Menczer Tamás szavai alapján a svéd demokrácia maga a pokol

2023. szeptember 23. – 17:37

Másolás

Vágólapra másolva

Lövöldözések, gyilkosságok, robbantások, keresztény hitük miatt üldözöttek, no-go zónák mindenfelé, és egy demokrácia, amiért nagyon kell aggódni – Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára Facebook-videóban mutatta be az országot, amelynek NATO-csatlakozási kérelmén lassan egy éve ül a magyar kormány „sértettség” miatt.

A videóban elhangzó adatok és következtetések alapján a „svéd mintademokrácia” maga a pokol.

  • Az idei évben már 261 lövöldözés történt, tehát „a lövöldözések mindennaposak”.
  • A halálos áldozatok száma csak idén 34, és az elmúlt években több gyerek is meghalt a lövöldözések során.
  • Idén 124 robbantás történt, tehát Svédországban „két-három naponta felrobbantanak valakit vagy valamit”.
  • A svéd rendőrség jelentése szerint a „a svéd mintademokráciában 61 no-go zóna van”, amit ugyan ők nem így hívnak, de attól még – Menczer szerint – azok.
  • A „svéd mintademokráciában” a 25 év alatti keresztény fiatalok fele mondta azt, hogy érte már zaklatás a hite miatt.
  • Egy korábbi kulturális és demokráciaügyi svéd miniszter is elismerte, hogy növekszik Svédországban a krisztofób gyűlölet-bűncselekmények száma.
  • Az Eurobarométer felmérése szerint a svéd lakosok 70 százaléka mondta, hogy az antiszemitizmus is növekszik Svédországban.
  • A bevándorlással kapcsolatban pedig a svédek 76 százaléka mondta azt, hogy a bevándorlók integrálása sikertelen volt.

A videó nagy részében Menczer következetesen „svéd mintademokráciaként” hivatkozik Svédországra, ami azért is érdekes, mert így olyan benyomást kelt a videó, mintha az államformát tenné felelőssé az országban kialakult közbiztonsági állapotokért.

„Ezek a svéd politikusok akarnak minket kioktatni demokráciából és emberi jogokból” – vonja le a végkövetkeztetést az államtitkár, és hozzáteszi, hogy szerinte „egy nagyon alapvető emberi jog van, biztonságnak hívják, ne lőjenek le, ne robbantsanak fel és ne üldözzenek a hitem miatt”.

„Aggódom a svéd demokráciáért” – teszi fel az i-re a pontot Menczer.

Valójában – a videóban is elhangzó statisztikai adatok alapján – nem Svédország demokráciájának az állapotáért kellene aggódnia, hanem a közbiztonságáért. Az utóbbi években valóban megnőtt az erőszakos bűncselekmények száma az országban, és a vallási alapú konfliktusok is kiéleződtek – bár augusztus végén pont az iszlámellenes tüntetések miatt emelték meg a terrorkészültséget. Szeptember elején Malmöben csapott össze a rendőrség a tüntetőkkel, miután egy muszlimellenes tüntető felgyújtotta a Koránt.

Bár erről Menczer nem tesz említést a videóban, a svéd demokrácia helyzete sem rózsás. Az utóbbi években például igencsak megerősödött, és fontos pozícióhoz jutott a szélsőjobboldali, populista, bevándorlásellenes Svéd Demokraták pártja. Az országot tavaly október óta a konzervatív Mérsékelt Párt kormányozza, ami ugyan a Liberálisokkal lépett koalícióra, de kívülről a Svéd Demokraták is támogatják. Ez a helyzet mondjuk messze nem csak a svéd demokrácia sajátossága, egy friss felmérés szerint Európa-szerte nagyot erősödtek a szélsőséges, „rendszerellenes” pártok.

Svédország és Finnország tavaly májusban, az orosz–ukrán háború kirobbanása után eldöntötték, hogy hosszú idő után feladják katonai függetlenségüket, és csatlakoznak a NATO-hoz. Tavaly júniusban meg is született a döntés: szabad az út a NATO-ba a svédek és a finnek előtt is. A magyar kormány azonban egy éve ül a svéd NATO-csatlakozás ratifikálásán. Ebben a cikkben foglaltuk össze, hogy miért.

Azóta szinte folyamatos az ide-oda üzengetés, legutóbb például azon akadt fenn a kormány és a Fidesz több vezető politikusa is, hogy Svédországban bemutatták Az EU és a demokrácia című oktatóvideót, amiben a Partizánból ismert Gulyás Márton kijelentése is szerepel, miszerint Magyarországon a demokrácia 2010 óta lassan megszűnt.

Kövér László házelnök ezután a Bayer-show-ban jelentette ki, hogy „amit csinálnak a svédek a saját hazájukkal, abból egyenesen következtethető az, hogy ők nem szeretik a hazájukat, sőt szabályosan gyűlölik, mert hogyha nem gyűlölnék, akkor nem tennék tönkre”.

De Szijjártó Péter külügyminiszter beengedte a svédek NATO-csatlakozásának további blokkolását is a film miatt, Gulyás Gergely pedig a kormányinfón mondta azt, hogy „Svédország mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország ne ratifikálja a NATO-csatlakozásukat”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!