Négyszázan tapsolták L. Simon Lászlót, mialatt az utolsó állománygyűlésére tartott

2023. november 13. – 13:18

Másolás

Vágólapra másolva

Kitartó taps kísérte L. Simon Lászlót, mialatt a főigazgatóságát lezáró állománygyűlésére ment a Magyar Nemzeti Múzeum díszlépcsőházában. „Több mint négyszáz kollégám várt a főépületben. Megtisztelő volt velük dolgozni. Köszönöm” – írta a Magyar Nemzeti Múzeum menesztett főigazgatója a Facebookon közzétett videója mellé:

L. Simon Lászlót a múlt héten menesztették a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjáról, azóta pedig már megbízott utódját is megnevezték. Csák János miniszter azonnali hatállyal menesztette L. Simont. A Kulturális és Innovációs Minisztérium tájékoztatása szerint Csák az indoklásában kifejtette, hogy a főigazgató, mivel az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette.

A főigazgató menesztése hátterében az LMBTQ-propagandával megvádolt World Press Photo kiállítás körüli ügy áll, amit Dúró Dóra, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője robbantott ki múlt héten. Dúró feljelentése nyomán Csák utasította a múzeumot, hogy szigorítson a belépésen, és csak 18 éven felülieket engedjen be. A főigazgató erre azt reagálta, hogy a múzeum ezt nem tudja végrehajtani, mert senki személyi igazolványát nem kérheti el. L. Simon még a Válasz Online múlt heti kerekasztal-beszélgetésén is lényegtelennek nevezte Dúró akcióját. Pár nappal később menesztették a posztjáról.

L. Simon a menesztésére határozottan visszautasította, hogy „gyermekeinket tőlem vagy az általam vezetett intézménytől kellene megvédeni”. A világsajtóban Mexikótól Berlinig megírták a lapok a főigazgató menesztését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!