Németh Szilárd birkózóakadémiájában is kitették Orbán Viktor bölcsességeit a falra

2023. szeptember 6. – 16:40

Németh Szilárd birkózóakadémiájában is kitették Orbán Viktor bölcsességeit a falra
Németh Szilárd és Hegedüs Csaba a csepeli Kozma István Birkózó Akadémia épületében – Fotó: Németh Szilárd / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

„Egyetértek az igazgató úr és a tankerület álláspontjával: meg kell védenünk a Jedlik szellemiségét és nyugalmát a támadásoktól! Pártpolitikának nincs helye az iskolában” – írta Facebook-oldalán hétfő reggel Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, miután leszedték az augusztus végén átadott csepeli gimnázium faláról Orbán Viktor bölcsességeit.

Úgy tűnik azonban, a csepeli birkózó akadémiában már nem zavarja a Fidesz alelnökét a pártpolitika és Orbán Viktor hét törvénye. Németh Szilárd, a Magyar Birkozó Szövetség elnöke a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia épületében köszöntötte az olimpiai, világ- és kétszeres Európa-bajnok Hegedüs Csaba birkózót a 75. születésnapján. A Fidesz alelnöke adta át Orbán Viktor levelét is a Hegedüsnek, és

ehhez nem is találhattak volna méltóbb helyszínt, mint azt a falat, ahova a miniszterelnök „hét törvényét” írták fel.

A tábla kísértetiesen hasonlít ahhoz, ami korábban a Jedlik Ányos Gimnázium falán is volt, de nem tudni, hogy egyszerűen csak azt vitték-e át, vagy már korábban is ott lógott.

Nem túlzás azt állítani, hogy a csepeli birkózó akadémiát Németh Szilárd a második otthonának tekinti. Az akadémiát 2,4 milliárd forintból építették fel, és számos konfliktust okozott a fideszes képviselő és Borbély Lénárd csepeli polgármester között. Facebook-oldala szerint egyébként munkanapjai nagy részét itt tölti Németh Szilárd, korábban az akadémia épületében bérelt neki irodát az Országgyűlés Hivatala havi 626 ezer forintért.

Németh Szilárd képviselői irodája a csepeli Kozma István Birkózó Akadémia épületében – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Németh Szilárd képviselői irodája a csepeli Kozma István Birkózó Akadémia épületében – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A „Magyarország hét törvényének” is nevezett bölcsességek egy 2020-as Orbán-beszédben hangzottak el, és pont ezeket az idézeteket gravírozták arra a tükörre, ami a miniszterelnök irodájának falán is ékeskedik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!