:49

Másolás

Vágólapra másolva

Rákosrendező Budapest, sőt, az ország aranytartaléka, talán egész Kelet-Közép-Európában nincs még egy ilyen értékes terület – mondta hétfőn, a mini-Dubajról tartott sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely főpolgármester.

„Nagyon örülök, hogy kormány elszánta magát arra, hogy Budapestet nemcsak bünteti, hanem fejleszteni is szeretné.”

Lázár is tartott hétfőn sajtótájékoztatót Rákosrendező felújításáról, ahol például arról beszélt, hogy nem mini-Dubajban, hanem maxi-Dubajban gondolkozik. Karácsony egyetért vele abban, hogy egy ekkora fejlesztéshez be kell vonni a magántőkét is, de neki az a legfontosabb, hogy a budapestiek mit kapnak a beruházásból – mint például a közérdekű fejlesztések, amik már korábban is felmerültek, mint például a kisföldalatti meghosszabbítása és a vasút fejlesztése, valamint egy park kialakítása.

„Még egy dologban egyetértünk Lázár Jánossal: a budapestiek nélkül, a budapestiek megkérdezése nélkül, a fővárosi városvezetés, és ami a legfontosabb, a budapestiek véleményének becsatornázása nélkül nem épülhet semmi.”

Megerősítette, amit Lázár hétfőn mondott, hogy korrekt szakmai együttműködésük van, amiben megállapodtak, ahhoz mindketten tartották magukat, ezért komolyan veszi az ígéretet, hogy a fővárosiak megkérdezése nélkül nem épül semmi a területen.

A fővárosi önkormányzat már 2019-ben készített egy részletes tanulmányt Rákosrendező fejlesztéséről, ami szerinte kijelöli az irányt. Vannak olyan kérdések, amikben széleskörű társadalmi vitát szeretne indítani, mint például az, hogy szerinte nem épülhetnek toronyházak Rákosrendezőn, mert azok elrondítanák a Hősök tere látványát.

„Egyetértek Lázár Jánossal abban, hogy a Mol-torony kapcsán sajnos a város megtapasztalta, hogyan lehet tönkre tenni egy történelmi és természeti szempontból is védendő városképet egy olyan beruházással, ami túl nagy és túl rossz helyen van”

– mondta a főpolgármester.

Olyan negyed felépítését javasolják, ami védi a Hősök terének történelmi városképét és „megőrzi az Andrássy út fantasztikus történelmi örökségét”. Hozzátette, hogy a sajtóhírekben szereplő és a Lázár által nem cáfolt magasság messze túl van az elfogadható szinten.

Az önkormányzat a kompakt város filozófiáját követve tervez a területtel, azaz szerintük úgy kell beépíteni, hogy megjelenjenek a lakóövezeti funkciók. Megjegyzi, hogy a városban lakásínség van, és fontos, hogy a Budapestre költözők a város belső területén találjanak lakóhelyet. Szerinte nem szabad növelni a város zsúfoltságát, így csak egy megoldást lát: a rozsdaövezeteket kell használni erre a célra.

A terveik szerint nagyjából 10 ezer lakás építhető Rákosrendező környékén úgy, hogy ne legyen túlépített és maradjon hely például zöldterületeknek is. Olyan beépítést támogatnának, ami nem vezet zsúfoltsághoz, ahol helyben elérhetők a különböző kereskedelmi vagy más szolgáltatások.

„Tehát toronyházakat nem, megfizethető lakhatást igen, zöldterületekkel és közösségi célú beruházásokkal.”

Lázár azt mondta, hogy először államközi beruházásra van szükség, és csak utána jönne a fővárosi, kerületi önkormányzatokkal és a helyiekkel való egyeztetés. Ezzel nem ért egyet.

„Tudjuk, hogy a kormány egy államközi szerződésbe bújtatva próbálja megkerülni ennek a rendkívül értékes állami vagyon értékesítésével kapcsolatos pályázati kötelezettségét”

– mondta. Szerinte a kormány azért köt ilyen szerződést, hogy ne kelljen a nemzetközi piacon megversenyeztetni a kiemelt jelentőségű ingatlanfejlesztést. Karácsony nem zárkózik el attól, hogy akár az Egyesült Arab Emírségekből érkező beruházók valósítsanak meg valamit Budapesten, de „nem gondoljuk helyesnek, hogy államközi szerződésbe bújtatva megkerülik a versenyeztetést”.

