Gulyás Gergely elismerte, hogy tárgyalta a kormány a „mini-Dubajról” szóló, Telexen bemutatott előterjesztést

2023. november 30. – 16:12

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex kérdésére elismerte Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón, hogy tárgyalt a kormány a „mini-Dubajról” szóló minisztériumi előterjesztésről. A Telexhez még múlt héten jutott el a nem nyilvános előterjesztés, akkor azonban még nem tudtuk biztosan, hogy azt megtárgyalta-e a kormány, és ha igen, akkor milyen döntésre jutottak.

A dokumentum szerint azt október 20-án készítették az október 25-i kormányülésre, és abban ismertetik a Rákosrendezőre új városnegyedet tervező arab befektető és a magyar állam közötti üzlet részleteit. A dokumentum tartalmát azóta két részben közöltük, így:

Első cikkünk megjelenítése előtt megkerestük a Miniszterelnökséget, a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, a Gazdaságfejlesztési Minisztériumot és az Építési és Közlekedési Minisztériumot. Érdeklődtünk, hogy a hozzánk eljutott dokumentum hiteles-e, és azt tárgyalta-e a kormány, de egyik helyről sem kaptunk választ.

Gulyás most így végül a kormányinfón ismerte be, hogy tényleg tárgyalták az erről szóló előterjesztést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!