Városkutatók szerint nem a biciklisávok, hanem a félmillióval több autó okozza a dugókat Budapesten és környékén

2023. szeptember 12. – 12:16

Másolás

Vágólapra másolva

„Ha az elmúlt években összevásárolt, nagyjából 350 ezres autótöbbletet sorba állítanánk az úton, ez a sor Budapesttől Koppenhágáig tartana. Na most próbálj meg elhelyezni ennyi autót Budapesten és az agglomerációban. Ezt nem lehet megcsinálni, és nem is szabad” – mondta Ekés András mobilitási szakértő az rtl.hu-nak. A budapesti és agglomerációs forgalom témája azután merült fel, hogy a tanévkezdés után fideszes influenszerek egyszerre posztoltak a dugókról, amikért Karácsony Gergely főpolgármestert tették felelőssé.

A KSH adatai szerint az elmúlt 20 évben drasztikusan nőtt az autóforgalom Budapesten és az agglomerációban, és amíg 2000-ben a fővárosban 559 100, Pest megyében összesen pedig 827 379 autót tartottak számon, addig tavaly a fővárosban 710 752, az egész megyében pedig a 2000-es számnál nagyjából félmillióval több, 1 328 803 autó volt, írja az rtl.hu. Azt írják, hogy a budapestiek és a környéken élők autóvásárlási kedve 2010 után, a gazdasági válság elmúltával nőtt meg igazán, a mobilitási szakértő szerint pedig az autók számának növekedése nem is arányos a lakosságszám növekedésével.

Míg Budapesten 22, Pest megyében 38 százalékkal nőtt az autók száma, addig a főváros lakossága stagnált, a megyéé pedig csak kilenc százalékkal nőtt.

Tosics Iván, a Városkutató Kft. ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta a sokat kritizált budapesti kerékpársávokkal kapcsolatban, hogy „a városban nem ezek miatt van dugó, hanem azért, mert túl sok autó van. Ha meg akarjuk oldani a dugók problémáját, elsősorban azon kell gondolkodni, hogyan korlátozzuk az autók számát és forgalmát”.

Két iparkamara szerint a helyzet Budapest gazdasági növekedését gátolja

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara (PMKIK)közös közleményt adott ki, amiben azt írták, szerintük a jelenlegi helyzet már Budapest gazdasági növekedését gátolja. Azt írták, hogy a fővárosi önkormányzat elmúlt négyéves közlekedésszervezési gyakorlata miatt folyamatosak a dugók az utakon, ellehetetlenül az áruszállítás, nőtt a közösségi és az egyéni közlekedésben a menetidő.

Szerintük minden olyan stratégia, amely kizárólag a közösségi közlekedésre, a kerékpárosokra vagy csak a gépjárművel közlekedőkre optimalizál, szükségszerűen egyoldalú lesz. A főváros feladata, hogy a közlekedők mozgását ne ellehetetlenítse, hanem támogassa, valamint ne megmondja nekik, hogy mivel közlekedjenek, hanem a megfelelő lehetőségekkel ösztönözzön a fentartható megoldások alkalmazására – írták.

Közben a főváros napi 6000 extra autóval és dugókkal számol az utakon, ha fizetős lesz a teljes M0-s. Az Építési és Közlekedési Minisztérium augusztus végén nyújtott be egy törvénytervezetet, amivel a teljes M0-st fizetőssé tennék – amitől több mint 150 milliárd forintos bevételt remélnek. Emiatt Budapest és Miskolc is a kormányhoz fordult, mert a városok attól tartanak, hogy ha fizetősek az utak, akkor sokan ahelyett, hogy kifizetik az extra útdíjat, inkább bemennek a városokba, megnövelve a dugóra amúgy is hajlamos forgalmat.

Arról, hogy hogyan szorulnak ki az autók a városból, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!