Összecsaptak a tüntetők a rendőrökkel Malmöben, miután egy iszlámellenes aktivista Koránt égetett

2023. szeptember 4. – 21:23

Másolás

Vágólapra másolva

Összecsapások folytak Malmöben a rendőrség és egyes tüntetők között, miután egy muszlimellenes tüntető felgyújtotta a Koránt – írja az Euronews.

A malmői rendőrség szerint a tüntetők kövekkel dobálták meg őket, és több tucat autót gyújtottak fel.

Az erőszakos tüntetések vasárnap kezdődtek el egy éjszakába nyúló tüntetés után, amikor Salwan Momika iszlámellenes aktivista elégetett egy Koránt. A feldühödött tömeg megpróbálta megállítani, miközben a rendőrök legalább három embert őrizetbe vettek.

Hétfőn kora reggel a főként fiatalokból álló dühös tömeg gumiabroncsokat és törmelékeket gyújtott fel. Egyesek elektromos robogókat, kerékpárokat és korlátokat dobáltak Malmö Rosengard negyedében, ahol már korábban is voltak hasonló összecsapások.

„Megértem, hogy egy ilyen nyilvános gyűlés erős érzelmeket vált ki, de nem tűrhetjük az olyan zavargásokat és erőszakos megnyilvánulásokat, mint amilyeneket vasárnap délután láttunk” – mondta Petra Stenkula vezető rendőrtiszt.

Az elmúlt hónapokban az Irakból menekült Momika több iszlámellenes tüntetésen is meggyalázta a Koránt, ami számos muszlim országban felháborodást váltott ki. Egyes országokban támadásokat intéztek a svéd diplomáciai képviseletek ellen, és iszlám szélsőségesek fenyegetőztek. A svédországi muszlim vezetők felszólították a kormányt, hogy találjon módot a Korán-égetések leállítására.

A svéd rendőrség a szólásszabadságra hivatkozva engedélyezte a férfi akcióit. Az Euronews szerint Svédországban az 1970-es években szüntették meg az utolsó istenkáromlást tiltó törvényt, és a kormány azóta is amellett áll, hogy nem hozzák vissza az erre vonatkozó törvényeket. Ugyanakkor a kormány bejelentette, hogy megvizsgálják a jogi lehetőségeket arra, hogy a rendőrség nemzetbiztonsági okokból elutasíthassa a tüntetések engedélyezését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!