Lekerültek az Orbán-idézetek a Jedlik Ányos Gimnázium faláról

2023. szeptember 4. – 09:00

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptember 4. hétfő reggelre eltűntek Orbán Viktor bölcsességei a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium faláról, írta meg egyik olvasónk, és ezt erősítette meg Szabó Szabolcs csepeli országgyűlési képviselő is a Facebook-oldalán, amikor azt írta:

„A csepeli gimnázium faláról leszedték a pártpolitikai üzenetet! Sok sikert kívánok minden diáknak és pedagógusnak a tanévhez, remélem most már teljesen zavartalan lesz a gimi működése.”

Kerestük Szabót, hogy tudja-e, ki döntött a leszedetésről, de azt mondta, hozzá hivatalos információ nem jutott el sem arról, hogy ki rakatta fel, sem arról, hogy ki szedette le, csak ötletei vannak.

Úgy tudjuk, a tornateremből a bordásfal mellől eltűnt Orbán Viktor gondolata, de a „minden magyar felelős minden magyarért” felirat fennmaradt.

Fotó: Olvasónk / Telex
Fotó: Olvasónk / Telex

A csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumot nemrég adták át, a projekt kezdeményezője Németh Szilárd csepeli önkormányzati képviselő volt, akinek a neve szintén felkerült emiatt egy táblára, noha pártpolitika szerinte sem való az iskolába.

Augusztus legvégén posztolt Dömötör Csaba fideszes képviselő az átadott iskoláról. A képeken látható volt az Orbán Viktortól származó, nemzeti színekkel keretezett idézetcsokor is. A „Magyarország hét törvényének” is nevezett bölcsességcsokor többeknek ismerős lehet, ugyanis ezek egy 2020-as Orbán-beszédben hangzottak el, és pont ezeket az idézeteket gravírozták arra a tükörre, ami most a miniszterelnök irodájának falán ékeskedik.

Az iskola igazgatója azt mondta, fogalma sincs, hogyan került oda az Orbán-idézetes tábla, mindenesetre Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman panaszt kapott az ügyben, ezért vizsgálatot indított.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!