Szerinte a kormánynak először egyeztetnie kéne a városvezetéssel, hogy mi épüljön Rákosrendezőre, és csak utána kéne befektetőket keresnie. Ha nem így csinálják, akkor félő, hogy a befektetői érdekek felülemelkednek a budapestiek érdekei fölött. „Láthattuk ezt a Fudan-beruházásnál.”

Kérik a kormányt, hogy hozzák nyilvánosságra az eddigi tárgyalások dokumentumait, mert így alakulhat ki a bizalom, ami szükséges azok, hogy a szereplők egyetértésre tudjanak jutni.

Azt mondta, hogy sajnos a főváros számára jogszabályok által biztosított településvédelmi eszközök a politikai akarattal szemben nem sokat érnek. Ha számítanának, akkor nem épülne semmi a Városligetben, nem épült volna Mol-torony, nem épülne Zuglóban gigaberuházás. Hiába hozna a főváros valamilyen szabályozást, szerinte ez nem akadályozná meg a kormányt abban, hogy azt építsen, amit akar.

Már korábban is bírálta a toronyházak tervét

Karácsony korábban már jelezte, hogy nem ért egyet a tervezettel. Az RTL-nek azt mondta, hogy a „mini-Dubaj” egy elképesztően rossz ötlet, bár azt elismeri, hogy érdemes lenne fejleszteni Rákosrendezőt és környékét. Alapvetően a felhőkarcolókkal szemben sincs kifogása, csak szeretné, ha nem a város közepén, a világörökség részét képező Hősök tere fölé tornyosulnának.

A Facebookon már erőteljesebben fogalmazott: szerinte a tervezet benyújtói teljesen megőrültek. Szerinte már a Mol-torony is ott éktelenkedik a dunai panorámában, nincs szükség még annál is nagyobb felhőkarcolókra.

A Telex még november végén szerezte meg a „mini-Dubajról”, azaz a Rákosrendező helyére tervezett új városnegyedről szóló kormányzati dokumentumot. Ez alapján egy arab befektető irodaházakat, luxuslakásokat építene a területen, ami mellé a kormány legalább 300 milliárd forintnyi infrastruktúra-fejlesztést végezne el. A tervek szerint a befektető egy 220-240 méteres felhőkarcolót is építene, bár egy forrásunk szerint a magasságról a kormány még tárgyal Mohamed Alabbarral. Gulyás Gergely a múlt hét csütörtöki kormányinfón bevallotta, hogy a kormány valóban tárgyalt a tervezetről.

A tervek szerint a kormány egy vasút-villamos-metró hármas csomópontot építene az évek óta lerobban Rákosrendező vasútállomás helyére, és a kisföldalattit is kivinnék a körvasútig. A felüljáróval egy teljesen új közlekedési csomópont jönne létre, és összekötné a XIII. és XIV. kerületeket, amiket a vasút most hermetikusan elválaszt egymástól, csak egy helyen, a Hungária körúton lehet átkelni. Emellett a Zuglóban véget érő villamosvonalak átjutnának a XIII. kerületbe, így akár a Lehel térig, vagy az Árpád hídon keresztül Óbudáig is járhatnának.

Az előkészítő dokumentum szerint a tervezés még 5 milliárd, a megvalósítás pedig 150 milliárd forintba kerülne. Egy forrásunk szerint ez irreálisan sok pénz, a felüljáró nem kerülne többe 40-60 milliárd forintnál. Emiatt elképzelhető, hogy ebben a 150 milliárdban már benne van a Béke tér és az Erzsébet királyné útja közötti villamosvonal megépítése is.

A kisföldalattit már régóta meghosszabbítanák, eddig két lehetséges nyomvonalról volt szó: vagy az M3-as bevezető mentén, vagy Rákosrendezőn keresztül. A dokumentum szerint a kormány a „mini-Dubaj” projekt mellett az utóbbit támogatná.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!