Bocsánatkérő levelet kapott Karsai Dániel egy eutanáziapárti Fidesz-tagtól

2023. december 3. – 11:50

Másolás

Vágólapra másolva

Egy levélben kért bocsánatot az egész kormánypárt nevében egy Fidesz-tag Karsai Dánieltől, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogásztól – Facebook-bejegyzésében írt a kapott levélről.

Bár a fideszes képviselők közül egyedül Kósa Lajos állt szóba Karsai Dániellel a Parlamentben csütörtökön, és a magyar kormány ellenkérelmében arra kérte a bíróságot, hogy nyilvánítsa elfogadhatatlannak Karsai eutanáziára vonatkozó indítványát, váratlan helyről kapott támogató levelet a jogász.

„Mi politikailag nem állunk egy oldalon, de én egy olyan és csak olyan országban szeretnék élni, ahol egy kormánykritikus ügyvédnek is joga és lehetősége van a méltóságteljes élethez és halálhoz” – írta levelében a neve elhallgatását kérő, a Fidesz egyik alapszervezetének eutanáziapárti tagja.

A levélíró szerint Karsai küzdelme előtt már évekkel támogatta a méltóságteljes halálnak ezt a formáját, mert civilizációs vívmánynak gondolta. Hozzátette, hogy

egy országgyűlési képviselőt, …-t megkérdeztem, hogy hallott-e a Fidesz-frakción belül arról, hogy van-e esetleg szándék a jelenlegi szabályozás módosítására? Válasza lesújtó volt, azt mondta, hogy nem, ez egyáltalán nem téma a frakcióban.

Részben lelkiismereti okból írta a levelet, más részben pedig: „Megrendítő strasbourgi felszólalásánál is szomorúbb volt látni, ahogy a kormánypárti képviselők szó nélkül elmentek Ön mellett a Parlamentben,

ezért az egész Fidesz nevében mélységesen bocsánatot kérek!”

Az anonim Fidesz-tag csináltatott egy pólót Karsai arcképével, és az „élet jog és nem kényszer” feliratot íratta rá, amelyet fideszes rendezvényeken, gyűléseken, polgári esteken is fel fog venni. Szerinte most ennél többet nem tehet, és ez is már határesetnek számít a Fideszben.

Itt az ember nagyon könnyen elveszítheti a megélhetését, ha elvi alapon kiáll valakiért, valamiért, ami nem illeszkedik a Fidesz pártlogikájába. Ennyit viszont megteszek, mert meg kell tenni.

Karsai szerint az ő támogatása talán a legbátrabb levél, amit mostanában olvasott. Szerinte nagyon szép kiállás az ügy mellett, egyben kissé szomorú helyzetjelentés a hazánkról.

A méltó halálért küzdő Karsai Dániel a Momentum meghívására bement csütörtökön a Parlamentbe, ahol a fideszes Répássy elmondta, hogy ők életpártiak, a szintén fideszes Font Sándor pedig elszaladt mellette. A per további szakértők bevonásával folytatódik, végső döntés januárban várható Strasbourgban. A Karsaival készült interjúnkat itt olvashatja el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!