A főváros napi 6000 extra autóval és dugókkal számol az utakon, ha fizetős lesz a teljes M0-s
2023. szeptember 9. – 08:59
Nagyjából 6000 jármű választhatja majd a budapesti utakat az M0-s helyett, ha a kormány valóban díjkötelessé teszi azt – írja a fővárosi önkormányzat közlése alapján a 24.hu. Az önkormányzat szerint leginkább az Árpád híd és a Rákóczi híd forgalma nőne így meg.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium augusztus végén benyújtott egy törvénytervezetet, amivel a teljes M0-st fizetőssé tennék – amitől több mint 150 milliárd forintos bevételt remélnek. Emiatt Budapest és Miskolc is a kormányhoz fordult, mert a városok attól tartanak, hogy ha fizetősek az utak, akkor sokan ahelyett, hogy kifizetik az extra útdíjat, inkább bemennek a városokba, megnövelve a dugóra amúgy is hajlamos forgalmat.
A buszosok sem járnak jól, ugyanis nekik már nem matricát kell majd venniük, hanem a kamionokhoz hasonlóan a kilométer-alapú útdíjrendszer szabályai vonatkoznak majd rájuk. Ez a Grandtours ügyvezetője szerint végső soron azzal járna, hogy az utasoknak kell majd többet fizetniük.
Karácsony Gergely a Facebookon írt arról, hogy egyrészt mekkora forgalmi növekedésre számítanak a budapesti utakon (nagy), másrészt azt is nehezményezte, hogy a kormány gyakorlatilag hídvámot vetne ki azokra a fővárosiakra, akik az M0-sból csak az északi vagy déli hidakat használták, hogy Budapesten belül közlekedjenek. Ha a tervezetet a jelenlegi formájában fogadják el, ezeknek a budapestieknek dönteniük kell, hogy vagy fizetik a „hídvámot”, vagy több 10 kilométert kerülnek, növelve a dugók esélyét. A buszos változás miatt a BKK buszai után is útdíjat kellene fizetni.
A 24.hu-nak most részletezték is, hogy mekkora növekedésre számítanak, így jön ki a nagyjából 6000:
- az M0-s déli-délnyugati szektorának forgalma 4400 jármű/nappal csökkenne,
- a keleti szektor helyett 400-1500 jármű/nap választaná inkább a városi utakat,
- az M31-es autópálya helyett pedig 300-500 jármű/nap menne inkább a városban.
A főváros szerint nem fizetőssé, hanem ingyenessé kellene is tenni a teljes M0-st, hogy még többen válasszák az autópályát a városi utak helyett.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) is válaszolt a lapnak, és úgy tűnik, nem nagyon akarnak változtatni a tervezeten. Méghozzá azért, mert szerintük egyszerű a válasz a főváros által felvázolt problémákra: vármegyematrica.
„Azoknak az úthasználóknak, akik rövidebb szakaszokon közlekednek rendszeresen és nem rendelkeznek matricával – számukra született meg a vármegyematrica. Minden budapesti és Pest vármegyei lakos rendelkezésére áll az 5720 forintos vármegyei matrica ahhoz, hogy egész évben igénybe vegye a vármegyében található gyorsforgalmi utak nyújtotta gyorsabb, biztonságosabb úthasználati lehetőséget”
– írta az ÉKM a lapnak.
Vitézy Dávid volt BKK-vezérigazgató és egykori közlekedési államtitkár szerint sem olyan vészes a helyzet, mint ahogy a fővárosi önkormányzat látja. Ő is a havi 500 forintra kijövő vármegyematricát látja megoldásnak. Hozzátette, hogy ezek a szakaszok eddig „kizárólag a rájuk költött uniós források magasabb arányú uniós elszámolhatósága miatt nem voltak fizetősek”, és most, az 5 éves fenntartási időszak végével válnak azzá. Szerinte a változás Budapest forgalmára, főleg a Hungária körúton belüli utakra nem lesz hatással – hiszen a külvárosban élők már most is megváltják a matricát és használják az M0-st.
Vitézy szerint Karácsony tiltakozása nem alapos. Szerinte Budapest inkább azt vethetné fel, hogy a bevétel egy részét a város kapja meg az agglomeráció fejlesztésére, ha már elakadtak az uniós források.